Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-430

414 À nemzetgyűlés 430. ülése 1925. évi június 19-én, péntehen. tusban felállitott büntető rendelkezések alá esik. Ha annak a paragrafusnak pontjait egyenkint veszem sorba, akkor a következőket látom : A 3. §-nak azt a mondatát, hogy az, akit rágalmazásért vagy izgatásért három izben jogerősen elitéltek, nem lehet képviselő, túlszigorunak tartom. A rágalmazási tételt különösen a hirlapirók szempontjából tartom túlszigorunak. Teljesen lehetetlen ezt a rendelkezést fentartani. Ha nem akarjuk a napilapok munkatársait és egyáltalán az irodalom munkásait, elzárni annak lehetőségétől, hogy nemzetgyűlési képviselők legyenek, akkor teljesen lehetetlen ezt a paragrafust fentartani. A rágalmazás a legtöbb esetben ugyanis formailag intéződik el, a formai jog alapján Ítélnek és alig-alig van a sajtónak olyan munkása, aki ennek a paragrafusnak rendelkezése alá ne esnék. Mert, hogy mi a rágalmazás, az időszakonkint ép ugy változik, mint ahogy változik az izgatás fogalma. Ami 10 évvel ezelőtt még rágalmazás volt, az ma már nem rágalmazás, ami tiz esztendővel ezelőtt súlyos izgatás volt, az ma már nem izgatás és ami tiz vagy öt évvel ezelőtt még nem volt izgatás, az ma már súlyos izgatási deliktum. Ennélfogva, ha ebbe a javaslatba felvesszük, hogy akit rágalmazás és izgatás miatt három izben jogerősen elitéltek, ugy ez egyértelmű azzal, hogy mindazokat, akik mint hirlapirók elég bátrak voltak sokszor magasállásu urakkal szemben is véleményüket megirni, vagy akik elég bátrak voltak közéleti visszaéléseket is leleplezni, amelyeket épen a formaságok miatt bizonyítani teljes egészükben nem tudtak, ezeket ennek a szakasznak alkalmazásával egyszerűen elzárjuk annak lehetőségétől, hogy valamikor is országgyűlési képviselők lehessenek. Ezt a rendelkezést én tehát ebben az esetben túlszigorunak tartom. Ugyancsak túlszigorunak tartom a 4. pontot is, amelynél azonban nem akarok sokat időzni, inkább az 5. ponttal kivánok foglalkozni, egyrészt azért, mert ez is túlszigoru és súlyos igazságtalanságot tartalmaz, másrészt azért, mert teljesen közérdekű dologról van szó. Én, mint tárgyilagos ember, kétségtelenül meg tudom érteni, hogy a polgári társadalom védekezik az ellen a lehetőség ellen, hogy Magyarországon újra bolsevizmus legyen. Nekem, mint szociáldemokratának, szilárd meggyőződésem, hogy Magyarországra a bolsevízmust csak fegyveres erővel lehet behozni. Itt, Magyarországon, bolsevizmus nem fog keletkezni, csak fegyveres erővel, kivülről lehet esetleg a magyar népre még egyszer ráerőszakolni azt. A bolsevizmusból a munkásság kiábrándult, de nem ama büntetések következtében, amely büntetések a proletárdiktatúra bukása után, a polgári társadalom, illetőleg —• mondjuk igy : a jelenlegi uralom —• rá szabott, hanem abból a megygőződéséből kifolyólag, amely meggyőződését abból az irodalomból merítette, amely Oroszországból származott át és abból a meggyőződésből, amelyet a bolsevizmusnak a saját hazájában történt lefolyásából szerzett, Mindenütt azt tapasztalta a munkásság, hogy a bolsevizmus korántsem volt alkalmas az ő életfentartási igényeinek kielégítésére, mert belátta, hogy az önök által sokat gyalázott és pellengére állított Marxnak van igaza, aki azt mondotta, hogy : a mai polgári rendnek megváltoztatása nem egyforma sablonszerint történik, nem aszerint történik, ahogy az a könyvekben meg van irva, hanem minden ország gazdasági és kulturális viszonyai szerint, aszerint, hogy milyen magas kulturfokon áll az az ország. Amit Angliában meg lehet tenni, hogy parlamentáris utón megbuktatnak egy kormányt és parlamentáris utón esetleg többséggel rendelkező munkáskormány váltja fel a polgári kormányt, azt Oroszországban nem lehetett megtenni azon egyszerű oknál fogva, mert hiszen Oroszországban parlamentarizmus nem lévén, a harmadik Duma sokkal gyengébb volt, sem mint az a népakarat kifejezője lehetett volna, ennélfogva amit meg lehetett csinálni Angliában, amit meg lehetne csinálni Németországban, azt nem lehet megcsinálni Oroszországban és igy csak természetes, hogy Oroszország ban a bolsevizmus olyan módon nyilvánult meg, ahogy az sem Angliában, sem Németországban, sem Franciaországban nem nyilvánulhat meg. Ebből a szempontból Ítélve, én nyugodt lélekkel merem állítani, hogy Magyarországba csak fegyverek erejével lehet még egyszer a bolsevizmust behozni. De ha ezt meg is "tudom érteni, ha nem is helyeslem a polgári társadalom ilyen védekezését, akkor is azt kell mondanom, hogy ebben a szakaszban a védekezésnek semmiféle nyomát nem látom, ellenben látok — mondhatni — a szadizmusig kifejlődött büntetést azokkal szemben, akik a proletárdiktatúra alatt valamilyen szerepet játszottak. Mindenekelőtt eggyel legyünk tisztában. Hogy a proletárdiktatúra Magyarországon egyáltalán kitörhetett, abban épen annak a társadalomnak van a legnagyobb bűne, amely most folyton ujabb büntetéseket kivan statuálni még ennyi idő után is a munkásokkal szemben. Nekem szilárd meggyőződésem — mert én nem a fővárosban éltem a proletárdiktatúra alatt és igy nyilt szemmel néztem azt, — hogy ha a polgári társadalomban egy kicsi erő lett volna, ha a polgári társadalomban, de főleg a tisztviselőkarban az ellenállásnak csak egy kicsi mennyisége is meg lett volna, akkor a proletárdiktatúra nem törhetett volna ki és nem történt volna meg Magyarországon az, amit minden kultúrember csak sajnálni tud. Nem szabad egyet elfelejtenünk, még pedig azt, hogy mi hiába sírjuk vissza azt, ami akkor nem volt ; hiába sírjuk vissza, hogy a polgári társadalom enerváltsága és erőtlensége miatt hódolt be ennek a rendszernek, ha nem tudjuk megérteni az akkori idők pszihéjét. Ennek jellemzésére legyen szabad valamit elmondanom épen ennél a pontnál. A proletárdiktatúra bukása után részt vettem egy tanácskozáson, amelyen magasrangu katonatisztek voltak jelen, olyanok, akik ma is aktiv szolgálatban vannak és olyanok is, akik ma már nincsenek aktiv szolgálatban, mert őket időközben valami ellenségeskedésből kifolyólag állásukból eltávolitották. Ezek a katonatisztek soha az életben a szocializmusról mást nem olvastak, mint amit a polgári lapok a reggeli kávéjuk mellé feltálaltak. Halvány sejtelmük sem volt a társadalmi viszonyok mibenlétéről, a gazdasági helyzetről, csak egyet tudtak és egyet éreztek, hogy a csehek és a románok bevonultak Magyarország testébe. Egyet tudtak és éreztek, azt, hogy nekik, mint derék magyar embereknek, valamiképen hadsereget kell összetoborozniok és ennek segítségével kiverni a cseheket ós a románokat az országból. Ezeket a katonatiszteket tehát semmiféle társadalom-felforgató dolog, semmiféle antagonizmus a polgári társadalommal szemben nem vezette, mert hiszen ők is vérei és húsai a polgári társadalomnak ; őket tisztán csak az a körülmény vezette, hogy a csehek és a románok az országot megtámadták. Ez indította ezeket az urakat arra, hogy a vörös hadseregbe belekapcsolódjanak és élére álljanak és bárhogyan is igyekeznek elhalványítani a történteket, ezek a csapatok Miskolcitól és Kassánál fényesen megálltak helyüket a csehekkel szemben. Mégis mit látunk? A proletárdiktatúra bukása után megindult ezek ellen az egyének ellen a hajsza és nem az döntötte el a dolgot, hogy ki volt a hadszintéren hősiesebb,hanem az, hogy kiknek voltak jó konneksziói, jó összeköttetései ezek között az urak között,