Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-417

236 A nemzetgyűlés 417. ülése 1925 ciós kormány első igazságügyministere — persze akkor már kibukott az igazságügyministeri székből, ugy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna — hogy ők, amikor a kinevezés után Bécsből hazajöttek, már a vonatban elhatározták (Farkas István : Már Pozsonyban !), hogy csak kifelé fognak beszélni általános demokratikus választójogról. (Propper Sándor : Megcsalták a királyukat is !) Ezért nevezték el a koaliciós kormány áítal előterjesztett választójogot »kupé-választójog«-nak, (Batitz Gyula : Később kanapéválasztójognak I), már a vonatban elhatározták, mint mondottam, hogy a trónbeszéd, a királyi Ígéret, a kormány Ígérete, mind semmi. (Propper Sándor : Ez meg Kuna P. választójog. — Strausz István : Állja a felelősséget ugy-e?) Hasonló az eset az 1910-iki trónbeszéd Ígéreteivel szemben is. Ennek a trónbeszédnek ígérete valósult meg — már ugy, ahogy megvalósult — az 1913. évi XIV. tc.-ben, amely már kifejezetten Tisza nevéhez fűződik ; hiába terjesztette azt elő Lukács László ; ez tulaj donképen Tisza első választójogi törvénye. Akkor ez a választójogi törvény 1,272.000-ről 1,627.000-re emelte a választók számát, vagyis mindössze 357.000-rel. A választóknak ez a 357.000 fővel való szaporítása volt tehát az a demokratikus jogkiterjesztés, amelyet a trónbeszéd igért. Ez lehet, hogy több 0-1%-nél, de hogy 1 %-nál több volna a 45 év alatt való szaporodás, azt tagadom. Ezzel a Tisza-féle választójogi törvénnyel kapcsolatosan a Statisztikai Hivatal igazgatója bizonyos kijelentéseket tesz. Nekem módomban volna másra hivatkozni, igy Apponyi és Andrássy grófokra, akik ma egész másként látják ezt a problémát, mint ezelőtt 10 esztendővel. A Statisztikai Hivatal igazgatója azonban a számok világában él, a rideg és csalhatatlan számokon keresztül látja a világot. Azt mondja egy kis munkájában Tisza István első választójogi törvényével kapcsolatosan, hogy »65 évnek kellett tehát elmúlni az első választójogi törvény megalkotása óta, hogy a magyar törvényhozás egy ujabb lépést tegyen a választójog kiterjesztése felé». Azután jön az ítélet (Olvassa) : »Ma már megállapíthatjuk, hogy a magyar kormányoknak ez a merev álláspontja a választójog kiterjesztése tekintetében akár szándékosságból, akár pedig közönyből származott, mindenesetre elhibázott politika volt, mert ha a jogkiterjesztés helyes előkészítése is a népesség értelmi és politikai fejlődésének figyelembevételével fokozatosan történt volna, a magyar politika története sok tekintetben másként alakulhatott volna.« Igaz, teljesen igaz, hogy a magyar politika története másként alakult volna, de másként alakult volna a magyar állam története is. És itt talán érinteni lehetne állami katasztrófánknak, gazdasági összeomlásunknak dolgát is. Állami katasztrófánknál a felelősség kérdését is fel lehetne itt vetni, hogy ki vállalja, ki viseli a felelősséget mindazért, hogy a magyar állam egészen idáig juthatott. Egy hivatalos ember, a Statisztikai Hivatal igazgatója mutat rá, hogy a magyar osztálypolitika volt az, amely idáig juttatta Magyarországot, amely ezt a helyzetet megteremtette számunkra. De tovább megyek. Azt hiszem, lesz még alkalom, hogy a felelősség kérdését megvitassuk ' alaposan, (Propper Sándor : Az elől emigrációba mennek majd !) alaposabban, mint eddig, már csak azért is, mert 1918 óta egyebet sem látunk, mint azt, hogy épen a legfeleíősebb személyek állandóan megugranak a felelősség kérdése elől. T. Nemzetgyűlés! Az 1917-iki trónbeszéd választójogi álláspontja teljesen megvalósult a Yázsonyi-féle törvényjavaslattal. Ez a törvény:

. évi május hó 27-én, szerdán. javaslat 3,595.000-re emelte fel a férfi választ ók számát s az első javaslat volt, amely a választói jogosultságot a nőkre is kiterjesztette. Körülbelül 260.000 női választó lett volna a Vázsonyi-féle választójogi tervezet alapján. Tudjuk, hogy a munkapárt megbuktatta ezt a javaslatot már a választójogi bizottságban. A nőknek egyáltalán nem adta meg a választójogot, a férfiválasztók tervezett számát pedig leszállította mintegy 2 és félmillióra. De ezt a választójogot is elseperte a forradalom, amint az 1913-ikit, az 1918-asat sem lehetett alkalmazni, elseperte a forradalom ezt is, mint egyikét azoknak az okoknak, amelyek a forradalom kirobbanásában a főszerepet játszották. Nem lehetett azonban alkalmazásba venni a Károlyi-kormány választójogi néptörvényét sem, a legdemokratikusabb, legideálisabb választójogi törvényt, amelyet ismerek. Ez valóban megfelelt a követelményeknek és a politikai érettség ama fokának, amelyet Magyarországon eddig nem akartak számbavenni. A csonkitatlan Magyarországon 8 millió állampolgárt ruházott volna fel választójoggal de mint mondom, gyakorlati alkalmazása elé került a diktatúra kitörése, amely egészen más választójog alapján hozta össze a szovjet törvényhozását. Át kell ugranom a Bethlen-kormány választójogi rendeletét már azért is, mert hiszen ez a kettő, a rendelet és a mostani javaslat, majdnem teljesen megegyezik, de a választók kontemplált számában egészen bizonyosan megegyezik a most előterjesztett törvényjavaslattal. Ezt megelőzően azonban rá kell mutatnom valamire. Gróf Bethlen István ministerelnök ur a választójogi bizottságban a legkülönösebb képtelenségekre ragadtatta magát, hogy választójogi javaslatát megmagyarázhassa és elfogadtathassa. Olyan megállapításokra ragadtatta magát, hogy az általános választójog parlamentjei »sem a polgári szabadságot, sem a polgári tulajdon szabadságát nem tisztelik«. (Propper Sándor : Szegény Anglia ! Szegény Franciaország !) Valóban, azt kellene mondani, hogy szegény Anglia és szegény Franciaország, vagy szegény minden más parlament, amelyet az általános választójog alapján hoztak össze. (Propper Sándor : Szegény világ !) Nézzük, vájjon az általános választójogok parlamentjei nem tisztelik-e — amint gróf Bethlen István mondja — a polgári szabadságot, vagy nem tisztelik-e a polgári tulajdon szabadságát '? Talán a szűk választójog magyar parlamentje tiszteli a polgári szabadságot, vagy a polgári tulajdon szabadságát ? Azt hiszem, hogy itt nem kell részletesen kifejteni a differenciát az általános választójog parlamentjei és a mi parlamentünk között. Nem kell kifejtem, mert mindenkinek anynyira éreznie kell ezt, hogy egy pillanatig sem állhat meg komolyan gróf Bethlen Istvánnak a választójogi bizottságban tett e kijelentése. De tovább is ment a ministerelnök ur. Annyira tovább ment, hogy valósággal nemzetgyalázásra ragadtatta magát. (Ugy van ! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Hogyha az ügyész teljesíteni akarná a kötelességét vele szemben, ugy az 1921. évi III. tcikk hatályosabb alapján perbe foghatná az igen t. ministerelnök urat. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A ministerelnök ur azt mondta a választójogi bizottság valamelyik ülésén, hogy Magyarország az más, az egy önálló glóbus, egy külön'világ, hogy annak mindent máskép kell csinálni, mert ott Magyarországon nagyon sokan vannak ám olyanok, akik nem érdemlik meg a választójogot. Kik azok ? A ministerelnök ur három kategóriát emiitett. Az első az ipari munkásság, amely nem érdemli meg a választójogot, mert mint mondotta, marxista és mint ahogy hozzátette, a nemzeti ideáloktól teljesen elidegenedett. Ezután jött a mezőgazdasági proletariátus. Ezt a minister-