Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

148 A nemzetgyűlés 415. ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfon. ezek között, akikben sokkal több a politikai belátás, mint olyanokban, akik egy egész életen át talán nem hagyták el lakhelyüket. Általános szabály az, hogy a 24. életév adja meg a nagykorúságot. Ez az egész világon igy van és soha*sem hallottam kifogásolni, holott erre épen ugy el lehetne mondani, hogy ez a törvényes szabály is szembeállítja a 24 éves önjoguakat a jognélküliekkel. Én azt sem merném Indokul elfogadni ezzel a törvényjavaslattal szemben, hogy egyes kategóriákkal szándékosan mostohábban bánik. Ugy vélem, hogy ez a törvényjavaslat igyekszik egyenlő mértékkel mérni mindenkinek, és amikor a törvényjavaslathoz mellékelt statisztikai kimutatásból azt latom, hogy annak a csoportnak, amelyet elsősorban nevezhetünk intellektuelnek, a tisztviselőcsoportnak, a törvényes rendelkezések folytán több mint 30 százaléka maradt ki a választójogból, akkor nem látom azt a nagy igazságtalanságot, hogy al földmunkásoknak, akiket felemiitettek, akik kétségkívül mégis az intelligenciának általánosságban alacsonyabb fokán állanak, mintegy 50 százaléka maradt ki. Mindezek csak azt bizonyítják, amit előbb mondottam: gyarló emberi alkotás lesz, bárhogy állítjuk is össze a szabályokat, de mindenkor fenn kell maradni annak a lehetőségnek — és erre súlyt helyezek —, hogy mindenki előtt nyitva legyen a haladás útja. Ami pedig a korhatárt illeti, jól tudjuk, hogy az abbeli hiány az, amely napról-napra, évről-évre műidig kevesebb, mindig kisebb lesz, mert fájdalom, nagyon sokunk fölött sokkal sebesebben múlnak el az évek, mint ahogy óhajtanok. Azt, hogy egyes kategóriák jobban kivánják a szavazati jogot, mint mások, ezt a körülményt én indokul az egyenlőtlen elbirálásra egyáltalán el nem fogadhatom. És ugyanezt a felfogásomat alkalmazom a nők választójogával szemben is. Én szintén azok közé tartozom, akik talán tanúságot tehetnének arról, hogy különösen vidékenkint, a falusi nők nagyrésze nem óhajtja a választójogot, bogy ezt inkább tehertételnek, mint jogosultságnak tekinti. De ezt legkevésbé sem fogadhatom el indokul arra, hogy más elbírálásban részesüljenek, mint a városi nők, és itt felhívni óhajtanám a t. Nemzetgyűlés figyelmét egy rendelkezésre, ahol bizonyos enyhítést óhajtok épen az egyenlő elbánás miatt. Ha egyáltalán beszélünk a nép hivatott vezetőiről, akkor nagy igazságtalanság lenne, ha a falusi tekintetes asszonyokat ebből a kategóriából kifelejtenek. Tudva/levő dolog az, hogy az iskolák hiánya miatt soksok évtizedes gyakorlat, hogy a vidéki tekintetes asszonyok nem a helyi nyilvános iskolába küldik leányaikat, hanem otthon taníttatják és nekik általában nagyobb műveltséget adnak, mint amit a helyi iskolákban elérhetnének, de vizsgát nem tétetnek velük. Ezek a. törvény szigorú betűi szerint a választójogból kimaradnának. Kérdezősködtem utána, hogy hol van ennek a korrektivxima? Erre azt a feleletet kaptam, hogy a törvényjavaslat ü'ó. §-ának 5. bekezdésében, amely körülbelül ugy szól, hogy a hat osztály sikeres elvégzését kell vélelmezni azoknál, akiknek állásából nyilvánvaló, hogy ezzel a képzettséggel rendelkeznek, s erre azt mondták, hogy ezt az állást a társadalmi állásra is lehet értelmezni. Hiszem, hogy ez jóhiszeműen van beállítva, de ha nézzük a dolgot, ez a vidéki tekintetes asszonyokat * tula jdonképen arra ' kényszeríti, hogy hazudjanak, s ugy jelentsék be magukat, hogy ők elvégezték a 6 osztályt és csak ezen hazugság alapján vélelmezik azt, ami tnl a jdonképen a tényeknek nem felel meg, mert hiszen vizsgát nem tettek, vélelmezik azt, hogy megfelelő műveltséget szereztek. Azt óhajtanám tehát, hogy vagy a paragrafus módosittassék, vagy legalább egy megnyugtató kormánynyilatkozatot kapjunk arranézve, hogy a választójogi törvény végrehajtási rendeletében gondoskodás történjék arról, hogy ezeknek ne kelljen hazudniok, hanem ugy jelenthetik be, hogy ők megszerezték ennek a 6 osztálynak megfelelő vagy azt talán meghaladó műveltséget s ez alapon bejussanak a választójogba. Azt hiszem, hogy ez mindenesetre az egyenlő mértékkel való mérést érné el, mert hisz azt nem tagadhatjuk, hogy a városi és a vidéki tanügyi viszonyok teljesen diszpárok egymással. Előrebocsátottanx, hogy a választójog helyes gyakorlásának két kritériumát ismerem: az egyik a hozzáértés, bizonyos fokú intelligencia, a másik pedig a felelősségérzet. Hangsúlyozom, hogy nem arról a felelősségérzetről óhajtok beszélni, amellyel az ember környezetének, barátainak, szomszédainak, elöljáróinak vagy fellebbvalóinak tartozik, hanem arról a felelősségérzetről, amellyel mindenki a saját lelkiismeretének számol el. Ha körülnezünk, a felelősségérzet hiánya, a felelősség eltolása, például annak a Verantwortungnak nem vállalása hány magyar ifjúnak halálát okozta a háborúban; és ha azt nézem, hogy a felelősségnek olyan értelmű megoszlása, hogy egyes pontokon nem jut abból semmi sem, mennyire alkalmas arra, hogy a hivatalos ügyeket ad graecas calendas eltolja, ezek magukban véve is olyan körülmények, amelyeken segíteni és pedig minél előbb segíteni kellene. De én azt találom, hogy a felelősséggel igy vagyunk ugy a közéletben, mint a magánéletben az egész vonalon. Épen azért engedjék meg kijelentenem azt, hogy én csak a legnagyobb aggodalommal látnám olyan intézkedések felvételét a törvénybe, amelyek a felelősség lecsökkentésére alkalmasak. Hiszen ismerjük azt az általános emberi gyarlóságot, hogyha valaki tudja azt, hogy senki sem fog értesülni arról, hogy valamit ő követett el, akkor nagyon könnyen hajlandó a gyen gébb ember lelkiismeretén és felelősségérzetén tágítani. És itt kapcsolódik bele gondolatmenetem a választójog nyílt vagy titkos gyakorlási módjának kérdésébe és kimondom, amit különben a t. Nemzetgyűlés az előbbi nemzetgyűlésben . történt szereplésemből világosan tud, hogy én az egész vonalon a nyilt szavazásnak vagyok a hive. (Helyeslés a jobboldalon.) Nyugodt időben talán kevesebb kockázattal kísérletezhettünk volna a titkos szavazással. De most és ezt a meghatározást a minap egyik bizottsági ülésben épen Apponyi Albert t. képviselőtársami ajkáról hallottam elhangzani, abban a nyomorúságban, amelybe a háború és különösen a forradalom minket belesodort, az egész vonalon mindenki túlzottan vérmes reményeket kapcsol minden olyan lépéshez, amely változást jelent. Moot, amikor még itt lappanganak azok, akik a magyar nép jámbor hiszékenységen újból fel akarnák építeni az ő terrorisztikus uraságukat, most, amikor az orosz rubel nemcsak Bulgáriában gurul, hanem Európa más államaiban is és az bennünket is egyaránt fenyeget, most, amikor tudjuk, hogy az izgatás szerte folyik, amikor tudjuk azt, hogy azok a remények, amelyekről épen Apponyi t. képviselőtársam beszélt, nem mindig azelőrehaladáséi, hanem igen gyakran csak a romboláséi, csak aggodalommal tehetném ki nemzetemet olyan eljárásnak, olyan- rendszernek, amelyben a fe-