Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-422

A nemzetgyűlés 122. ülése 1925. natot kérek, itt ül ebben a teremben egy másik ur, aki városi bizottsági tag, akinek kétezer ember adta becsületszavát és irta alá az ivét, hogy rászavaz és megcsalták. Az bizonyos, hogy egy csomó becstelen ember hagyja el a szavazófülkét és csak a szavazás titkossága védi meg attól, hogy polgártársai ne fogjanak velük kezet. Engem az élet nem hozhat olyan helyzetbe, hogy nyíltan meg ne mondjam a véleményemet, és nem hozhat olyan helyzetbe sem, hogy arra kényszerítsek valakit, hogy meg ne mondja véleményét. (Vanczák János: Hát az uradalmi cselédek! Azok is meg merik mondani? — Zaj jobboldalon. — Kuna P. András: Hát a szakszervezeti tagok? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Kállay Tamás: Becsületre, tisztességre kell tanítani a nemzetet és tiltakozom az ellen, hogy a kormányhatalom adjon példát az ettől való eltérésre, vagy a választások meghamisítására. Erre nincs szükségünk, mert tudjuk, hogy ha a néphangulat ellene fordul a kormányzatnak, azt nem menti meg semmi. Voltak ilyen esetek a parlamentarizmus történetében. Ott volt az 1905-iki és 1906-iki választás, amely elsöpörte a kormányzatot. (Horváth Zoltán többször közbeszól.) Elnök: Horváth Zoltán képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Beck Lajos közbeszól.) Beck Lajos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Kállay Tamás: Befejezem beszédemet, Én egyet tapasztalok, ha végignézek az emberi társadalom azon klinikájában, ahol betegeket ápolnak. A társadalom jóléte a nemzet érdeke, hogy társadalmi, gazdasági téren, az utolsó cipőboltban is azokat a jeleseket, akik különbek mindnyájunknál, azokat a nagyobbakat, akik bizonyára a kisebbek érdekeit is leikükön viselik, ültessük mindenütt előre és csak haszontalan és hitvány ember irigyli ezektől a nagyoktól az elsőséget. Azt kell kívánnunk, hogy a nemzet házában is a nemzet legjelesebbjei vegyenek részt s mivel a titkos választójogot ezek kiválasztására nem tartom alkalmasnak, őszintén megmondom, hogy annak ellene vagyok és a_ törvényjavaslatot^ az általános tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Szólásra következik? Bodó János jegyző: Huszka Vilmos! Huszka Vilmos: T. Nemzetgyűlés! Amidőn először van szerencsém itt a nemzetgyűlésben felszólalni (Éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.), elfogultság és bizonyos megilletődés érzete alatt állok, mert ugy érzem és tudom, hogy mint a kézműiparosság egyedüli képviselőjének itt a nemzetgyűlésen olyan kötelességeim vannak, és olyan feladatokra vállalkoztam, amely feladatoknak csak féligmeddig való elvégzésére is egy ember ereje kevés. Ugy érzem, hogy történelmi esemény ez, nemcsak a mi osztályunk szempontjából, hanem a magyar népképviselet, a magyar parlamentarizmus szempontjából is. Meg vagyok győződve róla és tudom, hogy az ország száz és százezernyi ^ kézműiparosa figyeli szavaimat, és reménységgel várják a szavaim nyomán és működésem folytán beálló azokat a könnyebbségeket, amelyek őket megilletnék és amelyeket méltán remélhetnek, {Ugy van! Ugy van! a évi június hó 5-én, pénteken. 59 bal- és a szélsőbaloldalon.) Én teljes hittel, őszinte bizalommal és lelkes muiikakészséggel akarom teljesíteni feladatomat, azt a feladatot, amely a magyar iparosság felemelését, a magyar iparososztály gazdasági és kulturális előrehaladását akarja szolgálni. Szent meggyőződésem, hogy a magyar iparososztály, a magyar ipar támogatása bármily nagy mértékben is történjék az. nem egyoldalú osztálypolitika, hanem egyetemes nemzeti érdek, hazafias kötelesség. T. Nemzetgyűlés! Készséges lojalitással elismerem, hogy a mindenkori kormányzatok a magyar ipar fontosságát, a magyar iparososztály hivatását meleg érdeklődéssel figyelték és elismerték annak nagy fontosságát. Rövid közéleti működésem alatt is szerencsém volt tapasztalni — különösen a jelenlegi kereskedelemügyi minister ur részéről — azt a nagy megértést, amellyel ő a mi speciális ügyeink iránt viseltetik. Mégis kénytelen vagyok megállapítani, hogy megértő, szép szavaknál egyebet elkönyvelni nem tudunk. Mi nem tartozunk az elkényeztetett emberek, az elkényeztetett osztályok sorába, mi az államihatalmat, a törvényhozást, a közigazgatást csak reánk rakott súlyos terhek utján ismerjük. Időtlen idők óta törvényeket hoztak nekünk anélkül, hogy abba beleszólásunk lett volna. Annak a sok bajnak, keserűségnek okát, amit ez az osztály különösen ma elszenved, igen sok tekintetben a rólunk, nélkülünk való törvényhozásnak tulajdonitjuk. Az ipartestületek országos szövetségétől a következő átiratot kaptam (olvassa): „A magyar kézműves és kisiparosság gazdasági helyzete elérkezett ahhoz a határhoz, amelyen túl már csak a teljes összeroppanás következhetik. A kisipari műhelyek üresen, a különféle gépek tétlenül állanak. Megrendelő, vevő nincs. Az üzleti tőke s a jobb időkből megmaradt megtakarítás régen felemésztve. Segítség, jobbulás, hitel sehonnan nem várható s e vigasztalan helyzetet a rettentő közterhek sokasága teszi inég^ nyomasztóbbá. Ha valamiféle módot nem nyújtanak a kormánykörök, mégpedig a legsürgősebben a helyzet orvoslására, akkor a magyar nemzetnek s a hazafias tái'sadalomnak az* ország újjáépítésében nagyrahivatott ez a rétege menthetetlenül elvész és nemcsak mint adóalany megy tönkre, de félő, hogy a legszélsőségesebb politikai hazárdőrök kezébe kerül. A magyar kézműves iparosság vezetői állandóan foglalkoznak ezzel a problémával és az Ipartestületek Országos Szövetsége most olyan lépésre készül, amely kell hogy a vezetőkörök figyelmét az iparosság kétségbeejtő helyzetére felhívja. Arról van ugyais szó, hogy a fővárosnak és környékének iparossága június 17-én délelőtt panaszait és kívánságait kiviszi az uccára és a szabad ég alatt tartandó monstregyülés keretében foglalkozik azokkal a teendőkkel, amelyeket a kormányzattól vár és amelyeket r sorsának megmentésére alkalmasnak tart még az utolsó órában is. Ugyanakkor az ország minden nagyobb városában gyűlésre hívják össze a vidéki vezető ipartestületek a járások testületeit és ugyanazzal a napirenddel követelik a megélhetésnek és munkájuk folytathatásának eszközeit stb." Méltóztatnak látni, a gazdasági lezüllöttségnek, a kétségbeesett élniakarásnak olyan jelei ezek és a segiteniakarásnak olyan eszközei terveztetnek, amelyek egészen bátran végső eszközöknek minősíthet ők. Ki az uccára ! — ez t. Nemzetgyűlés, bizonyára nem tartozott az önálló iparosok komoly és békés osztályának harci jelszavai közé. Ma sem alkalmas rétege ez a ma-