Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-411
52 Á nemzetgyűlés ill. ülése 1925. évi május hó 19-én, kedden. kül el kell fogadni? De nemcsak az emigránsok ajánlják a titkos választójogot, hanem ott vannak pénzelőik, az úgynevezett utódállamom is, azok az utódállamok, amelyek későn ébredtek annak tudatára, hogy egy nemzetet nem lehet elevenen felboncolni, s amelynek nem tetszik az, hogy a végtagok levágása után ez a csonka test még vonaglani tud, élni akar. (Tetszés.) Túlságosan megterhelt gyomrokkal rosszat álmodnak (Zaj a balközepén.) — ngy látszik, az irrendenta főhősét ez nem nagyon érdekli — s ezért vádaskodnak, de hovatovább mindinkább odaérnek, hogy vádaskodásaikkal nem tudnak célt érni. Fegyverkeznek olyan mértékben, hogy ha a csonka Magyarországon megmaradt minden egyes férfilakos kamrájában egy gyorstüzelőágyu, repülőgép vagy tank volna, ez még mindig kevés volna a kisententetal szemben. De tudják, mindez kevés, tudjak, hogy vannak bizonyos történelmi, geográfiai és erkölcsi igazságok, amelyek ellen semmiféle fegyverkezés meg nem védi a "nemzetet. Tehát mit kell csinálni 1 ? Szerződtetni kell embereket, akik aknát fúrnak ezen erkölcsi igazságok alá. (Ugy van! jobbfelöl.) Erkölcsi torpedókkal, tengeralattjáró harcot akarnak folytatni Magyarország ellen, egy uralom kell ide, amely nem nemzeti, amely hajlandó mindent elfelejteni s aKKor meglesz az általunk nagyon kivánt és patentirozott demokratikus átalakulás. (Igazi ügy van! jobbfelől.) Ezért érdemes nekik pénzt áldozni, érdemes lapot szervezni és érdemes az emigránsokat pénzelni. T. Nemzetgyűlés! Ha mármost azt méltóztatik mondani, hogy ez mind szép és jó dolog, de ezzel szemben milyen biztositékot nyújt a nyilt szavazás, gróf Apponyi Albert maga az ő igazán nagyszerű szótárában erre csak egyetlenegy kifejezést talált: a terrort, azt mondván, hogy a nyilt szavazás nem más, mint terror, az intelligencia rabszolgasága. Nem óhajtanék most olyan történelmi példákra hivatkozni, amikor a nemzetnek igazi akarata minden terror ellen érvényesült és amely harcoknak nagyon dicső s az egész nemzet által tisztelt vezére volt sokszor gróf Apponyi Albert is. Azt hiszem, hogy a nyilt szavazásnak egyetlenegy biztositéka van, egy kis ut, az a kis ut, amelyet a gondolat az agyban való megfogamzástóí a szájon való kieresztésig megtesz. Ez nagyon kicsi ut, néha egy másodperc alatt teszi meg a gondolat ezt az utat; de hány egyes esetben alkalmas ez az ut arra, hogy a bűnös gondolatot mérsékelje? Hány egyes esetben tapasztaltuk azt, hogy az a gondolat, amely az agyban megszületik, mikorára megszólalásra kerül, mérséklődik? S a gondolatnak ez a kis útja alkalmas arra szerintem, hogy a lakosságot óvatossá tegye, hogy a lakosság bizonyos hazafias szempontokat, politikai szemérmet alkalmazzon a szavazásnál. S ez nekünk elegendő biztositék arra, hogy a nyilt szavazásnál az egyik politikai életből a másik politikai életbe való átmenet sokkal lassúbb, mérsékeltebb és meggondoltabb legyen. Méltóztassék megengedni, hogy bár ez nem tartozik szorosan véve a tárgyhoz, de miután a választójogi vitával kapcsolatosan merült fel, egy kis kitérést tegyek. Az a vád hangzott itt el a történelmi Magyarországgal szemben, hogy nem bánt jól a nemzetiségekkel. Méltóztassanak megengedni, nekem ezen csodálkoznom kell. A mai órában, mikor a tőlünk elszakitott testvér nemzetiségek ajkairól ismételten hallatszanak el sóhajok (Ugy van! ügy van!), hogy mennyiyel jobb volt a történelmi Magyarországon, lehet-e ezt a nemzetet igazságosan azzal vádolni, hogy nem bánt jól a nemzetiségekkel? (EőriSzabó Dezső: Ezt nem lehet mondani! — Szilágyi Lajos: Igaza van!) Vájjon szerencsétlen, szegény hazánk minden összekuporgatott krajcárját nem-e a nemzetiségekre f orditotta? (Felkiáltások a baloldalon: Ez igaz!) Vájjon annak, hogy kulturálisan nem kerültünk abba a helyzetbe, hogy nálunk a titkos választójog bevezethető legyen, nem-e egyik főoka épen az volt, hogy nem az Alföldre költöttük pénzünket, hanem a Felvidékre! Vájjon nem-e a középületek, közutak, az iskolák százezrei mutatják azt, hogy Magyarországnak milyen dédelgetett kedvencei voltak a nemzetiségek. (Igaz! Ugy van!) Elismerem, hogy lehettek apró közigazgatási visszaélések, de vájjon nem voltak-e ezek meg a magyar fajjal szemben is? (Igaz! Ugy van!) Vájjon ezek a közigazgatási visszaélések különlegesen csak a nemzetiségekkel szemben állottak fenn? (Ugy van! Ugy van!) Soha meg nem sérteném nemzetemet azzal, hogy azt a bánásmódot, amelyben nemzetiségeinket részesítettük, összehasonlitsam azzal a kirabló és lealjasitó bánásmóddal, amelyben a jelenlegi kisentente a nemzetiségeket részesiti. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Sőt továbbmegyek, t. Nemzetgyűlés! Büszkén hivatkozom arra, hogy ezek a nemzetiségek az utolsó napig velünk együtt véreztek a harctéren. (Ugy van! Ugy van!) Ausztriának voltak áruló nemzetiségei, Magyarországnak azonban nem Yoltak.(Igaz! Ugy van!) Magyarország nemzetiségeit az ő megkérdezésük nélkül vitték el tőlünk. Ausztriának azonban voltak nemzetiségei: a csehek, akik már a háború alatt nyiltan kifejezték azt, hogy el akarnak Ausztriától szakadni. Nekünk ilyen nemzetiségeink nem voltak. Igaz, felhoztak mondvacsinált paktumot; de ha ezen mondvacsinált paktumok elegendők egy országrész elszakitására, akkor tessék a nagyententenek megmondani, hogy ilyen paktumokat. bármely percben hajlandók vagyunk teremteni. T. Nemzetgyűlés! A történelmi Magyarországra, annak egyik politikai fegyverhordozójára súlyos idők járnak. Talán nem gróf Apponyi Albert intenciójából kifolyólag, de a vele mindenesetre egy politikai plattformon álló egy reggeli lap egyik nemrég megjelent számában a történelmi magyar középosztályt, a magyar nemességet azzal a nyilt váddal illette, hogy hülye. Nem is nagyon ügyes körülirással mondta ezt meg. Hülyének nevezte a magyar középosztályt és azt az egységespártot, amely főkép a középosztályra támaszkodik. Nem tudom, vájjon ezt az újságot magas és előkelő pénzügyi támogatói a kifejezések élessége szerint díjjazzák-e, mert ha igen, akkor a lap anyagi ügyei teljesen rendben vannak. Én nem óhajtok most erre a jelzőre méltóan válaszolni, de rá kell mutatnom ennek a történelmi Magyarországnak, ennek a középosztálynak múltjára. Ez a középosztály, amely Magyarország jogaival együtt annak terheit is mindenkor viselte, nem volt sohasem hülye, sem lusta, sem megalázkodó. Lusta talán lehetett saját anyagi ügyeinek elintézésében, de nemzeti létében lusta sohasem volt. Ez a középosztály mindig tudta, hogy mivel tartozik királyának és nemzetének (Igaz! Ugy van!) és tudni fogja mindenkor a jövőben is. (Zaj a baloldalon.) Tudta és tudni fogja, ha elérkezik annak ideje, de pem hajlandó a király és a nemzet jogait szembe állitani egymással, nem hajlandó soha az idő előtt felvetett királykérdés miatt csonka Magyarországot rombadönteni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Abban a pillanatban, amelyben
