Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-429

376 A nemzetgyűlés 429. ülése 1925. nak, és ez az inkvizíció törvényei szerint halállal büntetendő. Mindig a bíróságtól, a biróság hangulatától, politikai elfogultságától függ, hogy valamely kijelentésben, egy-két mondatban, vagy egy-két sorban deliktumot lásson, mert a törvény azután tág teret enged arra, hogy konstruáljon vagy rekonstruáljon egy ilyen cselekményt. Ott vannak azonkívül a tanuk. Vegyünk egy izgatási esetet. Elhangzik egy beszéd. Az a beszéd talán hangsúlyozás szerint nem lett volna izgatás, de ha nem ugy hangsúlyozzák, ahogy az illető mondta, hanem ridegen, egyszerűen, akkor már izgatás, mert hiszen a hangsúly is megváltoztatja egy-egy szónak az értelmét. Lehet azt mondani : szép, — ha komolyan szépnek tart az ember valamit. Lehet gúnyosan mondani : szép, — ha az ellenkezőt kell érteni. A hangsúlytól függ sokszor a szavak értelme. Jönnek a rosszakaratú tanuk, egy-két hatósági tanú talán érdemeket akar szerezni, azután az ellenpárt embere-, talán kortesei és kiforgatnak egy beszédet ugy, hogy abból egészen az ellenkező értelem jön ki. Sokszor szinte jóhiszeműen forgatnak ki valamit. Tudok pl. egy esetet. Szó volt arról, hogy valaki azt mondta : a vitézi intézmény elhibázott intézmény, és nem helyes abból a szempontból sem, mert az ellenkezőjére vezet, arra, hogy egyesek tagjai lesznek a vitézi rendnek, vitézek lesznek, mások pedig irigykedni fognak e miatt, mert ők nem kerültek azok közé, pedig ők is a háborúban voltak és ők is véghez vittek vitézi cselekedeteket. Vita indult meg a társaságban és valaki ezt a véleményt nyilvánította : bizony, elhibázott intézmény, mert szégyene lenne az országnak, ha csak annyi vitéze lenne, a hány tagja van a vitézi rendnek. Ezt, a mi egészen rendes kijelentés, a haza dicsőségéért való aggódás, — hogy t. i. szégyen lenne, ha csak annyi vitéze lenne, hiszen sokkal több volt — ezt a dicséretét a hazának így reprodukálták a tanuk : szégyen az országra, hogy van vitézi rendje. Logikátlan és értelmetlen, sületlen valami, de közel fekszik. Csak a szavakat kell kissé kiforgatni és már társadalmi rend ellen elkövetett bűncselekmény lesz belőle. Amikor enynyire meg nem fogható az eset, amidőn a hangok materiájával kell dolgozni, és mikor azt látjuk, hogy az érdekek, vágyak, Ízlések, elfogultság és szenvedély parancsa és sugallata szerint nyilváníthatnak deliktummá sokszor ártatlan szavakat, akkor meg kell gondolni, hogy nem szabad közjogi terrénumra átengedni ezeknek az Ítélkezéseknek konzekvenciáját olyan módon, hogy egyesek a közéletből kirekesztessenek, hogy akármilyen ideális lelkű és értékes emberről van szó, az ne lehessen a törvényhozás tagja, mert egyszer a pártpolitika bírósága megfogta és ennek folytán ne szerezhesse meg azokat az érdemeket a haza érdekében, amelyeket ha megszerez, az országnak is javára válik. A politikai deliktumokkal szemben a törvényhozásnak mindig külön álláspontja volt. A politikai deliktumokat a törvényhozások sohasem tévesztették össze a többi deliktummal, mert ezeket a politikai deliktumokat legtöbbször ideális lelkű emberek követhetik el, akik küzdenek egy eszméért, mig a többi deliktumok, a lopás, csalás, emberölés stb. undokságuk miatt is bűnök, amelyeket nemcsak egyszerűen hatalmi szempontból nyilvánítottak bűncselekménynek, hanem ezek a lelkünkbe irt kódex szerint is bűnök. Ezeket mindig elkülönítették, s ezért van az, hogy a politikai bűncselekményekre custodia honestatis-t, áliam"íogházat szabtak ki büntetésül, hogy az illető valahogyan megszégyenítve se legyen. Nagyon helyesen és bölcsen intézkedett például a mi kódexünk akkor, amikor az izgatási fejezetbe nem engedte bevenni mellékbüntetésévi június hó 18-án, csütörtökön. ként a hivatalvesztést, mert hiszen ezeket a deliktumokat hivatásszerűleg csakis politikus követheti el, még pedig legtöbbször jószándékkal, jóhiszeműen, sokszor ideális okokból, célokból. Ha azután jönnek a komor ügyészek, komor birák, vagy rosszakaratú ügyészek, rosszakaratú birák, ennek a szakasznak alapján mindenkit leszoríthatnak a küzdő élet porondjáról. Nincs további fejlődés, nincs meg a lehetősége annak, aminek lehetőségét meg kell adni, hogy esetleges elavult régi intézmények ellen, melyek a törvény formája szerint még léteznek, meg lehessen indítani egy küzdelmet. Különösen a Cobden-korszakban, amikor az « angolok a buzavámok eltörlése ellen küzdöttek a szabadkereskedelemért, nagyan sokszor fordult elő, hogy egyik-másik lord szemére lobbantota valamely lordnak, hogy : ön izgat. Ezek a jeles lordok szinte stereotip módon felelték vissza : igenis, izgatunk és izgatni akarunk, mert ezeket az eszméket meg akarjuk valósítani és ez eszmék megvalósítása érdekében, melyektől Anglia nagysága függ, szükségünk van a propagandára. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez más !) Mindig azt méltóztatnak mondani, hogy : ez más ! Az a küzdelem, melyet annak idején az angol konzervativizmus ellen folytattak, sokkal radikálisabb volt, mint amiről Magyarországon szó is lehetett. Azért más az eset, mert benne vagyunk a kisszerű viszonyok között. Esetleg egy-egy kérdés eljut az epidermisünkig és érint bennünket, mindjárt megváltoznak elvek, eszmények, irányzatok, magaslatok szállnak le a mélységbe, eltűnik minden és akkor egyszerűen ráfogjuk, hogy : más, mert hiszen világszerte ugy van, hogy azok a cselekmények, amelyekről itt szó van, nem sújtatnak olyan szankcióval, amelyekről ez a szakasz rendelkezik. Hogy embereket hogyan lehet tönkretenni» kivonni a politikai életből, arra nézve itt van Wesselényi Miklós báró ismert esete, amikor Szatmár vármegye közgyűlésén egy ártatlan beszédet mondott, mely a maga korában az előrelátásnak, bölcsességnek, okosságnak hatalmas megnyilatkozása volt. Az urbarialis javaslatok kérdésében ugyanis Szatmár vármegye ugy határozott, hogy megváltoztatja a követi utasításokat. Addig azon az állásponton volt, hogy a tulajdonjog a jobbágyoknak megadandó. Machinációk folytán a követi utasítást meg akarták változtatni s a követüket arra akarták utasitani, hogy a jobbágyoknak ne adassék meg a tulajdonjog. Akkor Wesselényi Miklós báró kétségbeesetten küzdött a vármegyeházán és az ottani rendeket felvilágosította arról, hogy : »rosszat tervez a kormány és rosszat akartok ti magatoknak is, ha az eddigi helyes követi utasítást meg akarjátok változtatni«. Igyekezett meggyőzni őket, azt mondta : »a kormány kiszivja kilenc millió ember zsirját, hogy fellázítsa őket és azután mint megmentő, kiragadjon minket a kezeikből«. Lényegében ezt mondotta Wesselényi Miklós báró, bár még ez sem bizonyosodott be róla. Ezért ítélték el hosszú évi börtönre, ezzel lökték ki a. magyar közéletből, és ez az, aminek súlyát azután hosszú időn át meg is éreztük, mert nem volt többé senki, aki az ellenzéket ugy összekösse, mint ahogy Wesselényi személye kötötte össze. Kölcsey is panaszkodik, hogy : »eltűnt közülünk az, aki össze tudta fűzni az ellenzék erőit«. Ezért ítélték el, pedig ő a nemesi rendet, a főúri rendet figyelmeztette arra : »vigyázzatok, a kormány machinációjáról van szó, a kormány meg akarja akadályozni a reformot, a jobbágyot továbbra, is szomorú, sanyarú helyzetben akarja hagyni, lázadásra viszi őket s amikor a baj meglesz, akkor