Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

216 A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. (Az elnöki székei Huszár Károly foglalja cl.) En magam sem tudom ezen klasszifikálás értelmében, hogy hová, melyik osztályba sorozzam magamat, mert kétségtelen és bárki által ellenőrizhető tény — bárhogy próbálta az igazmondásáról rendkívül ismert Népszava szociáldemokrata napilap nekem azt imputálni, hogy én a keresztény kurzus jóvoltából nagyon jól élek, — hogyha vagyoncenzusról volna szó, valóban a proletárosztályba volnék sorozandó. Én azonban akinek egyetlen termelőeszközöm az agy velőm, nem vagyok semmiféle marxi ideológiának hive. Azt Jcérdezem a polgári társadalomtól, amely szereti magát megkülönböztetni az általa munkásságnak nevezett osztálytól, hogy a magántulajdon alapján áll-e és azzal a másik osztállyal szemben, aineiy nem a magántulajdon alapján állana, kénytelen vagyok felvetni azt a kérdést, mi van tulajdonképen a magántulajdon szentségével? Az én katolikus születésem és neveltetésem lehetetlenné teszi számomra azt, hog3^ én, túl a hétszentségen, amelyet a katolikus katekizmusból gyermekkoromban tanultam, még egy szentséget legyek kénytelen megtanulni. Én magam, aki a legélesebben ellentétben vagyok mindazzal, amit a nemzetközi marxizmus, a szociáldemokrácia jelent, kénytelen vagyok megállapítani, hogy a magántulajdont nem ismerem el szentnek ; hogy helyesebben és pontosabban mondjam : nem vagj-ok abban a helyzetben, hogy bármiféle módon szerzett magántulajdont szentnek tartsak. Az én egyházam, az én keresztény és nemzeti neveltetésem számomra csak azt teszi lehetővé, hogy azt a magántulajdont tartsam, ha nem is szentnek, de sérthetetlennek és védendőnek, amelyben erkölcsi tartalom is van. Egy nemzettel, embertársaival szemben csak az van abban a helyzetben, hogy a magántulajdont korlátlannak, szentnek tekintse, aki magát keresztény nemzeti alapon állónak érzi, de alapjában épen annak a materialista gondolkozásnak hódol, amely materialista gondolkozást elsősorban ép a szociáldemokrácia vezérei terjesztenek és hirdetnek és amely materializmust ők az anyagi jólét alakjában önmagukra nézve gyakorlatilag nagyon is megvalósítanak. Én már többször nyilatkoztam a hatszobás apostolokról és aszketákról és teljesen tisztába vagyok a pártszervezeti és pártkasszái apostolok materialista felfogásával. (Reisinger Ferenc : Csak önmagával nincsen tisztában ! — Derültség. — Igen! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Hogy tisztában vagyok-e önmagammal, azt igazán nem azokra a t. képviselőtársaimra bízom, akik a mai napon nyilván azért jelentek meg, hogy újra meggyőzzenek arról, hogy nivó és szellemesség csak náluk található. — (Derültség jobb felől.) Én tehát látom a hiányt ebben a megokolásban. Itt tulaj donképen nem egy elavult és az élet által régen félredobott osztályozásról van szó, amire Friedrich István t. képviselőtársam tegnap igen helyesen rámutatott, hanem valóban egy erkölcsi osztályozásról, hogy mi valóban nem akarunk egyeduralmi törekvéseket látni az osztályok részéről, ez állna nemcsak az úgynevezett munkásosztályra, hanem minden osztályra és mennél magasabban áll egy osztály, annál inkább, mert minél magasabb polcra helyezett valakit az Úristen, annál több kötelességgel tartozik embertársainak. Aztán azzal kapcsolatban, hogy itt a munkásságot általában azonositani méltóztatnak a szociáldemokráciával -— hozzáteszem speciálisan a magyarországi szociáldemokráciával — én ebben még azt is különösképen kifogásolom, hogy aki valóban a komoly és becsületes munkásságnak a jogait meg akarja adni és aki azt a komoly becsületes munkásságot valóban szereti, annak egyik első törekvése kell hogy legyen, hogy azt a munkásságot felszabaditsa mindenekelőtt abból a rabságból, amelyet számára anyagilag is, politikailag is, erkölcsileg is épen a nemzetközi szociáldemokrácia jelent. — (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Amikor egy pillanatig sem vonom kétségbe azt, hogy az a kormány, amellyel szemben elég élesen állok, jóhiszeműen akarja a nemzetet megszabadítani attól az elemtől, amely egyszer már megszerezte számunkra 1918 őszének és 1919 véres tavaszának és véres nyarának szomorú eredményeit, akkor egyszersmind hangsúlyozom, hogy ezt nem ugy kell annak a kormányzati rendszernek elgondolnia, hogy miután még egyszer engedte őket erőre kapni, akkor talán egy választójogi rendeletnek, helyesebben törvénynek a paragrafusaival tudja őket visszaszorítani. Az én szerény véleményen szerint nem ennek a választójogi javaslatnak a paragrafusai között kellett volna módot keresni vagy legalábbis módot próbálni arra, hogy a nemzetközi szociáldemokrata elemeket visszaszorítsuk. (Reisinger Ferenc : Szuronyokkall), hanem elsősorban arról kellett volna gondoskodni, hogy végre az úgynevezett felszabadulás után, a kommün bukása után eltelt esztendők után egy egyszakaszos törvény ne itt feküdjék előttünk hanem meg is legyen valósítva, amely munka szabadságát biztosította volna, amely kimondotta volna már régen : hogy azt, aki bárkit, aki dolgozni tud és akar, munkájában megakadályoz, munkaeszközétől megfoszt, vagy csak fenyegetéssel is. befolyásol, a legszigorúbb fegyházbüntetéssel sújtjuk. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Felkiáltások : Meg lesz ! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék csak arra gondolni, hogy ismerjük ennek a fajnak és ennek a szervezetnek fejlett technikáját, amely valósággal véres gúnnyá teszi sajtókörökben egyfelől a független bíróság működését, másfelől pedig az igazság érvényesülését az ő strohmann-rendszerével. Ha enyhe szakaszt méltóztatnak törvénybe iktatni, akkor majd ők, akiknek mint a tőke ellenségeinek a világ Rotschid-bankösszeköttetéseinek és az egész zsidó fajiságnak minden korlátlan tőkehatalma rendelkezésükre áll, tudnak gondoskodni arról, hogy legyenek börtönt ülő stróhmannok is, hogy legyenek, akik vállalják azt az enyhe büntetést, amelyet egy ilyen szakasz involválna, mert őket és családjukat á la Rote Hilfe nagyon szépen kártalanítani tudnák. Épen ezért tartom szükségesnek és tartanám nagyon helyesnek és igen sürgősnek, hogy a munka szabadságát a legdrákóibb rendszabályokkal biztosítsuk. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mikor ezt megmondottam, méltóztassanak megengedni azt is, hogy rátérjek arra, hogyha ez a rendszer és a mögötte ülő kétségtelenül jószándéku többség a nemzetközi szociáldemokráciával, speciel pedig a magyarországi zsidó szociáldemokráciával valóban komolyan le akar számolni a nemzet jövője érdekében azok után a tanulságok után, amelyek olyan véres elevenséggel élhetnek mindnyájunk lelkében, éppen itt a nemzetgyűlés, az országház pincéje felett erre a legkevésbé helyes módszer az u. n. paktumos módszer. Annakidején, amikor az a bizonyos paktum a Népszava hasábjain kipattant, és nemcsak — hogy ugy mondjam — ellenzéki szempontból képedtem el, hanem elsősorban abból a nagy államerkölcsi szempontból, amelynek megsértése, megszegése tulaj donképen ma sem 1er gondolkozásomba. Mert méltóztassanak csak elgondolni, mit jelentett az, különösképen mit kellett jelentenie 1918 és 1919 tapasztalatai után annak a ténynek, hogy az államhatalom, amelynek egyetlen létjogosultsága és funkciója az, hogy a nemzeti akaratnak szervezett jogi kifejezője és végrehajtója legyen, leült alkudni azokkal, akikről pedig 1918 és 1919 tanulságai nélkül is tudnia kel-