Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.
Ülésnapok - 1922-422
A nemzetgyűlés 422. ülése 1925. évi június hó 5-én, pénteken. 65 szavaznak és választanak. Az albán parasztok általánosan és titkosan tesznek eleget alkotmányos kötelességüknek. Az uj államok, Jugoszlávia, Kománia. Csehszlovákia, Ausztria, Lettország, Livland, Észtország valamenynyien kivétel nélkül; — hogy a nyugati államokról ne beszéljek — túl vannak ezen a problémán és nem töltik vele az időt, nem telitik meg ezzel a problémával az amúgy is túlfűtött társadalmat, nem idéznek fel uj harcokat, uj harcok lehetőségét. Itt Magyarországon, ahol oly sokszor halljuk azt, hogy csak a munka, csak az összefogás és harmadszor és ezredszer is csak az összefogás az, amely megmenthet bennünket, az 1925. év nyarán beledobnak a közéletbe egy ilyen feszitővasat, kettéfeszitik a társadalmat és hosszú időre lehetetlenné tesznek minden békés, nyugalmas munkát, minden együttműködést. minden eredményes építőmunkát. (Farkas István: Kicsi epigonok csinálják ezt.) Azok a különböző nyugati, északi és'keleti demokratikus országok, amelyek a demokrácia útjára ráléptek, nem szeszélyből léptek erre az útra. Jól megfontolt, előrelátott, előre meghatározott pályán haladnak, mert megtanulták a történelemből — különösen az utolsó 10 év történetéből —, hogy a természetes fejlődés elé akadályokat gördíteni egyenlő a forradalmi veszély felidézésével, a forradalmi szellem állandósításával. Tudták ezt nagyon jól és azért, ha már olyan nagyon rossz a demokrácia, ha már nem lehet megbékülni ezzel, hogy az uralkodóosztály megossza az uralmat, akkor legalább a két rossz közül a kevésbé rosszat választották, mert nagyon jól tudják, hogy a forradalom kiszámithatatlaii utjai olyan állapotokat és helyzeteket teremthetnek, amelyekben azután lehetetlenné válik az alku, lehetetlenné válik az uralom megosztása. Mi egyedül állunk az egész világon azzal, hogy 1925-ben választójogi problémával foglalkozunk. (Farkas István: Még pedig nyilt szavazással!) Nagyon szerencsétlen javaslatot tárgyalunk, nagyon szerencsétlen viszonyok között. Gazdasági pangás van az egész vonalon. A munkanélküliek tiz- és százezrei azt sem tudják, hogy holnap lesz-e kenyerük, vagy le tudják-e fejüket hajtani fedél alatt nyugalomra. Nemcsak a munkásosztály nyomorog, de a földön hever az ipar és a kereskedelem, is. Panaszkodik minden társadalmi osztály és réteg, küzd minden foglalkozási ág. Az ország ministerelnöke külföldön tartózkodik, külföldi segítséget akar hozni az országba, s ezalatt idebent egymást követik azok az események, amelyek régi sebek felfakadása folytán mintegy erupeiószerüleg kerülnek a közvélemény elé. Senkisem tudja, mi lesz holnap. Elismerik az elégedetlenséget, elismerik azt, hogy a kormánypárt az egész országban eljátszotta népszerűségét, hivatkoznak arra, hogy a kormánynak milyen nehéz népszerűséget szereznie és fentartania, de ugyanakkor, ilyen viszonyok között, a nemzetgyűlésből fricskát küldenek ki az országba, felfricskázzák az ország népét innen, a nemzetgyűlés házából, ahonnan pedig vigasznak kellene kimennie, ahol reménytkeltő vigasznak kellene^ teremnie. Fricskát küldenek ki azt mondják: a történelmi osztály uralmát fenn kell tartani: a nép éretlen, vagy nemzetietlen; a polgárság tudatlan, vagy megfontolatlan. Szűkítik a választójogot és törvénybe akarják iktatni ilyen viszonyok között a nyilt szavazást akkor, aimikor borotvaélen járunk és nem tudjuk, mi lesz holnap, ennél nagyobb megfontolatlanságot, ennél nagyobb könnyelműséget törvényhozás a történelem folyamán még alig produkált. (Farkas István: Ezt nevezik államművészetnek!) A választójogj revíziója szükséges. Sajnos, a ministerelnök ur törvénytelen és alkotmányellenes választójogi rendelete olyan helyzetet teremtett, hogy a választójog kérdésével foglalkoznunk kell. Kényelmesebb és egyszerűbb lett volna a Friedrich-féle választójogi rendeletet — amelyet az 1920: 1. tcikkben törvénybe iktattak — érvénybe hagyni. (Farkas. István: Érvényben van ma is! Törvény esitették! Nincs hatályon kivül helyezve!) Méltóztassék elhinni, hogy igy az erőket produktívabb munkára lehetett volna felhasználni, s akkor sokkal hasznosabb kérdésekkel foglalkozhattunk volna, s azt hiszem, ma sokkal előbbre jutottunk volna. Nálunk azonban, sajnos, ezekkel a szükségletekkel és megfontolásokkal nem törődnek. Amilyen szükséges volt a választójog reformja — hangsúlyozom és ismétlem; csak demokratikus és jogkiterjesztő irányban értem ezt —, épugy szükséges lehetett volna a házszabályok revíziója is, azonban az egész világon, ahol a parlamentarizmust komolyan veszik, a sorrendet mindenhol megfordították. Először iktatták _ mindenütt törvénybe a demokratikus választójogot, ennek alapján alkották meg az aggálytalan, bizalomra érdemes képviselőházat, vagy nemzetgyűlést, s csak azután nyúltak — ha egyáltalán hozzányúltak — a házszabályokhoz. Ha a választójogot mi kielégítő formában, kiterjesztő értelemben, demokratikus szellemben revideáltuk volna, azt hiszem, hogy a baloldalon sem lett volna senki, aki a tanácskozási rend méltányos megváltoztatását ellenezte volna. De, ha ugy nyulunk hozzá a házszabályokhoz, hogy nines választójogunk, s a választójogi tervek reakcionáriusak és igy alkotjuk meg a világ legreakciósabb házszabályát, ugy ez nem parlamentarizmus, különösen nem, ha tetézik azzal, hogy a házszabály revízió tár; gyalásának idejére kiszorítják az ellenzéket. Ebből nem lehet mást kiolvasni, mint azt, hogy a kormány és a többség el van szánva arra, hogy ezen a végzetes utón, amelyre rálépett, végigmegy, végighurcolja magával az országot és semmi mással nem törődik, csak a saját párturalmának és pártérdekeinek fentartásával, istápolásával. Azt mondották akkor, hogy a magyar házszabályok a legliberálisabbak az egész világon,, azokat tehát szigorítani kell; máshol a házszabályok szigorúbbak, mint nálunk. Sokat hallottunk itt a házszabályvita folyamán beszélni pl. az angol házszabályokról. Az angol házszabályok szigorúak, azonban Angliában teljes értékű közs&abságok vannak, Angliában a polgári jogok nem tartoznak az írott malasztok közé, Angliának széleskörű demokratikus választójoga van, az angol parlament elmondhatja magáról — akármelyik párt kerül többI ségbe még most is, amikor a konzervativpárt legyőzte a munkáspártot —, hogy a népakarat letéteményese. Ugyanez azonban nem áll mi ránk. Angliában egész más módszer van a parlament irányítása körül. Méltóztatnak tudni, hogy az angol alsóház elnöke, a speaker teljesen független pártonkiviil álló egyéniség, pártok önkivül és pártoko n felül áll ó e gyén iség ; nem tartozik egyetlen egy párthoz sem. A speaker, mihelyt megválasztották, rögtön kilép a pártjából, ha pártba tartozott; nem tesz nyilatkozatokat, nem vesz részt a vitában, még programbe' szedet sem mond. Soha ellenjelöltet Angliában
