Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-413

122 A nemzetgyűlés 413. ülése 1925. évi május hő 22-én, pénteken. akar, és azt a nemzetgyűlést keresztény és nemzeti alapon hozta létre. Én tehát semmi indokát nem látom annak, hogy miért kelljen kisembereket az alkotmány sáncaiból kitaszítani és őket állami életünk másodosztályú polgáraivá degradálni, amikor ezek ép olyan derék és jó magyar emberek, mint a többiek. Ép így vagyunk a nők választójogával is. Nagyon igazságtalan dolognak tartjuk azt, hogy a nőket a férfiaktól megkülönböztessük annyiban, hogy tőlük hat elemi elvégzését követeljük és korhatárul a 30 évet tesszük. Hiába hivatkoznak arra, hogy pl. Franciaországban nincs a nőknek választójoguk. Nem kell nyugatra néznünk, hanem önmagunkból kell merítenünk ebben a tekintetben. Én egyetlenegy törvényünknél sem néznék más államokat, legfeljebb csak azért, hogy az ottani állapotokból tanuljak. Minden egyes állam a maga élete és igényei szerint kell hogy hozza a maga törvényeit, (Kálmán István: Ugyvan!) Ugyebár, t. képviselőtársam, ebben tökéletesen igazat ad nekem. Amikor tehát én a nők tevékenységét a társadalmi életben látom, amikor látom a Mansz.-ét megszervezve, mint a tisztességes becsületes nők szövetségét a keresztény és nemzeti gondolat jegyében, amikor látom, most pl. a budapesti választásoknál, hogy a keresztény nők milyen ügybuzgalmat fejtenek ki azzal a gondolattal szemben, amely Budapestet megint a zsidó idegen érdekeknek akarja kiszolgáltatni, akkor nem találom indokát annak, hogy miért legyen a nőknek kevesebb joguk, mint a férfiaknak. Hallottunk a túloldalról egy ellenérvet. Azt, hogy a nők száma több lévén, mint a férfiaké, attól félnek, bogy a nők befolyása az állami és a politikai életben nagyobb lesz, mint óhajtandó volna. Ebben a tekintetben is könnyű az érvelésünk. A magyar nők a világháború és a forradalmak alatt becsületes, tisztességes magyar keresztény meggyőződésüknek olyan hihetetlen gyönyörű példáját adták, hogy ebben a tekintetbe^ politikai életünknek egyenes megtisztulását, becsületesebb irányba való terelődését látnám, ha a nők minél intenzivebben vennének részt a politikai életben. (Kálmán István: Isten őrizzen ettől! — Mozgás a baloldalon.) Nekünk egészen más a felfogásunk ebben a tekintetben. Sőt én tovább megyek. Hivatkozom arra, hogy a szociáldemokrata párt egyik női képviselő tagja, Kéthly Anna, akitől engem politikai meggyőződésben ég és föld választ el, valahányszor itt a nemzetgyűlésen felszólalt — tartozom az osztó igazságnak ezzel a kijelentéssel — (Szilágyi Lajos: Diszére válik!) — mindannyiszor a legbecsületesebb, legszociálisabb, legemberszeretőbb értelemben beszélt és a legszociálisabb kérdéseket képviselte és védte a Házban. (Szilágyi Lajos: Méltó utóda Slachta Margitnak!) Ha a szociáldemokrácia ilyen nőt tud beküldeni a képviselőházba, aki az elhanyagolt gyermekek, a munkanélküliség, az elhanyagolt anyák és a többi szociális kérdés ügyében emelt szót valahányszor felszólalt ebben a Házban, akkor miért né óhajtanok azt, hogy a mi sorainkból is többen kerüljenek be ide, mondjuk, a Torfnay Cecile-ek példája szerint képviselve itt a nemzeti és keresztény gondolatot. r Épen ebben a tekintetben én nem Írhatom alá a javaslatnak ezt a megszorítását a nőkkel szemben, mert semmi érdekünk és semmi okunk nincs arra nézve, hogy a magyar nők befolyásától az állami életet féltsük és ettől tartózkodjunk, mert épen politikai életünk azt mutatja, hogy ebben a tekintetben a férfiak még talán gerinctelenebbek, mint a nők. Sokszor látjuk künn az élet nyilvános porondján, hogy ott, ahol a férfi megalkuszik, ahol a férfi már elernyed, száz és száz érvet tud felhozni a maga meghunyászkodó politikája mellett, az a nő, aki a világháború alatt toldozgatta

r

foldozgatta gyermekeinek ködmönét, hogy iskolába járhassanak, megedzve a nyomorúságban és lemondásban, igenis megállja a helyét és férfinál és férfibb módon képviseli a keresztény és nemzeti gondolatot. A nők választójoga tekintetében, a titkosság kérdésében és az általánosság kérdésében ennek a javaslatnak egyetlen egy pontját sem fogadhatjuk el. Tudom, ma talán vannak, akik nekünk nemet mondanak, de az idő nekünk fog igazat adni. Amint a külföldi példákra való hivatkozásomból látható volt, épugy fogja megjárni ez a törvényjavaslat is a maga útját. Ne higgyék egy pillanatig sem, mélyen t. túloldali képviselőtársaim, hogy ezzel ez a kérdés lekerülhet a napirendről. Nem is óhajtjuk, nem is érdekünk, hogy lekerüljön a napirendről, még pedig azért nem, mert nem akarjuk azt, hogy milliók és milliók továbbra is ki legyenek téve annak az agitációnak, amelynek eddig ki voltak téve. Mert az, hogy a Konti ucca, a szociáldemokrácia még ^ mindig olyan nagy rétegeket tart járószalagján, az nem

/; a munkásság bűne, hanem a mi bűnünk és bűne a kormányzati rendszernek. Csak egyre hivatkozom, amikor a Vági Istvánok belátván azt, hogy ez alatt a zászló alatt ma már nem lehet a magyar munkásság tömegeit megtartani, egészségesebb útra mennek, akkor a szociáldemokrata vezetők épen a magyar kormánytól kért karhatalommal verik szét a Vági István zászlaja alatt gyülekező munkásságot. Amikor hagyjuk, hogy a szakszervezetek terrorja alatt csak azok kaphassanak a budapesti gyárakban munkát, akik beiratkoztak a szakszervezetekbe, amikor nem foglalkozunk a munkáskérdésekkel, amikor ezeket az égető kérdéseket nem igyekszünk megoldani, amikor azi a munkás, hogy kenyérhez juthasson, hogy becsületes munkája árán megélhessen, kénytelen beiratkozni a szakszervezetbe és nolens-volens a pártnak is tagjává lenni: akkor ne kivánjuk ettől a munkástól, hogy odadobja saját érdekét, mikor a kormányhatalom semmit sem tesz a segítségére. Napoleon Jerome herceg 1866-ban Kossuth Lajosnak a magyarságra nézve a következőket mondotta (olvassa): „Az ön nemzete ama nemzetek közé tartozik, amely mindig elkésik. Mindig azt várja, hogy kivülről hozzák be neki a szabadságot, kivülről hozzák be és biztosítsák neki a boldogságot. Nincs a magyarságban semmi kezdeményező erő, nincs benne semmi merészség, aratni szeretne anélkül, hogy valaha vetett volna". Nekem ezek a szavak jutnak most eszembe ennél a javaslatnál, Napoleon Jerome hercegnek Kossuth Lajoshoz intézett szavai, amikor látom, hogy a magyarság még mindig fél merész lenni, még mindig nem akar merész lenni és nem akar vetni, csak aratni. Ne nézzünk mi jobbra és balra, nlézzünk befelé, a mi magyar életünkből merítsünk erőt és ne féljünk a tömegektől. A tömegek igenis becsületesek, tudják, hogy mivel tartoznak ennek az államnak, csak a tömegekkel foglalkozni kell, szeretni kell, és a tömegeket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni azzal, hogy azokat, akik vele foglalkoznak, egyszerűen demagógoknak nevezik. Kérem a többségi pártot, talán