Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

296 A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. Vanczák János: Nem kivánok én senkit sem sérteni, de nem lehet megváltoztatni azt, ami messze mögöttünk van, és ami itt áll előttünk, mint történelem. Én csak ezt idézem és ki akarom mutatni, hogy ez a törvény azért nem alkalmas arra, hogy itt nemzeti építőmunka meginduljon és hogy itt békesség, megértés, lelki megnyugvás legyen, mert ugyancsak ebből a 48-as nemzetgyűlésből kifolyóan ez a történelmi megállapitás: „hiányozván a nemzetgyűlésben a gazdasági, társadalmi és műveltségi ellentétek", tehát az egész nép képviselete — mert hiszen ma is ez az állapot —, meg kell tartani a vezetést a történelmi osztályok és a müveit középosztály kezében. Egy nemzet képviseletének vissza kell tükröztetni, vissza kell adni az egész nemzet képét. így tehát megmarad a vezetés a legműveltebbek, a legjobban hozzáértők és a legrátermettebbek kezében, de be kell ereszteni a nemzetgyűlésbe minden árnyalatát ennek a nemzetnek. Itt megkell nyilvánulni azoknak az ellentéteknek, amelyek kint az országban vannak, és akkor ez télies és eredményes működést biztosit. Itt van megállapitva épen arról a nemzetgyűlésről, hogy azért nem volt munkaképes, mert a helyzet nem ez volt (olvassa); „Hiányozván a nemzetgyűlésben a gazdasági, társadalmi és műveltségi ellentétek, az eredményes parlamentáris tanácskozás szervezeti előfeltételei, a pártok is hiányoztak. Oly felületesen gyökerezett a parlamentarizmus szelleme még a vezetőikben is, hogy még a kormány is fennen hangoztatott felelős jellegével ellentétben nemcsak maga elmulasztotta, hogy pártot szervezzen, hanem az erre irányuló kezdeményezést egyenesen vissza is utasitotta". Nem lehet megkerülni ezt a kérdést azzal, hogy ma ezt a kis tömeget, mint ellentétes felfogásút beeresztem, a nagytömeget pedig kint hagyom. A szegény falusi nincstelen lakosnak,, a mezőgazdasági munkásnak épugy joga van itt képviseletre, mint a nagybirtokosnak. Joga van itt képviseletre és itt kell megvívnunk egymás között a társadalmi és gazdasági harcokat. Nem jobb ez igy uraim? Hányszor védekeztek már a mezőgazdasági szocializmus ellen, de azt hiszik az urak, hogy az a védekezés, amelyet most alkalmaznak, tartós, eredményes lesz? Ha nem ugy fogják levezetni, hogy beeresztik ide &zt a nincstelen embert, a száraz kenyéren tengődő mezőgazdasági munkást és szegény proletárt? Megint itt van ámult. a nagy történelmi múlt. Mi vezetett mindig a forradalmaikra

1

? Az. hogy néhány izgató jött? Soha, hanem az, hogy oly nagy tömegeket tartottak szolgaságban, jogtalanságban, rabságban, hogy ezek kénytelenek voltak valahogyan a. föld alatt megtalálni az egymáshoz vezető szálakat és adott pillanatban kirobbantották azokat a lázadásokat, forradalmakat, amelyekről, azt hiszem, mindnyájunknak van tudomásunk. Most is ez a helyzet. Azok, akiket nem akarnak beengedni ide az alkotmány sáncaiba, akikre a nyilt szavazással ráerőszakolják a lelki kényszert, elmennek ugyan szavazni ökölbe szorult kézzel, és igaz, hogy a szavazatuk alapján idekerül egy-egy szolgabiró, földbirtokos, vagy akármilyen más képviselő, de ez nem a parasztnak, nem a munkásnak, nem annak a magyar népnek a képviselője lesz, amely rászavazott, hiszen a csendőr terelte őket oda, hanem annak az osztálynak a képviselője, amely itt a kiváltságos uralmat akarja a kezében tartani. Ez azután igazán nem mondható olyan nemzeti alapnak, amelyre helyezkednie szabad annak, aki ebből az országból, amint már ismételve mondottam, boldog országot akar csinálni. Be kell ismerni, hogy ez igy van. Nagyon szomorú állapotok vannak itt a jogtalanságnak, a szűkre szabott osztályuralmi, lehetőségi körnek következtében. Azok a pontok, amelyeket_ a kisgazdák annakidején a kormány elé terjesztettek, többek között azt is magukban foglalták, hogy emberségesebb bánásmódot kérnek a közigazgatás részéről a falu népével szemben. És ki ne tudná azt, hogy egy szolgabiró, egy jegyző a háta mögött a csendőrökkel korlátlan ura a faluban mindenkinek. Korlátlan ur, de nem a felsőbb hatóságokat tisztelik benne, hanem azt az erőszakot, amely felülről húzódik lefelé. Ez az, amit meg kell szüntetni azzal, hogy a nép igazi akaratának megnyilvánulását lehetővé tegyük. Hiszen a csendőr, rendőr, meg mindenféle törvényes hatalom azért van, hogy rend legyen, hogy a törvények végrehajtassanak, hogy mindenki betartsa a törvényt, de nem azért, hogy kinozza, nyúzza, zaklassa a népet ahelyett, hogy elősegitené a boldogulását. De addig, amig ezeknek sorsa felülről a kormánytól függ, amig a népnek képviselője maga nem tud bekerülni ide a nemzetgyűlésbe, és nem tud együtt dolgozni mindnyájunkkal, hogy azt a rendet, fegyelmet, törvénytiszteletet, amire az egész országban szükség van, innen tanulhassa meg a nép, addig nem fogunk tudni ebből a nemzetből egységes nemzetet csinálni. Ez természetesen egyelőre igy van és azért nem tudom én honorálni azt, hogy folyton bennünket, szocialistákat tesznek felelőssé azért, hogy a munkásság ilyen, vagy amolyan a lelkivilágában. A titkos szavazástól félnek. Hiszen már a kisgazdaképviselők sorsával ós esetével kapcsolatban elmondottam azt, hogy miért félnek. Peidl elvtársam rámutatott arra, hogy a titkos szavazás még nem jelent szocialista uralmat, ós ez igaz is, A túlsó oldalról mindazok a képviselők, akiket a nép szeret, akikhez a nép ragaszkodik, egészen bizonyosan bejönnek a titkos szavazással is. De nézzék csak meg, uraim, a falu életét, azt az elhanyagoltságot; sehol a világon, talán még Oláhországban sem találunk annyira elhanyagolt falusi életet, mint nálunk. Nekem énen ott az ózdi kerületben, Biró Pál ur birodalmában, volt módom végigjárni 39 községet a választási hadjárat alatt. (Várnai Dániel: Pedig az a jobbak közé tartozik! Hogyan néz ki a többi? Sár és sötétség!) Végigjártam ezeket a községeket, a harminckilenc község közül csak néhányat találtam, amelynek az állapota tűrhető volt, a környéke, uccái, házai kissé rendben, tisztán; de egész sereg ezek közül a községek közül télen egyszerűen meg sem közelithető, tavasszal a hóolvadáskor sem közelithető meg, sár van, a hidak és utak hiánya mindenképen elzárja ezeket az embereket a világtól. Amikor pedig megkérdeztem egy-egy községben a tanitótól, a birótól, a paptól, hogy hát: „Uraim, van-e itt maguknak Valami kis olvasókörük, ahová öszsze szoktak jönni, jár-e ide újság?" azt felelték: „Dehogy jár, nem jár ide semmi, nincs nekünk semmink!" Ez volt az a gondoskodás, amellyel a falu népét felnevelték a régi uralom birtokosai; mennél butább a paraszt, annál jobb, ez volt a jelszó és ezért üldözik mindazokat a törekvéseket is, melyek tőlünk indulnak ki, hogy abból a falusi emberből érző, gondolkozó, kultur- embert teremtsünk (Ügy van! a szélsőbaloldalon.); azért nem engedik meg, hogy a földmive-