Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

 nemzetgyűlés 434. ülése 1925. évi június hó 26-én, csütörtökön. 14Ö régebbi beszédemben utaltam, nem jelenti azt, hogy az angol piacra be lett volna vezetve, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy angol bankárok ezeket a papirokat megvásárolták és jobb időkre vagy jobb elhelyezés reményében elzárták. Németországból az ismert Goldschmied cég Amszterdamban hét nagy bank összefogásával egy »Internationale« bankot alapitott, amely német mezőgazdasági vállalatoknak eddig is jelentékeny hitelt biztositott. Én ugy tudom különben, hogy a legutolsó félév előttig volt egy angol szindikátus itt Magyarországon, amely 9.5%-kal mezőgazdasági hitelcélokra állítólag kölcsönt adott és — nem tudom, hogy ez hiteles adat-e — ezek az összegek igen jelentékeny tételeket képeznek. Ugyanez a forrás azt mondja, hogy abban a pillanatban, amikor a magyar kormány megkezdte Angliában ezeket a hitelszerzési akciókat, tekintettel arra, hogy az angoloknak tudomására jutott, hogy 9.5%-nál esetleg magasabb kamatozást is elérhetnek ez a szindikátus beszüntette a magyar mezőgazdaság számára nyújtott hiteleket. Nem volt módom ennek hitelességéről meggyőződni, ellenben kétségtelen, hogy ilyen hitelek nemcsak igéitettek, mint ahogy legtöbbször nálunk házalnak velük, hanem igenis állitólag már 2 millió dollárra menő összegek hiteleztettek volna. (Kiss Menyhért : És most nem adják meg?) Nem adják meg ! Nem találom szerencsésnek annak a tervnek fentartását sem, hogy a pénzügyi szindikátus helyezze majd el ezeket a zálogleveleket. Ez a gondolat felmerült, nagyon jól tudom, méltányolom is azért, mert állitólag Korányi báró tárgyalásai folyamán a külföldön, kiváltkép Angliában felmerült az a kérdés, hogy sokkal jobbnak találnák, ha egy megbizható szerv utján bocsáttatnának ezek ki. Ez az angol programra legalább ad Graecas Calendas el van halasztva és én még mindig azon az eredeti álláspontomon vagyok, hogyha a Magyar Földhitelintézet vagy más évtizedek óta bevezetett és a külföldön mint záloglevélkibocsátó intézmény, közismertségnek örvendő vállalat fog erre vállalkozni, hogy az ő klientúrája körében vagy annál szélesebb körben is elhelyezze a zálogleveleket, ez még mindig sokkal jobb ajánlólevél, lesz, mint egy sem a külföldön, de hozzáteszem a belföldön sem ismert pénzügyi szindikátus. Azzal a külföldi szindikátussal épen ugy vagyunk, mint — amire később rátérek, más relációban — a pénzügyi tanáccsal, amelynek semmiféle gyakorlati jelentősége nincs és talán többet ront, mint használ. Röviden áttérni kívánok az idő rövidsége folytán az ipari hitelek kérdésére is. Itt, amint a pénzügyi bizottságban is rámutattam, különösen a középipar hitelkérdésére szeretnék nagyobb súlyt helyezni ; a középipar hitelkérdésére, azért, mert a nagyipar az ő külföldi összeköttetéseinél és nagy értékeinél fogva, úgyis meg fogja tudni szerezni a maga hitelszükségleteinek kielégítését. A középipari hitelekkel másképen áll a dolog. A középipar olyan vállalat, amely rendesen egy család évtizedes szorgosságánál és szorgalmánál fogva virágzott ki, évtizedekig állotta a küzdelmet és az utolsó években csak nehéz harcok közepette tudta megakadályozni, hogy viz alá ne merüljön. Ezeknek a vállalatoknak, amennyiben életképesek, lehetővé kell tenni ugy a külföldön, mint a belföldön a hitel elnyerését és ebből a célból — ámbár az igen t. pénzügyminister ur expozéjában utalt arra, hogy a Pénzintézeti Központ utján ipari célokra körülbelül 250—300 milliárdot bocsátott rendelkezésre — nagyon kívánatosnak tartanám, ha ez jelentős mértékben fokoztatnék. Hiszen tudom, hogy mindent kivánni ettől a Pénzintézeti Központtól, jobban mondva a kormánytól és a kincstártól nem lehet. Azonban ezek azok a pontok, amelyeken segítségére kell sietnünk a magyar gazdasági életnek most, amikor egy rekonstrukciónak, amikor egy újra való feltámadásnak reménysége kecsegtet bennünket. Én azt hiszem, hogy mindenképen arra kellene törekedni, hogy a bankgaranciáknak rettenetes drágaságát csökkentsük. Mert. tudjuk, hogy a nagyipar külföldi próbálkozásai idején is az a külföld, amely nem ismerte azt az iparvállalatot, rögtön azt mondotta : tessék nekem hozni egy általam is ismert budapesti nagy pénzintézet garanciáját, ami egyértelmű volt a kamatláb lényeges felemelésével. Ha sikerülne ennek a középiparnak — és ha mód van rá, a kisiparnak is — ennek a súlyosbitó bankgaranciának kikapcsolásával, ellenben ä Pénzintézeti Központ felhasználásával az illető iparvállalatok státusának a Pénzintézeti Központ revizorai által való átvizsgálásával, ilyen célra megfelelő szakemberek beállításával hitelt szerezni, akkor ez lényegesen enyhítené azt a feszültséget, amelynek súlya alatt a jelen pillanatban nem. annyira a nagyipar, mint inkább a kisipar szenved. Itt egy szót kell vesztegetnem annak az intézménynek törvénybeiktatására, amelyről annyit beszéltünk már az utóbbi időben is és amelynek törvényes előkészítését a t. pénzügyminister ur utolsó expozéjában bejelentette az ingó jelzálogbank intézményére. Én most nem mezőgazdasági vonatkozásban kívánok erre kitérni, amiről a költségvetésnél már részletesebben beszéltem, de épen az ipar szempontjából tartom ezt szükségesnek, mert legnagyobb baját a mai gazdasági életnek, az immobilitást épen az ingó jelzáloghitel behozatalával tudnók lényegesen megkönnyíteni. Hiszen, ha egészséges alapon az illető iparvállalatnak raktárai, gépeinek egy része — minthogy azt a törvény mindig kiveszi a le nem foglalható és le nem zálo-r górható dolgok közül — gépeinek, eszközeinek egy része, nyersanyagának és a félgyártmányoknak egy része le nem volna ekképen köthető, akkor — mindig a szükséges óvatosság szemelőtt tartásával — mégis olyan hitelalapot tudnánk létesíteni és megszervezni ennek a közép- és kisiparnak, amelynek erre a legnagyobb szüksége van. Pár szót kivánok szólani a városok hiteléről is. Amint azt hozzáértő emberek mondják, itt tulaj donképen, a városok hitelének kiépítésénél legalább 100—150 millió aranykoronára volna szükség. Nem tudom — s az igen t. pénzügyminister ur bizonyára meg fogja erre adni az autentikus választ — útban van-e a városok hitelügyének olyan rendezése, amely, ha ezt a 100—150 millió aranykoronát nem is fogja elérni, mégis lényeges könnyítést fog jelenteni számukra Ha ez igaz, ez oly jelentőséggel fog birni, amely felmérhetetlen lesz az egész gazdasági életünkre ; mert nem csupán szociális jelentősége van ennek a városi hitelnek, hanem a termelés és az ipar minden ágát tudja majd foglalkoztatni és kezdve a talicskát toló földmunkástól, az ipar fellendítését elő fogja mozdítani az útépítésnek, kövezésnek, a világitásnak, az iskoláknak, kultúrházaknak, szegényházaknak és kórházaknak építése. Én itt újból egy kérdést kivánok az igen t. pénzügyminister úrhoz intézni, egész röviden a szorzószámra vonatkozólag. Nem, mintha nem érezném ugy, hogy meg vagyok nyugtatva, mert én legalább ugy látom, hogy al4.5Ö0-as szorzószámot az egész vonalon behozzák, hanem azért, mert a különböző találgatások, hírlapi megbeszélések és megvitatások folytán ugy látszik, a közvéleményben ez a kérdés teljes tisztázást nem nyert. (Rothcnstein Mór : Azt mondják, hogy már nincs szorzószám ! — Bud János pénzügyminister : Termesze-