Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-427

28Ö A nemzetgyűlés 427, ülése 1925. évi június hó 16-án, kedden, tulajdonképpen amugyis tárgytalan volt, megállapítom, hogy a volt harmadik, most negyedik bekezdés meg nem támadtatott s igy azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. § tárgyalása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa a 3. §-t). Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Batitz Gyula ! Batitz Gyula : T. Nemzetgyűlés ! A harmadik szakasz második bekezdése, illetőleg annak egyik sora megint egy jogfosztó rendelkezést foglal magában. Egy helyen ugyanis azt mondja, hogy választójoga van annak a magyar állampolgárnak, aki a békeszerződés által megállapított határok szerinti Magyarországon született, Magyarországon lakott, s hozzáteszi még, hogyha egy községben egyfolytában lakott. Én ezt odamódositanám, hogy ezt a »községi« szót törölném, vagyis a következő szöveget ajánlom ide beszúrni. Javaslom a harmadik szakasz második bekezdésében a 14-ik sorban »valamelyik községben egyfolytában lakott« szavak törlését. Ha ugyanis valaki Magyarországon született, Magyarországon lakott, Magyarországon élt és dolgozott, hozzájárult a magyar társadalom létfentartásához szellemileg és fizikailag, akkor semmiféle jogcím nincs arra, hogy ilyen egyénekkel szemben kikössük a választói jogosultságot, illetőleg valamely községben lakó lakáshoz kössük azok választói jogosultságát. Különösen az ipari- és kereskedelmi fejlődéssel velejár nagy társadalmi rétegeknek az országban vaió vándorlása, ami nem jelentheti és nem vonhatja maga után a hazával szemben való magatartás feltételezését. Azt gondolom t. L, hogy amikor szövegezték ezt a szakaszt, akkor arra gondoltak, hogy valamiféle olyan elemek ne jussanak be a szavazók közé, akikről feltételezhető, hogy nincsenek semmiféle vonatkozásban az ország érdekével. Már pedig szerintem azoknál az egyéneknél, akiket kereseti viszonyaik vagy egyéb más körülmények arra késztetnek, hogy egy évben talán többször is kénytelenek lakásukat változtatni s egyik községből vagy városból a másik községbe vagy városba elmenni, ez nem lehet indok arra, hogy ezeket megfosszák választói jogosultságuktól, illetőleg szavazópoigári mivoltuktól. Különösen áll ez a kereskedő és iparosemberekre, de legfőképen áll a munkásokra. Ha ugyanis a munkás nem talál megélhetési bázist egy" községben, akkor csak természetes, hogy kénytelen elmenni egy másik községbe, városba, s ha ott foglalkozást talál, még pedig hosszabb időre, akkor természetes dolog, hogy családját is magával viszi, megváltoztatja tehát lakását akként, ahogy azt gazdasági érdekei megkívánják. De tekintet nélkül arra, hogy meryik községben és városban dolgozik, végeredményben mégis csak ennek az országnak termelő munkása, ennélfogva semmiféle jogcímet nem lehet találni arra, hogy azért, mert ő más községbe volt kénytelen vándorolni, megfosszák szavazati jogától. Ennek következtében nemcsak munkás, hanem általános polgári társadalmi szempontból méltányosnak tartom, hogy ezeket az önhibájukon kívül máshol való lakásra kényszeritett egyéneket ne fosszuk meg választói jogosultságuktól^ s épen ezért tisztelettel kérem benyújtott módosításom elfogadását. Elnök : Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Györki Imre ! Györki Imre : T. Nemzetgyűlés ! Azok között a korlátozó intézkedések között, amelyek e törvényjavaslatban bennfoglaltatnak, egyik "ilyen nagy horderejű korlátozó intézkedés az állampolgárság igazolása. Az állampolgárság igazolását követeli meg a törvényjavaslat 3. §-a. Amikor ezt a rendelkezést tüzetesebben átnézzük, látjuk, hogy a törvényjavaslat különböztet azok között, akik a mai Magyarország területén születtek, ezekkel szembeállítja és külön kategóriába sorozza azokat, akiknek Nagy Magyarország területén van a születési helyük. Azokra vonatkozólag, akik a mai Magyarország területén születtek, a tizéves állampolgárságot követeli meg, és az állampolgárság megállapításánál ezt védelmezni kell a törjavaslat szerint mindazoknál, akik a mai Magyarország területén születtek, kivéve, ha alapos kétség forog fenn abban a tekintetben, hogy a magyar állampolgárságot leszármazás utján nem szerezték meg. Aki a legutóbbi évek választói névjegyzékeinek összeállítását ismeri, tudja azt, hogy a legtöbb visszaélést, a legtöbb választó kihagyást a választói névjegyzékekből az eddig érvényben volt választójogi rendelet ide vonatkozó rendelkezése alapján eszközölték. Ez a rendelkezés ugyanis módot ad arra, — mint ahogy láttuk a Wolff-féle választási névjegyzékek összeállításánál is, — hogy mindazokat, akiknek gyanús a születési helyük, vagy leszármazásuk, anélkül, hogy tüzetesen megállapítanák, hogy tényleg magyar állampolgárok-e az illetők vagy sem, egyszerűen kihagyják a választói névjegyzékből. Most sem arra az álláspontra helyezkedik a javaslatot képviselő belügyminister ur, hogy csak azokat lehetne kihagyni a magyar állampolgárság nem léte esetén a választói névjegyzékből, akikkel szemben maga az összeíró küldöttség állapítja meg, hogy leszármazás utján nem magyar állampolgárok, hanem mintegy fentartja azt a kétséget, mely a törvényjavaslatban is benne foglaltatik, hogy mindazok kihagyandók, akiknél alapos kétség forog fenn arra nézve, hogy leszármazás utján nem tudják magyar állampolgárságukat igazolni. Tudjuk azt, — hiszen a törvényjavaslat 1. §-ánál sok és beható vitát folytattunk ebben a tekintetben, — hogy a régebbi korosztálybeliek nem tudják igazolni iskolai képzettségüket, nem tudják igazolni, hogy hol végezték iskolájukat. Ugyanez áll a leszármazás igazolására is. Az a gyakorlat ugyanis, amely ma érvényben van és amelyet a belügyminister ur meghonosított az állampolgárság igazolásánál, mindenkor megköveteli a magyar állampolgárságnak leszármazás útján való igazolását. Ez pedig magával hozza azt, hogy mindazokra az állampolgárokra nézve, akik ma élnek, nem elégséges az, hogy saját születési bizonyitványukat bemutassák és igy beigazolják azt, hogy a mai Magyarország területén születtek, hanem leszármazás utján való magyar állampolgárságuk igazolását követelik meg, amelynek igazolásához a belügyministerium feltétlenül ragaszkodik. Be kell csatolni mindenkor a szülők anyakönyvi tanúsítványát is, amelynek megszerzése ma leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Leküzdhetetlen akadályokba ütközik azért, mert vissza kell nyúlni az 1850-es, 1860-os évekbe, hogy valaki leszármazás utján tudja igazolni magyar állampolgárságát, tehát olyan időre, amikor állami anj^akönyvvezetés Magyarországon nem volt, az egyházak által «yezetett anyakönyvek pedig vagy elkallódtak, vagy megbízhatatlanok és azokról ma kivonatot kapni a legtöbb esetben nem lehet, ugy, hogy maga a belügyministerium is kénytelen volt olyan gyakorlatot meghonosítani, hogy a legtöbb esetben elfogadja két olyan szavahihető tanú igazolását, akik egyidősek és abból a községből származnak, amely a kétes állampolgárságú ember születési helye és akiknek szülei is odavaló lakosok. Itt teljes precizitással kellene a törvényhozásnak kimondania azt, — nem igy, hogy ha alapos kétség forog fenn és hogy ki lehet hagyni a választói