Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

168 Ä nemzetgyűlés 415. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. hogy nem tud még más munkához sem jutni. Megint kivándoroljon! Az intelligenciával ugy vagyunk, hogy azt könnyű pótolni. Nem láttam még azt, hogy ha egy tisztviselő beteget jelentett, nagy gendokba került volna helyébe egy másikat odadirigálni. Az megy. De a szakmunkásokat illetőleg — kérdezzék meg Bíró t. képviselőtársunktól, vagy más szakértőtől, akinek jobban hisznek — pótolhatatlan veszteség a jövő kifejlődése szempontjából ezeknek a munkaerőknek elvesztése. Miért! Mire akar ma építeni csonka Magyarország! Mik annak hatalmi forrásai, éltető gyökerei! Az őstermelés és a — hála Istennek — óriási fejlődésben levő és most megakadt ipar. Ez az ipar ebben az országban nem fog tudni prosperálni, nem fog tudni expandálva kisugározni a szomszédos államokba, ha nem lesznek meg a megfelelő munkások. Megint felvetem a honvédelmi szempontot. A hcmivédelem szempontjából méltóztassanak figyelembe venni, hogy a világháborúban épen a csehek és a megbízhatatlan nemzetiségek szolgáltatták a műhelyekben a legjobb munkásokat. Ezt is tapasztalatból tudom. Én a világháború egyik nagy szakában a Skoda-műveknél és az Arzenálban vezettem egy osztályt. Figyeltem és láttam ott az evolúciót. Mindenütt a megbízhatatlan csehek dolgoztak, akik nagyszerű vasmunkások és szakmunkások. voltak. És elkezdődött az amerikázás. Emlékszem, hogy előkészített nagy offenzívak azért maradtak el, mert mi szégyenkezve azt táviratoztuk, hogy a beígért százezer és százezer gránát helyett csak ennyit és ennyit tudunk szállítani. Mikor egy Armee-Artilleriewerkstatt élén voltam Galíciában, a speciális, legfejlettebb technikájú tüzérségi anyag körül sehol magyar embert nem láttam, mindenütt cseheket, vagy legjobb esetben osztrákokat láttam. Megtanultam becsülni ezt a réteget. Egyik oldalon látom a veszélyt, amit jelentenek, ha nemzetközi irányban mennek, de látom viszont azt a határtalan kincset, amit jelentenek, ha a nemzeti újjáépítés munkája részére őket vissza tudjuk szerezni és meg tudjuk nyerni. De hogyan csináljuk ezt! Azt mondja Hermann képviselő ur: hogyan! Én is azt kérdezem. Mert, t. képviselőtársaim, mi megpróbáltuk ezt, de az önök által képviselt irány ezt nem engedi. (Zaj.) Azt Íriszem, hogy ha pl. a valamennyiünk által tisztelt Apponyi Albert vállalná ezt. ennek önök is örülnének. (Zaj.) Itt van a földmunkások megszervezése. Mit csináljanak azok a földmunkások!

1 Egyik helyen a földbirtokreform keresztülvitele miatt nem kapnak földet, a másik helyen pedig- azért nem tudnak munkához jutni, mert a földbirtokreform még nincs keresztülvive. Mi legyen azokkal!' Szervezkedniök, kivándorolniuk nem szabad. Várjanak! Várni nem tudnak, mert a várás anyag-cserével jár, tápanyagot igényel, enniök kell, jövedelemforrásra van szükségük. Tehát meg kellene szervezni őket. Itt vannak egyes képviselőtársaim — nem hivatkozom Dénes Istvánra, akit önök, tudom, nem szeretnek —, akik e tekintetben próbáltak valamit tenni. Itt van pl. az épen Almássy elnök úrral együtt ülő Csík József t. képviselőtársam; aki katholikus pap, s akit buzdítottam, hogy menjen, szervezze meg a földmunkásokat, mert különben kommunisták lesznek. Össze is fogtunk páran, hogy ezt megcsináljuk, de nem tudtunk megmozdulni. Ahol Csík József t. képviselőtársam egy helyen összeáll a földmunkásokkal, megállapítja róla a hagyományokkal rendelkező szolgabíró, hogy megbízhatatlan elem, s jön a végzés, hogy nem kívánatos itt a földmunkások szervezkedése. (Eckhardt Tibor: A határ közelsége miatt! Magyarországon mindenütt közel vannak a határok! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Bele kell tehát akkor nyugodnunk abba, hogy ez a „három kategória maradjon kiközösített, másodrangú kategória, és próbáljuk meg a polgárságra felépíteni a jövő társadalmat. S miután én ezt katasztrofálisnak tartom és mert én azt hiszem, hogy ez a csekély és jeleni éktelen, felszólalás egy olyan felszólalás lesz talán, mint volt Rassay t. képviselőtársamé, amelyre nemsokára vissza fogunk térni, appelálok még Vass József minister úrra, hogy lássa be ő ennek a szörnyű helyzetnek súlyát, amelybe most belekerültünk. Nem lehet így folytatni, hosy mindenki, aki szervezetlen tömegekhez akar hozzányúlni, megbízhatatlan. Hát ha én, vagy Szilágyi, Meskó, avagy Ősik József képviselőtársaim mind megbízhatatlanok vagyunk, akkor, ugylátszik, hogy csak azok megbizhatók, akik odaát ülnek az önök soraiban. (Meskó Zoltán: De nem csinálnak semmit!) Nem tudom magaráévá tenni Bessenyey Zénó t. barátom kijelentését, aki azt mondotta: Mi, a kormánypárt, tulajdonképen nem is vagyunk párt, mi az egységes nemzetet jelentjük, nálunk különböző világfelfogások vannak képviselve. Majd azt mondotta: Mi pedig Bethlen István fejét nem adjuk. Ezt helyeslem teljes mértékben. Tartsanak ki önök Bethlen István gróf mellett, de kérdem önöket, mi lesz akkor, ha Bethlen István egyszer ellenzékbe fog jönni! (Zaj a baloldalon.) Nem hiszem, hogy akkor Bethlen Istvánnak sok kísérője lenne. De azt is mondja Bessenyey Zénó t. barátom, hogy ebben a parlamentben a pártok nem is váltakozhatnak, mert itt a túloldalon minden képviselő mást akar és minden képviselő más felfogású. (Zaj a jobboldalon.) De én nem láttam még Magyarországon ministerelnököt, akinek ne volna többsége (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) és kevés ministerelnököt láttam még, aki ne lett volna egyúttal a legokosabb. (Derültség a baloldalon.) Én helyeslem, hogy a párt kitart, pártvezére mellett. Szép egy vezérrel együtt elbukni, a tapasztalat azonban a magyar politika szerint mást mutat: a vezér bukik egy nagyot és a párt másfelé orientálódik. (Derültség és taps balfelöl. — Zsirkay János: Tovább folytatódik a munka! — Zaj. — Elnök esenget.) T. Nemzetgyűlés! A javaslat részleteivel nem fogok foglalkozni és rövidesen befejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Egyre akarok még utalni és azt a tiszteletteljes kérdést vagyok bátor önökhöz intézni, komolyan méltóztatnak-e venni azt az esküt, amelyet le akarnak tétetni minden képviselővel! Nekem ezen a téren is nagyon szomorú tapasztalataim vannak. Annyi esküt tettek le íz utolsó évtizedben Magyarországon, hogy ne bántsuk, uraim, ezt az esküt, mert már jogszokássá lett, hogy nem kell megtartani az esküt: csak indokolni kell a meg nem tartást és rendben van az ügy. Én csak egyre áthidalok. Itt vannak az ébredők esküi, itt vannak kitűnő képviselőtársaim, itt vannak a künn, nagy vezofcő pozíciókban elhelyezett hatalmasságok, akik felesküdtek az ébredő eszmére, az ébredő szervezetre. Azután egyszerűen megállapittatott, hogy ez nemi guvernementális megnyilatkozás, nem komoly dolog. S mi van azzal ÜZ, esküvel! A tisztviselők ezrével léptek be titkos társulatokba, de megjelent egy kormányrendelet, amely szerint az eskü nem számit semmit, mindenki mehet, ahova akar. Uáttuk a köztársaság idején és lát-