Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

6 A nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. az 1925/26. évben 123 millió aranykoronát tesz ki. Próbálkoztam a kérdés megoldásával mindenféle formában. Ha 15%-os javítást adunk a nyugdíjasoknak, és természetesen figyelmen kivül hagyjuk itt a lakbéreket és egyéb járandóságokat, ez már 12—13 milliót jelent. A költségvetés mai helyzete mellett — nyíltan meg kell mondanom — ennek a kérdésnek megoldására nem volt módunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezt a kérdést örökre el akarjuk odázni. Remélem, hogy egyrészt sikerül az utódállamokkal megfelelő megállapodásokat létesítenünk, másrészt pedig, hogy talán ha nem is túlgyorsan, de majd a költségvetés is kedvezőbben fog alakulni és ha egyszer odajutottunk, akkor az előálló feleslegeket fel fogjuk használni arra, hogy ezen a társadalmi osztályon segitsünk. T. Nemzetgyűlés ! Pár szóval be szeretnék számolni a kormány további terveiről a megtakarítások tekintetében. (Halljuk ! Halljuk !) Azért akarok beszámolni, mert bármennyire történtek is megtakarítások, én ezeket elégségeseknek egyáltalában nem tartom. Nekünk a megtakarításokat tovább is következetesen keresztül kell vinnünk. Azzal is számolnunk kell, hogy túlnagy terrénum ebben a tekintetben már nincs, ha nem akarjuk veszélyeztetni az egész állami adminisztrációt. Tulaj donképen olyan problémák megoldására törekedünk, amelyek megoldása a megtakarításokon kívül még az adminisztrációt is megjavítják. Itt emlékezem meg a takarékossági bizottság működéséről, amely nagyon szép munkát fejtett ki s ahol elsőrendű szakemberek vitatták meg a kérdéseket. Remélem, hogy ennek a takarékossági bizottságnak működése tovább is még helyesebb irányba fogja terelni a kérdések megoldását, mint eddig történt és ezt a fájdalmas és nagyon kellemetlen munkát azzal az energiával fogja folytatni, mint eddig tapasztaltuk. Ebből a szempontból foglalkozni kívánok a számvitel egyszerűsítésével. Ha felvetem ezt a problémát, azért teszem ezt, mert különböző oldalakról olyan nyilatkozatokat hallunk, mintha mi az embereket gépekké akarnók tenni. Mélyen t. uraim, mi semmi ilyent nem akarunk. Mi csak azt akarjuk, hogy ott, ahol egyszerűen gépies munkáról van szó, azt géppel lássuk el. Méltóztassanak csak végignézni az állami adminisztrációban, hogyan könyvelik el ma valakinek az illetményeit. Példát tudnék idézni egyik-másik ministeriumból arra nézve — lehet, hogy túlzás, amit nekem mondtak, de az egyik ministeriumból például azt a felvilágosítást kaptam, — hogy 52 kézen megy ez keresztül (Derültség. — Dénes István : Önkritika ! A minister maga beismeri ! — Zaj. — Felkiáltások a jobboldalon : Halljuk ! Halljuk !) Én egy olyan rendszert kívánok bevezetni, amely ezt a rendkívül komplikált és egyáltalában nem indokolható rendszert megszünteti. (Helyeslés.) Ezt módomban van elérni azáltal, hogy centralizálom az egész illetménykiutalást, egy olyan már jól bevált rendszer szerint, amely mellett mindenkinek megvan a maga kartotéklapja és nem kell a könyveknek százait vezetni. Jogában áll a képviselő urak közül bárkinek nálam érdeklődni, szívesen állok rendelkezésükre abban a tekintetben, hogy beizgazoljam azt, hogy ez a rendszer mindig mindenkinek a helyzetét világosan tünteti fel, hogy tévedések nincsenek és hogy ez a rendszer óriási megtakarításokkal jár. A számvevőségi szaknak nem is ez a gépies munka a hivatása, hanem az, hogy az ellenőrzés funkcióját teljesítse és minél inkább fogom felmenteni a mechanikus munka alól, annál inkább gyakorolhatja majd az ellenőrzést. (Fábián Béla : A forgalmi adónál is jó volna egy ilyen rendszert bevezetni ! Ne legyen minden városban ötven adóellenőr !) Rendkívül érdekes, ha az állami adminisztrációt abból a szempontból tesszük megvizsgálás tárgyává, hogy hogyan történik az anyagbeszerzés. Százszámra megy azoknak a hivataloknak száma, amelyek ezzel foglalkoznak, rendszerint soha nincsen a kellő időpont kiválasztva, nem történik meg a helyes gazdasági megítélése a kérdésnek, ennek következménye az, hogy — méltóztassanak elhinni — milliókat és milliókat dobunk ki az ablakon. (Dénes István : Hála Istennek, csakhogy beismerik ! — Zajos felkiáltások jobbfelöl : Tapintatlanság ilyet mondani ! Nem vagyunk kíváncsiak.) Itt is a gazdaságosság elveit kívánom érvényesíteni. Ezt a kérdést tárgyalás alá vétettem, mert általában azt tartom, hogy az egész költségvetésen ennek a szempontnak kell keresztülvonulnia. Csak egy tényre hivom fel a t. Nemzetgyűlés figyelmét. Lehetséges-e, vegyük például a múltból azt az esetet, ha a rendőrség zabszükségletét akarta fedezni, nem állt rendelkezésére pénz szeptember hóban, midőn a zab legolcsóbb. (Rupert Rezső közbeszól. — Zaj a szélsőbaloldalon. —• Halljuk ! Halljuk !) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak egy kis nyugodtsággal meghallgatni. A képviselő uraknak nagyon sok alkalmuk lesz kritikájukat elmondani, de engem nagyon megzavar gondolatmenetemben az, ha állandóan közbeszólnak. Mondom tehát, hogy az árdifferenciákat nem lehet ezáltal helyesen kihasználni. Ezek kis dolgoknak látszanak, de méltóztassanak elhinni, hogy ha ezeket megfelelő szervezeti alapon megoldjuk, akkor komoly megtakarításokat érünk el. Hogy milyen forma mellett fog ez megtörténni, azt még nem tudom, nem tudom, vájjon teljesen centralizálás vagy bizonyos irányban vagy egyes szervekneK centralizálása által ; erre a kérdésre nem is akarok most kitérni, de alkalmat fogok találni arra, hogy ebben a tekintetben véleményemet itt a nemzetgyűlésen kifejthessem. Ugyancsak szükségesnek tartom és teljes energiával keresztül akarom vinni, hogy ahol hasonló intézmények vannak az egyes ministériumokban, amelyek nem egyszer egymással rivalizálnak, amelyek között nem mindenütt lehet meglátni a gazdasági elvek helyes érvényesülését — igy például csak a magas építkezéseket veszem, amivel legalább öt ministeriumban találkozunk és én nem találom azt, hogy ez a cél helyes megoldására vezetne, — hogy mondom, ott a gazdaságosság elve érvényesüljön és ezért ezek összevonassanak. Az üzemeknél is tovább akarom vinni a megtakarítás gondolatát. Először rá kell kényszeríteni az üzemeket arra, hogy olyan szervezeti változtatást vigyenek keresztül, amellyel személyi és dologi kiadásokban egyaránt megtakarításokat érnek el. Például felhozom a postaigazgatóságokat, amelyek elsőrendűen teljesitik feladatukat, amire nézve nekem nincs semmi észrevételem, csak elismerem ezt, mert az elismerést megérdemlik az egész vonalon ; kétségtelen azonban, hogy a forradalmi idők következtében ott is nagy eltolódások történtek, amennyiben túlságos sok a központi szerv. Ezeket a megfelelő nívóra kell visszavinni és lehetetlenség meghagyni azokban a keretekben, amelyek régen megvoltak, még nagyobb anomália azonban az, ha még a régi kereteket is túlhaladják. Lesznek technikai változtatások, igy rá akarok mutatni egy autonom telefonkapcsolásokra stb. amelyek mind kedvezően fogják befolyásolni a helyzetet. Az államvasutaknál előreláthatólag bekövetkezik két javítóműhelynek, öt vonalszertárnak megszüntetése és két üzletvezetőség összevonása. Ez természetesen csak az első lépés és tovább kell kutatnunk, hogy helyes megoldásra juthassunk. Ezzel kapcsolatban nagyon komolyan foglalkozik a kor-