Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-421

A nemzetgyűlés 421. ülése 1925. évi június hó 4-én, csütörtökön 13 máskép biztosítani, mint hogy számukra megadjuk mindazokat az emberi és közjogokat, amelyek mellett ők itten szabadon és felemelt lélekkel élhetnek a maguk polgári jogaik élvezetében. Én csodálkoznám, ha ez a vita ugy múlnék el, hogy annak bizonyos rezonanciája ne maradna itt azokban a lelkekben, amelyek elzárkóztak minden érv elől, amelyek a baloldalról hangzottak . el. Csodálkoznám nem amiatt, mintha érveim ereje idézhetne elő ilyen eredményt, hanem azért, mert gondolkodó lényeknek kell minősítenem őket és mert ők is benne vannak ennek a szomorú sivár életnek központjában. S minthogy egocentrikus érzésű emberek vagyunk és a körülöttünk lévő élet jelenségek végeredményben mindnyájunk számára ugy nyilvánulnak meg, hogy minő a helyzetünk, mi a relativitásunk azokkal az élet jelenségekkel szemben, lehetetlenség, hogy elzárkózzanak annak a gazdasági, politikai és szociális nyomorúságnak hatása elől, amelyben élnek és mi élünk. (Horváth Zoltán : Majd meglátjuk, hogy elzárkóznak !) Lehetetlenség, hogy meg ne lássák azt a morális káoszt, amely ebben az országban van, lehetetlenség, hogy ne lássák, hogyan pusztul nak el azok a régi, nagy, nemes gondolatok és ideálok. (Propper Sándor : Javíthatatlan optimista ! — Horváth Zoltán : Poéta lélek !) Lehetetlenségnek tartom, hogy meg ne rendüljenek arra a látványra, hogyan pusztulnak, zuhannak és omlanak össze exisztenciák és egész intézmények, hogyan sikolt fülükbe a nyomor kétségbeesése. Dante Infernojának 31-ik énekében Ugolini elmondja, hogyan lett áldozatává az éhségnek, az éhség mardosásának. Dante minden realizmusa kevés annak a nyomornak megfestésére, amelyben él ez az ország és ennek az országnak elesett rétegei. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Menjenek ki t. képviselőtársaim, közvetlenül nézzék meg és tapasztalják meg azt, hogy a nyomor a kétségbeesés, a morális züllöttség milyen orgiákat ül ebben az országban és, ha ezt látják, akkor fel kell, hogy fedezzék, fel kell, hogy ismerjék a maguk külön kötelességét, amely azt parancsolja, hogy legalább mindazokban az elemi jogban részesültessék ezt a szegény társadalmat, amelyeket könnyen adhatnak és amelyektől nem kell félteni ezt az országot, mert hiszen, akinek jogot adunk, annak egyúttal a lelkébe öntjük, a lelkébe ömlesztjük, a joggal járó felelősségérzést is, de akit jogtalanná teszünk, annak felelőtlenségérzése aztán minden féket, nehéz pillanatokban, el fog vetni magától és igy nyilik meg a forradalom útja. fUgy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Taine egyik sokkötetes könyvében a »Les origines de la France contemporaine« című művében a jakobinus-kormányzat rettenetes riasztó képét torzítja elénk. A negyedik kötetben megírja azt a rettenetes orgiát, amikor a fékevesztett indulatok végig romboltak minden lehető intézményen, Vérgőzös, szörnyű torzkép az, amelyet elénk fest, teljes elfogulatlansággal és sok igazsággal is, amikor megírja azt, hogy nagy, szép, nemes gondolatok jelszava alatt, milyen bestialitásokat követtek el. Ezt a forradalmi ideát, amely akkor érvényesült, egyiptomiak krokodil-kultuszához hasonlítja, amikor a Nilusmentén nagy, hatalmas, biborszőnyeges palotákban aranyszőnyegek mögött, bent a szentélyben, a szentély biborszőnyegén, ott terpeszkedik egy utálatos szörnyeteg, egy rettenetes bálvány: a krokodil. Ez a krokodil-kultusz nemcsak az egyiptomiaké volt, hanem a mienk is, mert a gyűlöletnek az az utálatos bálványa itt terpeszkedett nálunk is, a szép himes jelszavak mögött, nehéz időkben és itt terpeszkedik ma is, amikor pedig össze kellene mindnyájunknak fogni, hogy ezt a szegény országot megmentsük. Az összefogásnak, a szolidaritás érzésének nagy ereje kell, hogy áthasson minden embert ebben a pillanatban, ne pedig a gyülölségnek szétválasztó, szétbontó, en er váló ereje porlasszon el minden erőt, minden energiát, amely bennünk van. Amikor a passzivitást feladtuk és bejöttünk a nemzetgyűlésbe, akkor a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának képviseletében, annak megbízásából, Peidl Gyula t. képviselőtársam egy deklarációt olvasott fel. Én lelki örömmel hallgattam, amikor ő felajánlotta a szociáldemokrata munkásság és társadalom nevében, a legteljesebb készséges támogatást az épitő munkában. Kérdezem, megértették-e és megszivlelték-e a túlsó oldalon ezt a komoly, hazafias és nagyszerű megnyilatkozást és hogy sietnek-e megértéssel fordulni mindazon törekvések mellé, amelyeket ők a munkásság, mi a demokratikus polgárság képviseletében itten képviselünk? Elérkeztünk az utolsó pillanathoz, egy olyan történelmi etaphoz, amikor mérlegre keíl vetni mindazt, amit ilyen ügyben nyerhetünk vagy veszíthetünk. Nekünk reálpolitikusoknak kelf lennünk ; különösen áll ez a többségre nézve. Tessék a többségnek mérlegelnie azt, hogy ha ez a reakciós javaslat iKen formában megmarad és törvényerőre emelkedik, micsoda ártalmak és károk fognak ebből származni. (Propper Sándor : Harcok !) Tessék mérlegelni, hogy a nyugtalanságnak micsoda üszke fog égni a lelkekben, s ezért a nyugtalanságért és az abból származó végzetes keszedelmekért a többséget fogja terhelni a felelősség. A történelmi feladat magaslatára kell emelkednünk, össze kell fognunk, hogy itt a népképviselet házává avassuk ezt a termet, hogy ez olyan legyen, mint a tiszta vízcsepp, amelyben visszatükröződik az egész magyar firmamentum minden napjával, holdjával és apró csillagaival együtt. Ennek nemzetépítő templomnak kell lennie, ahol minden társadalmi réteg hivatott képviselői az igazi szeretet, az evangélium igéi szerint teliesitik kötelességüket. Minthogy pedig ez a javaslat nem templomot épít, hanem palotát, ezt nem fogadom el. (Taps és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon. —- A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Reisinger Ferenc ! Ileisingcr Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! A 25-ös bizottság jelentésének (Propper Sándor : Huszonötöt érdemelnek ! — Fábián Béla : Mindegyik tagja? — Malasits Géza : Nem, az ellenzéki tagok kivételével !) utolsó szakasza megemlékezik arról, hogy Abauj-Torna vármegye, Baranya vármegye, Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egj'előre egyesitett vármegyék, Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék, valamint Debrecen város felírtak a magyar, nemzetgyűléshez, hogy a nyílt szavazást terjessze ki a nemzetgyűlés^ az ország egész területére. (Propper Sándor: Őskori leletek ! — Zaj.) Én, mint borsodmegyei ember figyelemmel kisértem szeretett vármegyém törvényhatóságának eme határozatát és ott a helyszínen arról értesültem, hogy ezt az indítványt Borsod megye törvényhatósága elé Bottlik József nemzetgyűlési képviselőtársam terjesztette. Megszereztem egy Miskolcon megjelenő lapnak másnap megjelent példányát és ebben elolvastam a Bottlik t. képviselő társam és társai által beterjesztett indítvány megokolását. Ebben a törvényhatósági ülésről szóló tudósításban az foglaltatik, hogy Bottlik József képviselőtársam annak idején igy indokolta meg indítványát (olvassa) : »Megállapítható, hogy a Ház elnökének erélyes gesztusa, amellyel egyszersmindenkorra lehetetlenné tette a parlamenti anarchia kifejlődését, az egész országban élénk