Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.
Ülésnapok - 1922-422
38 A nemzetgyűlés 422. ütése 1925. évi június hó 5-én, péntekéit Nem tették pártkérdéssé — mondhatják a t. túloldalon — a titkosságra vonatkozó szavazást. (Erdőhegyi Lajos: Ugy is van!) Rendben van, de ezt csak ugy lenine szabad értelmezni, hogyha a titkosság kiterjesztésének mértékére nézve önök még többet akarnak megszavazni, mint amennyit ez a javaslat céloz, akkor ezt szabadon tehetik. De hogy még azt a titkosságot is megtagadják, amelyet ez a javaslat ad és amelyet a saját mhiisterelnökük is akar, ez — hogy ugy mondjam — lefelé licitálás. (Erdőhegyi Lajos: Odaát meg mindenki túllicitálja a másikat!) Ez a magyar politikai pártéletben; eddig szokatlan volt» szokatlan a pártvezérrel, a ministerelnökkel szemben, hiszen t. túloldal, ez valóságos palotaforradalom. (Derültség és ellentmondások jobbfelől.) Vagy ha nem az (Meskó Zoltán; Akkor kétszinü politika!), akikor szórakozó játszadozás ezzel a nagy, mérhetetlenül fontos kérdéssel. (Ugy van! Ügy van! a baloldalon.) Amikor ezt megállapítom, mégis bizonyos elfogodottságg-al állok itt, ebben a teremben, hét esztendő után először szólásra, ahol a szélsőbaloldalon évekig voltam a küzdők között abban a harcban, amelyet a nemzeti függetlenségért, a hadseregben a magyar nyelv érvényesüléséért, a gazdasági önállóságért, tehát a nemzeti élet teljességéért és a népjogokért folytattunk. Bizonyos elfogódással állok itt, mert ha keresem a régi arcokat, akár az ellenzék táborából, akár a munkapártból, csak nagyon keveset találok. (Meskó Zoltán: a jobboldal felé: Na, ott még akad, de itt nincsen! — Fropper Sándor: A szellem,, az itt maradt!) Legtöbbjüket részint sírhant borítja már, részint elszakított ország területeken élnek, akik pedig itt vannak, azoknak arcára is barázdákat szántott az idő. És én ugy szeretném, ha az idők teltével ez a kormány is mély, uj barázdákat szántott volna a nemzeti jövő számára és azokba a haladásnak, a fejlődésnek, a népjóléti reformoknak magvait vetette volna el, hogy azok mihamarabb dus kalászokat hozzanak. De sajnos, ezt nem látjuk. Ehelyett a régi képviselőház kisértő rossz szellemét látjuk megelevenedni a keresztül erőszakolt házszabályrevizióban. Látunk egy omiúpotens kormányhatalmat, amelynek gyökere a népben mindinkább elvékonyul, elfonnyad. Látunk itt egy turnusos szavazópártot, amely büszkén mondja, hogy ő a nemzet nagy többségét jelenti. (Felkiáltások jobbfelől: Ugy is van! — Meskó Zoltán.- Petrovácz tegnap megmondotta, hogy mekkora az a többség !) De épen tegnap állapította meg, egyébként a kormányttániogató Petrovácz Gyula képviselőtársam, hogy az a többség, alig-alig képviseli a nemzet többségét, mert az 1922-ben leadott szavazatok szerint arányosan az egységespártnak csak 125, az ellenzéki pártoknak pedig 117 mandátumot kellett volna kapniok. Amikor ezt látjuk, eszünkbe jut, hogy a régi képviselőház munkapárti többsége sem. képviselte a nemzetet (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Saly Endre: Ezért kellett a kerületi beosztás!) s az összes szavazatok arányszáma ellenére csak a rossz kerületi beosztás miatt tudott a munkapárt hatalomhoz jutni. Fáj, hogy ez ma mintegy megismétlődik, amikor egy pénzügyileg tönkrement országot látunk, amikor odáig jutottunk, hogy a vidéki lapoknak, azoknak, amelyeket nem a kormány szubvenciónál, nem a kormány pénzel, fő jövedelmi forrását a gyászjelentések, a „minden külön értesítés helyett" jelzéssel ellátott közlemények, valamint az árverési hirdetmények, tehát a tényleges halálnak és a gazdasági halálvergődésnek hirdetései és közlései képezik, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Meskó Zoltán: Szomorú!) Én mindezeknek ellenére sem adom «fel a reményt, hogy országunk jobb sorsot fog még megérni, de ezért dolgozni kell és hogy siker koronázza munkánkat, ehhez az ország lakosságának zömét tevő kisgazda- és földmivestársadalinat is meg kell szervezni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Azt mondhatják erre önök, hogy ezt csinálják a túloldalon, hiszen a kisgazdák már szervezve vannak az eg3 r ségespártban. Ezt tagadom, mert bár bizonyos szervezettséget mutatnak fel, ez még nem elegendő. Az egységespárt hatalmi párt, nekünk pedig — és az országnak is — olyan szervezett kisgazdatáborra van szükségünk, amely akkor is megmarad, ha az önök hatalma letűnt. (Ugy van ! Ugy van ! — Taps a baloldalon. — Csontos Imre : Vak eszköznek kellenének a kisgazdák! — Erdőhegyi Lajos: Ez a Meskó-féle mentalitás!) Erre majd mingyárt felelek, t. képviselőtársam. (Csontos Imre: Én tisztában vagyok mindnyájukkai, az egész rendszerrel! — Meskó Zoltán: Miért zazavárják, hiszen a maguk érdekében beszél! — Elnök csenget.) Én már akkor ott állottam nagyatádi Szabó István oldala mellett 1918-ban, amikor a t. képviselő ur (Csontos Imre: Én ott voltam, de önt akkor nem ismertem!) Amiket tehát mondani szándékozom, ne méltóztassék ugy venni, mint ráolvasást azokra a kisgazda képviselőtársaimra, akik jelenleg az egységespárt soraiban foglalnak helyet, hanem ugy, mint aldnek szintén jogom van beszélni a régi kisgazdaprogramról, annak a kapcsolatnak alapján, amely engem a régi Justh-párt küzdő soraiból odakötött nagyatádi Szabó Istvánhoz 1910-től 1918-ig hosszas parlamenti küzdelmek során. Önök, t. túloldal, a polgári egység megbontásának veszik azt, ha a kisgazdák az országban ellenzéki tömörülést követelnek. Mi pedig ezt épen a polgárság érdekében akarjuk. Hiszen ezt követeli Herczeg Sándor volt képviselőtársam maga is, aki Csontos Imre t. képviselőtársammal egyaránt résztvett az első kisbirtokos szövetségi és később kisgazdapárti mozgalmaknak megalapozásában és szervezésében, de tudtommal közelállott az ellenzéki zászlóbontáshoz halála előtt pár nappal a 16 pontba foglalt követelések megállapításakor maga a dicsőenilékü vezér, nagyatádi Szabó István is. (Ugy van! a baloldalon.) Miért hirdetjük mi az ellenzéki kisgazda szervezkedés szükségességét? Azért, mert ez a kisgazda- és a vele együttes kisiparos szervezkedés e társadalmi osztályok saját érdekén kivül a polgárság érdeke is. Önök hatalmon vannak i. kisgazda képviselőtársaim az egységespártban s azt hiszik, hogy mindig ott maradnak. Épen azért bármit mondunk mi az ellenzéki oldalon, nem hallgatnak ránk (Csontos Imre: Dehogynem!), nem akarnak látni a szemükkel, nem akarnak hallani a fülükkel, nem törődnek azzal, hogy ha megbuknak, mi jön utánuk, hisznek a vidékről innen-onnan felhangzó hizelgéseknek. (Csontos Imre: Tisztában vagyunk vele!) Ez az özönviz politikája. Viselni a felelősséget addig, amig hatalmon vannak, de felelőtlenséggel ereszteni sorsára az országot, ha a hatalomról letűntek: ez az özönviz politikája. Ezzel szemben mi, az ellenzéki kisgazda- és kisiparos-szervezkedéssel
