Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

98 A nemzetgyűlés 433. ülése 1925. évi június Jió 24-én, szerdán. a bölcs választ : nem teketünk róla, szétdarabolt ország vagyunk, elvesztettük a háborút, ez ennek magyarázata. Az egyik társadalmi réteg tehát ráhárítja a bajt a másikra és Pilátusként mosván kezeit, rámutat arra, hogy : nehi én okoztam a bajt, hanem ezek és ezek. A végén a birka, a munkásosztály az, amely az összes bajokat okozta. Mintán ogy a villámhárító magához vonza a villámot, erre hárítanak minden bajt. Ha arról beszélünk, hogy mi az oka a nyomorúságnak, azt a választ halljuk : hát elvesztettük a háborút. Miért ? Mert a szociáldemokrata munkásság, a Népszava, Az Est és a többi lapok elárulták a hazát s akkor a hazafias keblekből tremoló hangon jön a megbotránkozás, hogy : gazemberek, elárultátok a hazát, az ország romlásának ti vagytok az okai. Ha rámutatunk egyéb körülményekre, akkor azt mondják szemforgató módon : nem tehetünk róla, megcsonki tották az országot, tőkeszegény ország vagyunk. Majd egy másik tőkeszegény országot idézek, amelyből^ nem mondom, hogy annyit levágtak, mint' Magyarországból, de anyagi értékben szenvedett annyit, mint Magyarország. Ez Németország. Nézzük meg a hivatalos statisztikai kimutatást, melyet a berlini Reichsamt a napokban tett közhírré. Németországban tudvalevőleg járadékmárka volt, ezt átváltoztatták aranymárkává. Az általános indexszám Németországban 130.5, vagyis, ami 1913-ban 100 volt Németországban, az ma 130.5-be kerül. Ez az élelmezésnél 126.6-ot jelent, az ipari cikkeknél pedig 137.6-ot. Evvel szemben a munkabérek átlagban a következőképen alakulnak : Tanult ipari munkások bérének indexszáma 130.7, a tanulatlan munkások indexszáma 145.7. Azért nagyobb a tanulatlan munkások indexszáma, mert Németországban nagyobb a kereslet tanulatlan munkások után, mint tanult munkások iránt. Méltóztatik látni ebből a számból, — amely a német munkásságra, még pedig nemcsak a fizikai munkásokra, hanem az összes ipari és a kereskedelemmel foglalkozó kereső ágakra vonatkozik — hogy Németországban lehetséges volt épen az indextörvény segitségével a béreket és az életíentartás költségeit valamiképen kiegyenlíteni. Nem mondom ezzel, hogy Németországban nincs nyomorúság : nem akarom ezzel azt mondani,, hogy Németországban a nép nem éhezik s hogy ott talán eldorádó van. Korántsem. Kétségtelen azonban, — ezek a számok azt bizonyítják — hogy Németországban a belső piac nem mutat olyan 'siralmas képet, mint nálunk Magyarországon, mert a dolgozóknak módjukban áll keresetükkel kiegyenlíteni a drágaságot. Ha valaki tudott magának békében egy hónapban egypár cipőt vásárolni keresetéből, azt ma is meg tudja tenni, mert a nagykereskedelmi és kereseti indexszámok körülbelül arányban vannak. Németországban tehát a szükséglet kiegyenlítést talál a keresettel. Vonjuk csak le kissé ennek konzekvenciáját. Nem kel

1 a számokkal sokat dobálódzni, csak egy kis körsétát kell tenni. Nekem szerencsém van Magyarország egyik legintelligensebb városát, Győr városát képviselhetni itt a nemzetgyűlésen. Iparos város, gyártelepek is vannak benne s ha a viszonyok meg fognak javulni — ebben én optimista vagyok, meit egy országot nem lehet ugy kormányozni, ahogy most kormányozzák — hiszem, hogy hamarosan meglesz az az evolúció, amely meg fogja változtatni ezt a társadalmi és gazdasági politikát, amelyet a kormány eddig csinált. Győr tehát hivatva van arra, hogy Magyarország legelőkelőbb ipari és kereskedelmi városává fejlődjön ki. Milyen helyzetben van most Magyarország? Ha valaki Budapestről megérkezik Győrbe, ott találja azt a kolosszális ágyugyár-telepet, amelyben most patkányok tanyáznak. Ott a telepen egy kalapácsütésnyi munka nem folyik. Annak a telepnek meg van az igazgatósága, meg van az egész adminisztrációja. Ezek az urak igen lelkiismeretesen, reggel 8 órakor bemennek a hivatalba, ott maradnak a hivatalos idő végéig, ellenben a gyárkémények nem füstölnek, a kazánok hidegek s ami kevés gép még ott maradt, amit a románok még nem raboltak el, hidegen rozsdásodnak s ez a gyártelep a világon senkinek sem kell, pedig a gyár mellett van egy hatalmas ipari csatorna, elsőrangú vizi összekötetéssel, kitűnő összekötetéssel rendelkezik a vasúton az ország centrumában. Ez a kolosszális gyártelep, amely 15—20.000 munkást tudna foglalkoztatni, teljesen üresen áll. Ez a gyár az ország szivében van, de nincs munka, s "ennek következtében üresen áll. Nem messze van tőle a győri vagongyár, amely a világháború előtt, amint Angliában láttam, rengeteg kocsit szállitott az Ûnterground földalatti vasútnak ; ő szállította a Tube villamosvagonjait. Magam is láttam 1920-ban, amikor künn jártam Londonban, a győri vagongyár által készitett 13 és % méteres kocsikat szaladgálni. Ez a gyár Olaszországba is szállitott borszállító kocsikat, a békeidőben Franciaországnak is szállitott és most ez a gyár teljesen üresen áll, a munkások létszáma leredukáltatott annyira, hogy a gyárat épen, hogy fenn lehet tartani, mert egy ilyen hatalmas gyártelephez bizonyos számú munkás mindig kell azért, hogy valahogyan fentartsák az üzemet és megmentsék a pusztulástól. Munka tehát egyáltalán nincs, mert ez a kevés munka számba sem jöhet. Azokról az urakról nem lehet mondani, hogy rossz kapitalisták volnának, azok szaladgálnak, íótnak-futnak ide-oda egész Európában üzlet után, azonban részben a kormány szükkeblüsége, részben pedig rövidlátó gazdasági politikája, de a közelmúlt valutapolitikája miatt is, ez a gyár munkát találni nem tud sehol. Szemben találta magát pl. a belgrádi szállításnál a lényegesen olcsóbb osztrák gyárakkal, a német és a belga gyárakkal és természetes, hogy a konkurrenciából alól kerül ki, dacára annak, hogy a gyár igazán mindent elkövet arra nézve, hogy valamilyen szállítást kapjon. Csak ugy mellékesen jegyzem meg, hogy Magyarországban még mindig a kormányzati bölcsesség teteje azt hirdeti, hogy az alacsony munkabérek biztosítják az ipar versenyképességét. Engedelmet kérek, én itt számadatokkai bizonyítottam, hogy a német munkásbérek mennyivel magasabbak, mint a magyar munkásbérek, és ha az átlagos magyar keresetet és a megélhetési költséget vetem össze, — nem is beszélve Belgiumról, ahol lényegesen magasabb munkabérek vannak — ezekhez képest mi kinai kulik vagyunk. Én csak a leromlott Ausztriáról beszélek, arról az Ausztriáról, amelyről az urak mondották, hogy nem követhetjük a vörös Ausztria példáját, mert az hama- * rosan el fog pusztulni. Az osztrák gyárak egymásután gyilkolják meg a magyar gyárakat, amellett, hogy 8 órai munkaidő mellett 30—40%-kal magasabb munkabért fizetnek, mint a magyar gyárak. Tehát ne az alacsony munkabérekben lássák azt, hogy a magyar ipar miért nem versenyképes, hanem abban a helytelen gazdasági és kereskedelmi politikában, amelyet a kormány csinál. (Kabók Lajos : Az adózási rendszer a hibás !) Legyen szabad ennek kapcsán rámutatnom egy igen" kedves nemzeti szokásunkra, nevezetesen arra, hogy nem múlik el hét, hogy valami ünnepséget ne rendezzenek, biztosítva az állam legíőbb tekintélyét a hűséges ragaszkodásról, ami egyébként nagyon szép dolog. Minden ilyen alkalommal azt tapasztaljuk, hogy annak a hűségnyilatkozatnak mellékzöngéje egy jókora rúgás velünk szem-