Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-411
50 À nemzetgyűlés ill. ülése 19. (Igaz! Ugy van!) Teljesen tisztán látom, hogy gróf Apponyi Albert valósággal mindnyájunk által szeretett élő szoborként jár és kel közöttünk. (Létay Ernő: Elismerik, csak nem követik!) Azért szólalok fel, hogy megmagyarázzam, miért nem követein. (Halljuk! Halljuk!) De nem is ezen okból érzem át feladatom nehézségét, hanem mert tudom azt, hogy gróf Apponyi Albert személyére a múltban, a jelenben és « a jövőben ennek a nemzetnek olyan sokszor volt és olyan sokszor lesz szüksége, hogy óvakodnék attól és mélyen fájna, ha beszédem egyetlen egy mondatával is ezen mindnyájunk által elismert szent fényen a legkisebb karco- j last is ejteném. És mégis őszintén meg,kell mon- j dánom, hogy ha gróf Apponyi Albert szereplését figyelemmel kisérem az utóbbi időben a belpolitikában, majdnem ugy vagyok vele, mint az az olvasó, aki kedvenc írójának gyönyörű művét nagy lelkesedéssel és nagy élvezettel ' olvassa s egész életében arra vágyik, hogy egyszer, ezt az irót személyesen is megismerje, s ez a megismerés csaknem minden esetben csalódással jár, inert kisül az Íróról, hogy vagy magasabb, vagy alacsonyabb, vagy szőkébb vagy barnább, vagy soványabb, vagy kövérebb, mint ahogy azt magának elképzelte. Ugyanígy vagyok gróf Apponyi Alberttal, akit gyermekkorom óta meg szoktam tisztelni, mint a nemzeti szempontok, konzervatív gondolatok, a Vallás és erkölcs egyik fenkölt hirdetőjét, így vagyok vele, amikor a legutolsó időben ligyelemmel kisérem a belpolitikában való szereplését. Szomorúan konstatálom, hogy ez a szereplés majdnem minden egyes esetben a szélsőbaloldali pártok pozíciójának használ. (Eőri-Saalíó Dezső: Ha az igazság ,ezt diktálja'.) Ne méltóztassék gondolni, hogy én ezt a konzekvenciát Apponyi Albert gróf nagyszerű gondolataiból és nagy elokvenciával előadott beszédeiből vonom le, hanem levonom azokból a tapsokból, amelyek annál hangosabban hangzanak fel, mennél inkább a szélsőbaloldal felé fordul tekintetünk. (Eőri-Szabó Dezső: Itt sincs a szélsőbal! —. Zaj a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, nem vagyok abban a helyzetben, hogy mindenféle nívójú közbeszólást bele tudjak beszédembe vonni. (Helyeslés a jobboldalon.) Nemcsak mostani beszédéről beszélek Apponyi Albertnek, hanem tartott ő már ebben a kérdésben egy másik beszédet is ebben a Házban, és akkor : mindnyájunk fájdalmára és élénk csodálkozására élénk és viharos tapsok hangzottak fel a legszélsőbb baloldal piros szekfüs táborából. (Ugy van! a jobboldalon.) De én elfogadnám gróf Aiiponyi Albertnek és ezen tapsoknak viszonyát, ha a helyzet az volna, hogy a szélsőbaloldalon mondanának és tennének olyanokat, amiknek gróf Apponyi Albert tapsolna. Ha azonban gróf Ap»onyi Albert mond ismételten olyan dolgokat, amelyek a szélsőbaloldalt valósággal ujjongó tapsra kényszeritik, akkor azt hiszem, itt a dolog még: sincs rendjén, és ez az, ami gondolkodásra készteti az embert, (Ugy van! jobbfelől.) Ismerem nagyon jól gróf Apponyi Albertet, figyelemmel kisértem az ő működését és tudom, hogy az ő hazafias érzése mindenek felett áll, s hogy az erősen elnyomja a napi sikexek után való igyekezetét. De attól félek, hogy az a szélsőbaloldal tudja, miért tapsol; attól félek, hogy ' amikor Apponyi Albert az ő magasztos és fenkölt lelkületével a magas régiókban jár, a való életet, az emberi nyomorúságot, a nyomorúság" által előkészített elkesere.dést és az elkeseredés által szült politikai hely- , 5. évi május hó 19-én, kedden. zetet azok az urak, akik a mnltkor itt voltak, de ma nincsenek itt, gróf Apponyi Albertnél sokkal jobban ismerik. Ez a helyzet késztet engem megszólalásra és meggondolásra. Nézzünk hát szemébe a titkos választójognak. Nem óhajtok itt dogmákkal és teóriákkal foglalkozni, hiszen ezeket már, az előttem felszólalt szónokok különböző oldalról megvilágították. Én a dolog praktikus oldalát akarom tekinteni. Próbálok azon gondolkozni, amit gróf Apponyi Albert őnagyméltósága. ajánlott, hogy gondolkozzunk a kérdésen, fontoljuk meg. Tényleg ez a „titkos" szó volna az a varázsjelszó, ez volna az az egyetlen jelige, amely a nemzeteket nagyokká és erősekké teszi? Ez volna az a varázsjelszó, amely az egyéneknek politikailag súlyt, népszerűséget és kész zsenialitást biztosit? Ez volna jelszó, amely — hogy közelfekvő példára hivatkozzam — Szijj Bálintot y . Csontos Imrénél egy fejjel magasabbra állítja és méltóvá teszi őt arra, hogy gróf Apponyi Albert is lovaggá üsse? (Mesuré Zoltán: Egy fejjel magasabb is! — Derültség.) Én nem hiszem, hogy ez volna ez a jelszó. De, ha akadna valaki ebben a Házban, ha akadnának képviselők, akik gróf Apponyi Albert felszólítására talán inognának, vagy ha akadnának — mint ahogy hiszem, hogy akadnak — emberek, akik megunva a folytonos küzdelmet a népszerűség ellen, letargikusan megnyugodnának benne, azt hiszem, ez olyan volna, mint a felületes orvos tömeggyógyitásánál az aszpirin: ha nem használ, de nem is árt, tehát A^egye azt be a szerencsétlen ország! Talán én is ebbe a mentalitásba esnék és velük, együtt gondolkoznék, ha nem volna előttünk a belföldi és külföldi példák szomorú sorozata, ha nem volna előttünk még a közelmúltból az általános, egyenlő és titkos választójogot legjobban propagáló pártoknak 1918-as és 1919-es uralma (Drozdy Győző: Akkor nem is volt választás!), és ha nem volna itten az első nemzetgyűlés példája — meg kell mondanom egészen őszintén —, amely a Friedrich-féle választási rendelet alapján ült össze, amely pedig általánosnak igazán általános volt, titkosnak is titkos volt a román urna-rendszer patentje nélkül, mert akkor Magyarországon ez még nem volt ismeretes. Kérdem a t. Háztól, vájjon az ezen alapon összeült nemzetgyűlés a mainál alkalmasabb volt-e nagy feladatok elvégzésére (Felkiáltások balfelől: Igen! — Kállay Tamás: A numerus clausust is az csinálta! — Drozdy Győző: Abban volt szociális érzés! — Meskó Zoltán: A sziklák akkor még nem voltak a tengerben!), vájjon a múlt nemzetgyűlés az állami életben nélkülözhetetlen életfeltételeket jobban tudta-e a mainál biztosítani? (Felkiáltások a baloldalon: Sokkal jobban! — Meskó Zoltán: Alkotóképesebb volt!) Ha azt méltóztatnak mondani, hogy igen, akkor kérdem a szélsőbaloldali pártokat, hogy ezen, az általános, egyenlő és titkos választójog alapján összeült nemzetgyűlésnek konzekvenciáit miért nem méltóztattak levonni? Vájjon elfogadták-e a szélsőbaloldali pártok a múlt választás eredményeit magukra nézve kötelezőnek? Vájjon nem próbáltak-e a nemzet ítélete ellen kifogásokkal és fellebbezésekkel élni? S ha azt méltóztattak mondani, hogy az első nemzetgyűlés igenis alkotóképesebb volt, akkor kérdem, alkotóképesnek lehet-e nevezni azt a nemzetgyűlést, amely nem tudta még a saját végrendeletét sem elkészíteni? (Létay Ernő: Ennek egy kis háttere van! — Drozdy Győző: Azt a nemzetgyűlést a nemzet választotta! — Zaj.) De
