Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.
Ülésnapok - 1922-421
10 A nemzetgyűlés 421. ülése 1925. átköltözött a másikba, azt ugy minősitették, mintha ismeretlen helyre költözött volna el. És épen az 1920. évi választói névjegyzékek összeállítása kapcsán derült ki az is, hogy én, aki ugyanazon a helyen lakom annyi év óta, ismeretlen vagyok Budapesten ; ezen a címen kihagytak a névjegyzékből annak ellenére, hogy a törvényhozás tagja vagyok, törvényható sági bizottsági tag vagyok, és hogy 30 év óta közpályán is szereplő munkása vagyok a magyar sajtónak, akinek gondolatközlései mindenki által hozzáférhetők voltak ; ennek ellenére a választói névjegyzék összeállítása alkalmával engem ismeretlennek minősítettek és kihagytak. (Propper Sándor : Kihagyták a nemzetgyűlés elnökét is !) Igen kiváló más címeken — .'.melyekre még rá fogok mutatni — kihagyták a magyar társadalmi és tudományos élet igen sok kiváló képviselőit. (Propper Sándor : Rakovszky Ivánt is kihagyták, mert nem tud irni és olvasni ! — Horváth Zoltán : Az csalafintaság volt !) Súlyosabb korlátja a választójogi jogosultságnak az, hogy a törvényjavaslat az irás-olvasás kritériuma helyébe a négy elemi osztály elvégzésének igazolását állította be. A javaslat itt is ugy argumentál, hogy argumentációját épen ellene lehet fordítani, mert azt mondja, hogy gyakorlati szempontokat kivan mérlegre vetni, amikor az értelmi cenzusnak ilyenforma bizonyítását rendelte el, holott gyakorlati szempontból megfordítva áll a dolog. Sokkal közvetlenebbül lehet az irni-olvasás tudást bizonyítani, mint a négy elemi iskolai végzettséget. A négy elemi iskoîai végzettséggel történt meg szintén Budapesten, a fővárosban az a tréfa, hogy egyetemi orvostanárokat, ügyvédeket, más tanárokat, stb. kihagytak a választói névjegyzékből azért, mert nem tudták produkálni a négy elemi osztály elvégzéséről szóló bizonyítványukat. (Fábián Béla : Nem is igen kérték tőlük !) Hogy lehet elképzelni azt, hogy az egyetemi orvostanár, aki 30—40 évvel ezelőtt végezte el elemi iskoláit, a négy elemi osztály elvégzéséről szóló bizonyítványát egy életen keresztül zsebében hordozza azzal a gondolattal, hogy el fog következni egy idő, amikor — ha a maga alkotmányos jogával élni akar és annak birtokába akar kerülni — azt neki dokumentummal igazolni kell. Ez annyira gyermekes és együgyű mesterkedés volt, mely nem is szorul bővebb ecsetelésre, de viszont erősen jellemző és rámutat arra a meg nem állható argumentumra, amely a négy elemi osztály elvégzését állítja be a törvényjavaslatba az irni-olvasás helyébe. (Fábián Béla : A ház elnöke sem kapott szavazati jogot !) A jogkiterjesztésnek ilyen akadályversenyén keresztüljutva, a férfiak választójogán túl kezdődik egy régi probléma megoldásának kérdése, a nők választójogának kérdése. A nőkkel szemben egy régi atavisztikus elfogultság érvényesül nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon a férfiak által berendezkedett társadalmi uralom jóvoltából, amely itt is, ott is még ma is egyformán jelentkezik és érvényesül. (Horváth Zoltán : Végeredményben a nők kormányoznak !) Ez a javaslat is ókori és középkori elfogultságot akar átplántálni a jelenkorba. A férfi lélektana érthetővé és megmagyarázhatóvá teszi azt, hogy a nőkkel szemben ilyen elfogult álláspontra helyezkedik, de mi törvényhozók vágjunk, nekünk itt objektiv álláspontra kell helyezkednünk, nem szabad elfogadnunk azokat az általános frázisszerű és értékű megállapításokat, amelyek ugy szólnak, hogy a nőnek nőiesnek keíl lennie ; amelyek elstilizálják a nőt emberi alakjából és különleges, differenciált lénnyé avatják. Nem szabad beletévednünk abba a régi ó- és középkori felfogásba, amely a nőt élvezeti tárggyá nemesitette évi június hó 4-én, csütörtökön és amely felfogástól az újkorban csak annyira tértek el, hogy a nőt élvező emberré tették, de nem egyenrangú társává a férfinak a jogok és kötelességek gyakorlása szempontjából. Ez a kérdés igen komoly és mélyreható, mert nagy társadalmi evulóciók kérdése rejlik mögötte. Közben végre Magyarországon is, országunk határain belül is történtek olyan szociális átalakulások, amelyek feltétlenül parancsoló kötelességgé teszik mindnyájunk számára, hogy a nők egyenjogúságát teljes mértékben érvényesítsük. Mert volt világháború, amikor a nő a maga nagy elhagyatottságában magáramaradottságában kénytelen volt férfiúi kötelességeket vállalni, a családfentartás szöri^ü gondjaival birkózni, a gyermeknevelésnek és a megmaradt kis vagyon biztosításának nagy problémáival egyszerre kellett küzdenie, amikor férfimunkát vállalt. De méltóztassanak ezenkivül megnézni a szociális élet minden más területén, a gazdasági élet bizonyos köreiben, hogy jelentkezik a nő, mint egyenrangú társa a férfinak? Tessék megnézni, hogy a tudományos pályán is, hogy jelentkezik a nő egy és ugyanazon kapacitású észbeli energiaként, mint a férfi. Ezekkel szemben a legnagyobb igazságtalanság, ha egyoldalúak vagyunk és ez a törvényjavaslat valósággal szentesíti a régi avatag felfogást, amikor a nők választójogát magasabb, 30 éves korhatárhoz fűzi, az iskolai végzettséget két évvel megtoldja és a hat elemi osztály elvégzését követeli tőlük. Felhívom a többségi párt figyelmét arra, hogy ezt a kérdést alaposan mérlegre vetve, ne méltóztassanak ilyen igazságtalan álláspontra helyezkedni, mert végre arra is kell gondolni, — mindenki vessen számot azzal, — hogy a jövő nemzedék kellő, morális, szociális és gazdasági megerősödése elsősorban a nők kezéből indul ki, a nőket kell olyan öntudatos lényekké tenni, hogy tudják a maguk nagy feladatát a gyermeknevelés nagy kérdésében véghez vinni. Amikor a nőt rabszolga vagy odaliszk sorsra kárhoztatjuk, akkor elveszti önbizalmát és nem tud eljutni feladatkörének magaslatára. Engedjék meg ezután, hogy a törvényjavaslatnak egy másik nagy hiányosságára mutassak rá, mely nem tudom hogy, eddig szóba került-e, bár figyelemmel kisértem a nemzetgyűlésnek választójogi tárgyalásait. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Ez az az igazságtalanság, amely a hősek választójogával történik. Azok a mártírok, akik a nemzeti ügy védelmében — mondjuk így — éveken keresztül véreztek a frontokon, akik legalább is azt hitték, hogy egy magasabb ideál küldi őket oda a mészárszékre, itthagyták családi tűzhelyüket, hitvesüket, gyermekeiket, családtagjaikat (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és véreztek a nemzeti ügyért, (Fábián Béla : A Kárpátokban ! Volhiniában !) ennek a földnek a birtokáért, ezek a hősök megérdemelnék azt, hogy legalább abban az elismerésben és méltánylásban részesüljenek, hogy ők, akik véráldozatukkal meg akarták védeni az országot, az ország jogaiban egyaránt részesüljenek. A háborús országgyűlés idején már 1915-ben felmerült a hősök választójogának kérdése. Később 1917-ben ez a kérdés ismét napirendre került, amikor az 1917 február 7-iki képviselőházi ülésen tárgyalás alatt állott »a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslat«. Ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása alkalmával Rakovszky István t. képviselőtársam azt az indítványt tette, hogy a fronton harcoló hősök választójog birtokába jussanak, szóval az általános választójog olyképen konstruáltassék meg, hogy minden katona, aki kikerült a harctérre, választói jogosultsággal bírjon. Megindokolta ezt azzal, hogy Anglia, amelyben
