Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-409

2 A nemzetgyűlés 409. ülése 1925. rendű szükségletet szolgálnak, megszüntetni nem szabad, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én, anélküi, bogy bármelyik egyetemet is megjelölném Magyarországon, hogy melyik van előnyben a másikkal szemben, általában azt mondom, bogy ezeknek az intézményeknek fentartása feltétlenül szükséges. (Cserti József: Népiskolákat kell helyettük csinálni! Egymillió analfabétánk van!) Erinek az intézménynek fentartása feltétlenül szükséges azért, mert a magasabb kulturális fejlődés okvetlenül szükséges arra nézve, hogy ez a nemzet, Magyarország, megmutassa életképességét,, megmutassa azt, hogy ő joggal akar élni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Bizonyára más szemmel is fogják nézni a külső hatalmak Magyarországot akkor, ha azt látják, hogy szomorú gazdasági viszonyaink között is fentartja kulturális fejlődésének eszközeit és azokért áldoz. (Cserti József: De hova helyezkedjenek el, akik végeznek? Négyszer annyi emberünk van, nem, tudjuk elhelyezni! — Kováts-Nagy Sándor közbeszól. — Cserti József: Népiskolákat kell helyettük létesíteni! Egymillió az analfabéták száma. — Rubinek István: Eggyel több!) Az a kerület, amelyet képviselek, a szegedi választókerület, amelyik igazán nagy szolgálatokat tett polgársága, magisztrátusa, lakossága által az országnak az ujjáébredés idejében, az a város a régi Nagy-Magyarországban nem tudott hozzájutni, hogy százéves jogos kívánságát, jogos igényét megvalósithassa. Nem akarok rekriminálni azért, hogy amikor a harmadik egyetem felállításáról szó volt, felállították a negyediket is, és még a negyedikből sem tudott Szeged városa egyetemet kapni. Világháborúnak, világégésnek, az ország öszszeomlásának kellett elkövetkeznie, hogy Szeged városa hozzájusson jogos igényeihez. Ez a város akkor, mikor úgyszólván oázis volt ebben az országban — bár francia megszállás alatt; de a kommunizmustól meglehetősen mentesen — minden lépést megtett arra, hogy a hajléktalanná, hontalanná vált egyetemek közül valamelyiket Szegedre hozza, és amikor Erdélybetn az oláh megszállás folytán a kolozsvári egyetem működését kénytelen volt beszüntetni, önként jelentkezett arra, hogy vendégszeretettel fogadja a kolozsvári egyetemet, és amikor az ország határán ez a régi alföldi metropolis határvárossá vált, amikor a Tisza hidjának közepén szerb őrség állott, mikor Újszegedre, tehát a város egyik részéből a másikba nem lehetett átmenni, amikor! a menekültek egész tömege. szállta meg Szeged városát, és amikor a város úgyszólván utolsó filléréig vendégszeretettel áldozta fel minden vagyonát arra nézve, hogy a Torontálból és Bácskából menekült véreinknek elhelyezést biztosítson és .megélhetést adjon és amikor igazán menekült várossá vált Szeged városa; akkor kulturális kötelezettségének teljesítése céljából mindent megtett arra, hogy a hajléktalanná vált egyetemek közül valamelyik Szegedre helyeztessék. A kolozsváriak jöttek oda. Ha látták volna a takarékossági bizottság tagjai, hogy a székely fiuk, az erdélyi fiatalság milyen rajongással, lelkesedéssé' és az ő intézményük iránti szeretettel jöttek ocla Szeged városába, bizonyára határozottan tiltakoztak volna már e kérdés felvetése ellen is. A jövendő Magyarországnak lelkes és törhetetlen lelkű fiatalsága a jövőbe vetett hittel, reménnyel és a haza földje iránti szeretettel sirva és lelkesedve jött oda és azt mondották, hogy azt a főévi május hó 14-én, csütörtökön. iskolát, amelyben mi a munkánkat elkezdettük, amelynek mi a hallgatói lettünk, nem fogjuk elhagyni, ezzel élünk, ezzel halunk. (Ugy van! jobbfelöl.) Ma is mondhatom azt — nem lokálpatriotizmus beszél belőlem, hogy büszkén tekintek arra az erdélyi fiatalságra, amely kiképzése céljából Szegedre, jött. Büszkén tekintek rájuk azért, mert leikükben és szivükben az uj Magyarország biztositékát látom. (Helyeslés a jobboldalon.) Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor odajött az egyetem és jöttek utána a fiatalok. Amikor én fogadtam őket, azt mondták: Mi nem lakni jöttünk ide, hanem csak rövid vendégségre jöttünk, mert tudjuk, hogy a hosszú vendéget megunják; nekünk nem kell az önök perzsaszőnyeges szobája, mi nem ehhez vagyunk szokva, mi már három éven át künn kunyhókban laktunk; mi azt a kulturális erőt akarjuk megszerezni, amellyel uralkodni tudunk majd azokon és hatalmat fogunk gyakorolhatni azokkal szemben, akik kiűztek bennünket kincses Kolozsvárunkból. (Helyeslés jobbfelől.) Amikor ilyen hallgatósága van ennek az egyetemnek, amely félszázadot meghaladó múltjával megmutatta azt, hogy kulturális tekintetben olyan szolgálatokat tett Magyarországnak, amilyen szolgálatokat elvárni csak lehet az igaz, belső lelkesedéssel munkálkodó emberektől, amikor ez az egyetem épen most két éve ülte meg fennállásának ötvenedik évfordulóját, amidőn körülrajongtuk őt nemcsak a csonka országból, hanem a megszállt területekről is: akkor ez az egyetem bir olyan gyökérrel, alappal, amelynél fogva különös gondot kell fordítani arra nézve, hogy ez az egyetem továbbra is fenmaradjon. (Pékár Gyula: Fenn is kell maradnia! — Helyeslés a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarom felhozni azt, hogy Szeged városa úgyszólván az utolsó garasát is feláldozta és feláldozza ma is ennek az egyetemnek fejlesztése céljából. Mert Szeged városa nem kilincsel folytonosan a kormánsaiál és a ministeriumnál, hanem amikor kérni jön, azt mondja : A felét adom én, add állam a másik felét. (Éljenzés.) Most is felajánlott az egyetem fejlesztésének céljaira 25 vágón búzát minden esztendőre, mindaddig, amig a szegedi egyetem teljesen ki nem épül. (Éljenzés.) Legnagyobb és legszebb intézményeit adta oda az egyetemnek. Igazán mondhatom, hogy a vendéget jobban helyezte el, mint önmagát/, s ezzel is meg*niutatta egyrészt azt, hogy a vendégszeretet él lelkében, másrészt pedig* megmutatta azt, hogy a kulturális kötelességek teljesítésének a magaslatán áll. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Roppant nagy meglepetéssel és igazán nagy lehangoltsággal vette tudomásul Szleged városának polgársága és hatósága azt, hogy a leépitendő egyetemek közé sorozták a szegedi Ferenc József-egyetemet, és csodálatos dolognak találja azt, hogy épen; azt azt egyetemet sorozták ezek közé, amely a megszállott terület fiatalságát neveli (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.), amely egyetemnek minden egyes ' tanára hazafias, lelkesedéstől áthatva itatja át a fiatalság lelkét azokkal az érzésekkel, amelyeknek kifejezésre juttatása alkalmával egyszersmind meg is törli a szemét, mert átérzi azt, hogy mit szenvedett, átérzi azt, hogy mit kell teljesítenie, átérzi azt, hogy mi a kötelessége annak a városnak, amely — nem mondom, hogy a trianoni egyezmény jóvoltából, de az Isten különös kedvezéséből — megmenekült a megszállás alól.