Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-415
150 A nemzetgyűlés 415. ülése 19: hosszú időre. Mert arról van szó, hogy e törvényjavaslattal, illetőleg törvénnyel törvényhozást küldjön a nemzet, ezért fontos minden egyes paragrafusa, az elvi kérdés épugy, mint a detail kérdések nagy száma. De mert végtelenül fontos ez a törvényjavaslat, az én felfogásom szerint az a lényeges, ha e javaslat történelmi jelentőségének megfelelően kezeljük azon tendenciákat, amelyek lényegesek. Az én felfogásom szerint a hatalmon lévőknek sokszor az a hibájuk, hogy nem veszik észre, hogy a történelem már régen másfelé indult és indítja a néptömegeket. A legtöbb hatalmon lévő rendszernek az a hibája, hogy makacsul ragaszkodik a maga pozíciójához és nem veszi észre, hogy már régen elvesztette a nép lelkét, j hogy összes rendelkezései idegenek a népnek; j a legtöbb hatalmon lévőknek az a hibájuk, | hogy nem kapcsolódnak be a világtörténelem | folyamatába s ezért oly csúfosan és olyan hir- j telenül szoktak megbukni. (Ugy van! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Ezt nem is kritikaként mondottam a jelenlegi kormánnyal szemben; ezt csak azért említem meg, hogy hangsúlyozzam, mily fontos ennek, a Ház asztalán fekvő I itörvényjávaslatnjak magasabb szempontból ! való megítélése. (Maday Gyula: A tömeg is szeszélyes!) T. Nemzetgyűlés, a tömeg nem szeszélyes, a vezetők szoktak szeszélyesek lenni és ügyes jelszavakkal a tömeget félrevezetik, amely tömeg azonban, ha a józanság politikáját látja a gyakorlatban megvalósulni, akkor rendesen visszatér azon vezetői mögé, akik megértik a tömeg lelkét és akik komolyan képviselik érdekeit. Ma is a forradalom után egy olyan történelmi időszak küszöbén állunk, nézetem szerint, amelyben uj határozott történelmi irányok kifejlődésével kell számolni. Röviden megmondom: az az érzésem, hogy világszerte kigyulladt a világnézleti harc. Ma már a jobboldal és a baloldal, vagy ha ugy tetszik: a konzervatív világnézletnek harca a destruktiv baloldali világnézlettel szemben nemcsak magyarországi probléma. Nyiltan ki kell mondanunk és meg kell áll api tanunk, hogy az általános történelmi helyzet ez: világszerte a két világnézlet harcol, és épen ezért szemrehányást teszek mindenkinek, aki magát konzervatívnak tartja és állandóan demokratikus jelszavakkal játszik azért, hogy a demokráciát meg tudja hódítani taktikából. (Ugy van! balfelöl.) Vagy meggyőződéses konzervatív valaki (Ugy van! balfelöl.), vagy meggyőződéses radikális: a kettő között nincs összefüggés, nincs kompromisszum, nincs középút, és nekünk fajvédőknek, de az egész nemzetgyűlésben mindazoknak, akik a polgári társadalom rendjét valljuk magunkénak, akik konzervatívak vagyunk — |iert én legalább- az vagyok —, nyiltan és férfiasan meg kell mondanunk, hogy ezért a világrendért mindent elkövetünk és a törvények határán belül minden eszközt igaznak és helyesnek tartunk e világrend megvédésére. (Helyeslés jobbfelöl és a balközépen.) Ez a konzervatív világrend azonban nem jelenthet reakciót, nem jelentheti egyesek uralmát, ennek a konzervatív világrendnek át kell itatva lennie a modern kor azon szellemétől, j amely a népies politika jegyében domborodik ki. Mi tehát azt valljuk, hogy minden törvényjavaslatnak, minden kormányintézkedésnek, minden megnyilatkozásnak e világrend megvédelmezése jegyében kell végbemennie. Mindenki világosan láthatja ma azt, hogy ez a két világrend végső összecsapás előtt áll, és jaj azoknak a nemzeteknek, amelyeknek olyan ve'5. évi május hó 25-én, hétfőn. zetői vannak, akik átkos kompromisszumokon törik a fejüket. A budapesti választás megmutatta (Ugy van! a bal- és a jobboldalon.), hogy a konzervatív világrendnek ellensége nemcsak a szociáldemokrácia, de a szociáldemokráciával szerves összefüggésben dolgozó és működő zsidóság is (Ugy van! a bal- és a jobboldalon.), azok a kapitalisták, akik a konzervatív világrend exponenseikép szerepelnek és a konzervatív világrendből keletkező anyagi előnyöket igénybe veszik ugyan, politikai megnyilatkozásukban azonban szövetkeznek azzal a szociáldemokráciával, amely bennünket meg akar semmisíteni. (Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) Ezelőtt néhány esztendővel figyelmeztettem a magyar kormányelnököt arra, hogy én általában és a nemzetgyűlésen is barátaimmal együtt harrcolunk azon felfogás ellen, mintha a zsidósággal] azon az alapon 1 , hogy ő polgár, szövetkezni lehetne. A zsidóság csak taktikából szövetkezik, végeredményben azonban minden eszközt felhasznál a maga hatalmi pozíciójának biztosítására. (Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) Ez a kormány és ez a kormánypárt is eszköze a zsidóságnak, amely beleszuggerálta a közvéleménybe, hogy a jobboldali tendencia, a konzervatív rendért való küzdelem semmi más, mint reakció, mint atrocitás, mint szélsőség. Nekünk, keresztény magyaroknak magunkhoz kell térnünk, és szívesen hajlandó vagyok koncessziókat tenni, amennyiben egy táborba tudjuk egyesíteni a keresztény magyarságot közös munkára. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Nem szélsőséges politikát, hanem guvernementális, de fajvédő politikát követelek t. barátaim, azért, mert világosan látom azt a történelmi folyamatot, amely oda irányul, hogy szétbontsa újból a magyarságot annak a politikai irányzatnak érdekében, amely nemzetközi össze köttetéseinél fogva bizonyos erővel rendelkezvén, semmi egyéb, mint baloldali felforgató tendencia, egy olyan társadalmi rend helyreállítása és megvalósítása érdekében, amely merőben ellentétes a magyar érzéssel, felfogással és tradícióval. T. Nemzetgyűlés! A zsidóság szerepe hálátlan ezzel a kormányzattal szemben. A zsidóságot megvédték azon retorzió ellen (Ugy van! balfelöl. — Felkiáltások jobbfelöl: Ez igaz!), amelyet jogosan megérdemelt azon történelmi felelősség következtében, amely a kommün alatt reá hárult. A zsidóság — amikor Éber Antal Vanczákkal, a szoci áldemokrata vezérrel egy listán megy — bebizonyította, hogy nincs polgári front, csak egy zsidó érdek van, amely nem nyugszik addig, amig a történelmi Magyarországot meg nem semmisiti ós ma ellenünk harcol ez a zsidóság, mert ma talán leginkább tőlünk fél, de holnap azokra kerülhet a sor, akikkel ezidőszerint még együtt ül a nagy bankok vezetőségében. A zsidóság szerepe hálátlan volt ezzel a nemzettel és ezzel a fővárossal szemben, amely az érdekeit védte. Ebből nekünk, keresztény magyaroknak le kell vonnunk a konzekvenciákat; nincs középút és nincs kompromiszszum, egy van csak: a magyar faj érdekét a végietekig képviselni. (Ugy van! a bal- és a, jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! A szociáldemokrácia szerepe is végtelenül érdekes. A kapitalizmus ellen ordit és a kapitalistákkal szövetkezik a polgári társadalommal szemben; ám ez a szociáldemokrácia, ez a munkásképviselet semmi egyéb, mint a szélső kapitalizmusnak szövet-