Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

2ÖB À nemzetgyűlés 418. ütése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. löki és félretolja az ország haladásának és fejlődésének útjából mindazokat, akik silány osztályuralmi érdekből ragaszkodnak a hatalomhoz és ebből a szempontból döntik el az ország és az ország népének sorsát. Félre fogja tolni őket az útból és megnyitja Magyarország boldogulásának útját. A törvényjavaslatot nem fogadom el és csatlakozom a Szeder Ferenc képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik'? Perlaki György jegyző: Szabó József! Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Talán kényes szerepre vállalkozom, de mégis becsületesen és őszintén ki kell jelentenem: ime, adódik egy eset, amikor az előttem szóló t. képviselőtársam fejtegetéseihez csatlakoznom kell. Tehát van eset, amikor a szociáldemokrácia a keresztényszocializmussal találkozik, találkozik akkor, ha a nép jogok kiterjesztéséről, ha az igazságról van szó. És amennyiben ezt az előttem szólott t. képviselő ur is hangoztatta, egészen természetes, hogy vele ezekben a kérdésekben teljesen egyetértek. Nem értek vele azonban egyet abban a tekintetben, hogy ez a törvényjavaslat, amely előttünk van, esetleg évtizedekre szabja meg a választói jogosultságot és a választójogot évtizedekre fogja szabályozni. (Egy hatig a szélsőbaloldalon: Ebben neki van igaza!) Az én felfogásom az, hogy mi hamarosan egy másik választójogi javaslatot fogunk tárgyalni. Én azt hiszem, hogy ez a javaslat bizony nagyon rövidéletű lesz, mert ami ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, azt az idő már rég túlhaladta. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Épen azért azon is gondolkoztam, hogy ebben a vitában egyáltalán résztvegyek-e. A bizottságban megtettük kötelességünket, igyekeztünk kapacitálni a kormányt, hogy a törvényjavaslat reakciós részein változtasson, a fáradság azonban hiábavaló volt, nem vezetett sikerre, nem biztatott bennünket azzal sem, hogy plénumban való hozzászólások és kapacitálások több eredményre fognak vezetni. A mi felfogásunk az, hogy nagyon kívánatos lenne, hogy olyan törvényt alkossunk, amely, hanemisegyszersmindenkorra, de legalább belátható időre közmegnyugvást szerezzen, hogy azt a gyújtóanyagot, amely évtizedek óta él a politikai életben, kiküszöböljük és legalább ezen a téren szerezzünk egy kis megnyugvást, egy kis békességet a politikai életben. Ez a törvényjavaslat azonban ezt nem eredményezi, pedig ez nagyon indokolt volna, mert hiszen itt vannak előttünk a problémák ezrei, amelyeknek megoldására szinte képtelenek vagyunk; képtelen rá a kormány és a törvényhozás egyaránt. Hatalmas problémák vannak előttünk gazdasági téren. Ilyen pl. mondjuk, a munkanélküliség kérdése. A nemzetgyűlés, a kormány közömbösen halad el a mellett a tény mellett, hogy immár hónapok óta úgyszólván emberek ezrei nincsenek abban a helyzetben, hogy két kezük munkáját értékesiteni tudják, hogy két kezük munkájával meg tudják keresni a mindennapi kenyeret. Emberek ezrei, családok ezrei pusztulnak, szenvednek és nincs erő, nincs hatalom, nincs agy, nincs fej, aki vállalkoznék ennek a hatalmas problémának a megoldására. Itt van a pénzhiány kérdése. Az egész vonalon nagy stagnáció van; az ipar, a kereskedelem pang, a kereskedők sorra zárják üzleteiket, az iparosok sorra bocsátják el munkásaikat, redukálják még inkább üzemeiket. A közalkalmazottak ezrei a legnagyobb nélkülözések között tengetik nyomorúságos életüket. Ilyen és ezekhez^ hasonló gazdasági problémák ezrei várnak még megoldásra. Nem mondom, hogy mindezeket a problémákat a törvényhozás képes volna máról holnapra megoldani. Azt sem állítom, azonban, hogy helyes az a felfogás, hogy ezt az állapotot közönbösen nézzük. Meggyőződésem az, hogy okos szociálpolitikával, megértéssel, több szeretettel lehetne segíteni ezeken a szenvedéseken, lehetne a bajokat mérsékelni. Megoldani azonban nem hiszem, hogy lehetne máról holnapra, mert e bajoknak forrásai nem mai kérdésekben, hanem mélyebben fekvő kérdésekben rejlenek, ezeknek forrásait Trianonban és az elmúlt idők veszteségeiben kell megtalálni. Hangsúlyozom azonban, hogy ezeken is lehetne és kell is segíteni, mert ha nem segítünk, akkor itt is előbbutóbb nagy veszély fogja fenyegetni azt a békés életet, amely a nemzet fentartása szempontjából nélkülözhetetlen. De ha nem vagyunk képesek ezeket a gazdasági problémákat megoldani, akkor miért zárkózunk el olyan problémák megoldása elől, amelyekhez nem kellenek gazdasági eszközök, nem kell pénz, nem kell tőke, csak egy kis meszszebblátás kell, egy kis megértés és — nyugodt lélekkel mondom — egy kissé több hazaszeretet kell. Ilyen jprobléma volna maga a választójog kérdése. Nagyon indokolt és kívánatos lenne, hogy azt az áldatlan harcot, amely megbénított nagy értékeket és erőket az elmúlt évtizedekben, egyszersmindenkorra küszöböljük ki vagy legalább is küszöböljük ki hosszú évekre a közéletből és engedjük át az energiákat, az erőforrásokat hasznosabb tevékenységre, hasznosabb munkára, amelyből azután az egyénre és a nemzet egyetemére nézve is csak áldás fakadhat. A választójogi törvényjavaslat indokolása első mondatában megemlékezik az elmúlt évtizedek történelmi eseményeiről, arról a nagy megrázkódtatásról, amely ezekkel ^ az eseményekkel kapcsolatban hazánkat is érte. Megemlékezik róla, de konzekvenciáit, tanulságait a javaslat már nem hajlandó levonni. Arról nincs szó, hogy ezeket a tanulságokat, amelyeket le kellene vonni, gyümölcsöztessük, kamatoztassuk a nemzet érdekében. Erről maga a javaslat és az indokolás is teljesen megfeledkezik; pedig az indokolás későbbi részében elfogadja azoknak az áldatlan harcoknak jogosultságát, amelyek évtizedek óta zajlanak hazánkban, azt mondván, hogy azért volt indokolt az a nagy harc a választójogért, mert 1918-ig a választójogi kérdést nem rendezték Magyarországon; mert 1913-ig a választó jogtulaj donképen az 1848-as oenzusos választójogi törvényen nyugodott. Indokoltnak tartotta tehát azt a harcot, amely évtizedekkel ezelőtt a választójogért lezajlott, de elfelejti az indokolás és a javaslat is, hogy viszont 1913 óta napjainkig nagy események történtek, nagy események játszódtak le és ezeknek az eseményeknek tanulságait újra értékesiteni kellene a köz javára. Ha a kormány olyan cenzushoz kötött választójogi törvényjavaslattal jönne, tehát a 48-as gondolatból indulna ki, akkor is sokkal általánosabbaknak kellene lenni annak a választójogi törvényjavaslatnak, mint ez a jelen javaslat. Mert hiszen ma úgyszólván nincsen munkával, önálló keresettel bíró ember ebben az országban, aki vagyoni cenzus alapján esetleg nem kapna választójogot; ismerjük adórendszerünket, amely főképen a kisembereket sújtja, főképen a fogyasztóközönségre bazirozza bevételeinek nagy