Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-429

A nemzetgyűlés 429. ülése 1925. a házasság, a tulajdon és az osztályok elleni izgatás — az én nézetem szerint — minden időben épen olyan mértékben veszélyeztette a nemzet létét, mint a nemzetiségi izgatás. Ennek következményeit a bizottság akkor le is vonta, amennyiben az 1918 : XVII. te. végleges szövegében ugyanazok az intézkedések foglaltattak bele, mint amelyek ebben a javaslatban vannak. Mi tehát az 1913. évi XIV. te. intézkedéseit akarjuk itt statuálni és pedig az 1918-ban, a bizottságban létrejött precízebb szövegezésben. Ha tehát egyes képviselő urak azt mondották : hogyan kívánhatjuk azt, hogy ezt az intézkedést visszaható erővel ruházzuk fel, akkor az igen t. képviselő urak vagy rosszul fejezték ki magukat, vagy pedig nincsenek tisztában vele, hogy visszaható erővel elvégre csak uj törvényes intézkedést lehet felruházni. Mi fentartjuk a régi törvényes intézkedést, tehát nem ennek a meghozandó törvénynek erejében vonatkoznak ezek az intézkedések a múltra is, hanem a régi törvények erejében, amelyek ma is érvényben vannak. Nem visszaható erő statuálásáról van tehát szó, a mi részünkről, ellenben a túloldalon ülő képviselő urak követelik azt, hogy a fennálló, érvényben levő és a jövendőre is fentartandó törvényes intézkedés hatályában egy hiátust, egy cezúrát állapítsunk meg. Nem mi követünk el tehát egy, mondjuk, logikai excentritást akkor, midőn a régi törvények intézkedését fentartjuk, hanem azok a képviselő urak, akik ellenkező állásponton vannak, akik azt kívánják tőlünk, hogy ilyen jogi excentrikumot vigyünk bele a törvénytárba. (Rupert Rezső : Megszűnt a hatálya az 1920. évi I. tc.-ben !) Ezeknek az intézkedéseknek hatálya nem szűnt meg, mert az 1922. évi rendelet alapján újból teljes egészükben életbeléptek és közbeeső rendeletekre, amelyek nem a régi törvényen alapultak, — mint az általános vitánál is kifejtettem — nem vagyok hajlandó a jogfolytonosság szempontjából hivatkozni. Nézetem szerint meglehetősen szokatlan jogi eljárás az, hogy az ember egy életben lévő s csak megújított intézkedésnél egy ilyen, hogy ugy mondjam, kiméleti időt állapítson meg, bár meg kell vallanom, hogy az 1918 : XVII. te. ezt megtette, mert akkor az átmeneti intézkedések során az osztály és tulajdon elleni izgatásra nézve ilyen mentességet állapított meg. Ez tehát az én teoretikus kiinduló pontom. Nézetem szerint ennek az intézkedésnek ugy kell belekerülni a törvénytárba, mint a múltban volt, s ezt az intézkedést legalább is ezen a helyen nem lehet módosítani olyan értelemben, hogy az életben levő intézkedés folyamatosságában egy hiátust állapítsunk meg. Ha tökéletesen el is zárkózom az elől, amit az igen t. képviselő urak a túloldalon követelnek, praktikus szempontból hajlandó vagyok nem ennél a szakasznál, de más szakaszoknál, bizonyos, a méltányosságból folyó módosításokra. Elsősorban a 10. §-ra hivatkozom, ahol a harmadik pontban valóban egy teljesen uj intézkedést kivan ez a javaslat a törvénytárba felvenni, kimondván azt, hogy aki nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt jogerősen két évet meghaladó szabadságvesztés-büntetésre, vagy súlyosabb büntetésre Ítéltetett, vagy akit rágalmazásért, vagy izgatásért három izben jogerősen elitéltek, örök időre, tehát halála napjáig ki van zárva a választhatóságból. Erről az intézkedésről elismerem, hogy novum a törvénytárban s erre az intézkedésre vonatkozhatnak a képviselő uraknak azok a kifogásai, amelyek szerint egy ilyen uj intézkedést ne ruházzunk fel visszaható erővel. A 10. §-nál tehát hajlandó vagyok a harmadik pontot ilyen értelemben módosítani s kimondani azt, hogy ez a szakasz visszaható erővel nem bir, a törvény életbelépte előtt elkövetett 'vi június hó 18-án, csütörtökön, 369 cselekmények ezen intézkedés szempontjából figyelembe nem vehetők. Sőt tovább is megyek egy lépéssel. Ebből a szövegből kimaradt az, hogy rágalmazásért, illetve az izgatásért kiszabott büntetésnél legalább egy bizonyos minimumot állapítsunk meg. Minthogv pedig a 7. §-ban mindenütt csak szabadságvesztésbüntetésről beszéltünk, hajlandó vagyok a 10. § harmadik pontjánál szintén kimondani azt, hogy csak olyan ítéletek jöhetnek számba, amelyek szabadságvesztés-büntetést szabnak ki, tehát az enyhe esetek, ahol a bíróság is csak pénzbüntetés kiszabásával elégedett meg, ne akadályozzák az illetőnek a választói névjegyzékbe való felvételét. Minthogy pedig ez az intézkedés az általános jogi elvekkel ellentétben nem szabott meg olyan határidőt, amelyen belül ezeknek a büntetéseknek be kell következniök, tehát valaki, aki egymástól egészen messze eső határidőkön belül követett el ilyen bűncselekményeket, szintén ennek a jogi következménynek volna kitéve, arra is hajlandónak nyilatkozom, hogy ebben a szakaszban azt a módosítást felvegyük, hogy ez a háromszori büntetés csak abban az esetben járjon a törvényszakaszban körülirt következményekkel, ha a háromszori büntetés tíz esztendőn beiül következett be. Hajlandó vagyok továbbá enyhíteni a 10. § negyedik pontját is és visszatérni az 1913. évi XIV. t.-cikknek arra az álláspontjára, amely szerint a hosszabb határidő, amelyen belül valaki nem választható, ne attól tétessék függővé, hogy vétségért, vagy bűntettért lett-e az illető elitélve, hanem attól tétessék függővé először, hogy az elitélt visszaeső volt, mert nézetem szerint súlyosabb az eset, ha valaki, bár vétségért, de visszaesőleg lett elitélve, annál az esetnél, mikor valaki bűntett miatt először kapott büntetést. Módosítást nyújtott be az előadó ur a szóbanforgó szakasz második bekezdésénél, amivel részben honorálni kívánjuk azokat, amiket Rupert és Rassay igen t. képviselőtársaim elmondottak, nevezetesen azt akarjuk kimondani az előadó ur módosítása folytán, hogy ha valakinek büntetése kegyelemből elengedtetett, a kegyelem elengedése folytán ezek a következmények is elengedettnek legyenek tekinthetők. Egészen jogos és méltányos ez, mert hiszen az államfői kegyelem, ha a büntetés teljes elengedésére vonatkozik, legtöbb esetben valami jogi tévedés kiigazítására szokott szolgálni s ha valaki a büntetés alól szabadul ilyen alapon, világos és logikus, hogy szabaduljon a büntetés következményei alól is. Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársam nyújtott be továbbá egy módosítást, amelynek értelmében ennek a szakasznak intézkedései kiterjesztést nyernének azokra a köztisztviselőkre is, akik a 177. § értelmében fegyelmileg súlyos büntetésre ítéltettek. Nem akarom ismételni azon okfejtést, amellyel igen t. képviselőtársam módosítását megindokolta, magam részéről az indokolást is teljes mértékben elfogadom s ezt a benyújtott módosítást elfogadásra ajánlom. (Helyeslés.) Az igen t. képviselő ur második módosítását nem azért nem fogadhatom el, mintha azt nem tartanám méltányosnak, hanem azért, mert ez olyan részletes kis kazuisztikus eset hogy nehéz egy törvényben ennyire belemenni a részletekbe, pláne ilyen büntető szankciók, mondjuk konzekvenciák levonása terén. Ha az igen t. képviselő ur nagy általánosságban s az összes eseteket magábafoglalóan tett volna módósitó indítványt, elfogadhattam volna, de sok hasonló eset közül épen aktuállitásánál fogva egy ilyen speciális apró esetet kiragadni, törvényszerkesztési szempontból nem tartom helyesnek. Arra kérem az igen t. Nemzetgyűlést, méltóztassék ezt a szakaszt elfogadni az előadó ur által benyújtott két módosi-