Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-413

Á nemzetgyűlés 413. ütése 1925. állapotokat veszem — 47 képviselőt választott akkor, amikor; a magyar Budapest VI., VII. és VIII. kerületének 33.000 szavazója küldött be három képviselőt. Állithatja-e tehát valaki, hogy az 1874-es régi választójogot azért kellett fentartani, hogy a magyarság szupremáciáját védjék

1

? Igenis, fenn kellett tartani erőszakkal is azért, hogy legyen valami védelmi gát, amellyel megakadályozhatják, hogy a függetlenségre törő színtiszta magyarság a maga érzésvilágát, politikai meggyőződéseit Béccsel szemben érvényre juttathassa. El kellett azt nyomni hatalommal és akarattal akkor, amikor nemzetiségi vidékeken 234 választónak ugyanazt a jogot adták, mint 6000 magyar választónak. Tovább nézve a választójogi törvény kérdését, amely a vagyoni cenzust tette a választójog, alapjául, nézzük csak meg, hogyan sorvasztotta el ez a választójog a székelységet. Joggal mondotta egy történetírónk, hogy akkor, amikor a székelységet semmiféle vész, tatárdulás, semmiféle csapás nem tudta tönkretenni, akkor egy ilyen választójoggal, ilyen igazságtalansággal, ilyen politikával tönkre lehetett tenni és ki lehetett uzsorázni. Látjuk, hogy Háromszékben 1880-ban 9126 székely választó volt, 1910-ben pedig a választók száma itt 4337-re fogyott le. Csíkban 12.517 választó volt 1880-ban, 1910-ben pedig ez a szám 5900-ra olvadt le. Nézzük most a nemzetiségi kerületeket; Hunyad 1880-ban 6542 választót adott s ez a szám 20 ezalatt már 12.500 -ra emelkedett. Máramaros 13.000 szavazója húsz év alatt 26.000-re emelkedett, Szilágy 10.300 szavazója húsz év alatt 20.600-ra szaporodott. így sorvadt el a magyarság, a székelység anélkül, hogy az államhatalom megvizsgálta volna, mik ennek a sorvadásnak, elfogyásnak az okai. Ehelyett igenis, mindent elkövettek, hogy a nemzetiségi vidékeket erősítsék. Tehát önmagától dől meg a jelentésnek az az állitása, hogy a törvényhozás, a magyar politikai élet mindent csak a magyarság érdekében követett volna el. Épen ellenkezőleg ; áll a dolog: mindent elkövettek, hogy a végeken a magyarságot elnyomják, mert függetlenségi érzelműek voltak. Igenis, mindent elkövettek, hogy a nyakunkra növesszék a nemzetiségeket és hogy teljesen a karinaikba vessék a magyarságot. Amint már említettem, az amerikai Egyesült Államokban is megvolt az általános, titkos választói jog fejlődési fázisa, megvolt Angliában is, Franciaországban is. Angliában mintegy negyven éves küzdelem fűződik a titkossághoz, mert hiszen a titkossági harc 1830-ban kezdődött, 1832-ben mindkét ház le is szavazta, visszavetette, de 1871-ben végre megszavazták és elfogadták. Tessék csak megnézni az angol parlamenti életet. Nem egy angol politikus jelentette ki, hogy 1831-ig, sőt 1871-ig az angol politikai élet a megvesztegetéseknek, a visszaéléseknek, a terrornak jegyében folyt le, s hogy minden választás a közéletet valósággal megfertőzte. Mikor behozták a titkosságot, mindezek a visszaélések megszűntek. Mert hiszen a bérlők, kereskedők mind panaszkodtak, hogy ki vannak téve vevőik, földbirtokosaik terrorjának. Ez Angliában volt Franciaországban ugyanilyen állapotok voltak. Ugyanígy panaszkodtak, hogy a választások megfertőzik és demoralizálják a lelkeket, ugy hogy a francia forradalomban, 1789-ben rendeletileg léptették életbe a titkos választójogot, s kimondották, hogy azoknak is, akik nem tudnak írni és olvasni, joguk van mással évi május hó 22-én, pénteken. 117 beíratni a keresztet a szavazójegyükbe, mert mindennél fontosabb, hogy minden polgár szavazhasson és résztvehessen a közügyekben. (Egy hang a jobboldalon: Tévedés!) Nem tévedés, t. képviselőtársam. Az 1789-iki rendelet érvényben maradt; 1817-ben próbálták visszacsinálni és megszükiteni. Próbálták 1831-ben, 1848-ban, ]875-ben, de a kísérlet mindig megtört a francia nép politikai érettségén és egyetemes akaratán. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent, amikor halljuk, hogy 800.000 magyar embertől, akinek a Friedrich-féle választójog jogot adott arra, hogy a közéletben szerepet vállaljanak, szavazzanak és befolyjanak az állami élet kialakulásába, most egy törvény egyszerre elveszi ezt a jogot. Hiszen ez újra csak megbélyegzi és másodosztályú polgárokká teszi az államnak azokat a polgárait, akik pedig tisztességes, becsületes magyar' emberek, szeretik hazájukat, de részt követelnek a közügyek intézésében. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Épen a választójogi bizottság jelentésének indokolásában olvasom — noha érzi a választójogi bizottság, hogy ki kell terjeszteni ezt a jogot —, hogy meg kell szorítani, mert félni kell és fenn kell tartani a polgári elem egyensúlyát, védeni kell az államot egy ujabb felforgatástöl, hogy olyan elemek be ne jussanak az állami élet sáncai közé, akiknek kiegyensúlyozott lelki életük, lesürüsödött világnézetük nincs, hogy megint felfordulás felé ne tolják az állam szekerét. E tekintetben igazán zavarba jutunk, amikor a történelmi osztályok emlegetését halíjuk unos-untalan, minden oldalról. A történelmi osztályokat tiszteljük és becsüljük a maguk helyén, de kérdem, hogy vájjon nem láttak-e a világ'háboru kitörésekor egy másik történelmi osztályt felvonulni az élet szinterére, azt a történelmi osztályt, amely a maga névtelenségében, a maga tömegében, a maga hatalmas keresztényi és nemzeti érzésében odaküldte a fiait a határokra és feláldozta a hazájáért az apát, a fiút, a testvért, megsiratta, feláldozta ós nem sajnálta meg, mert azt mondotta, hogy tegyék meg kötelességüket. Emlékezzünk csak a Höfer-féle jelentésekre, amikor azt mondották, hogy két-háromezer ember sebesült meg, vagy halt meg: a névtelen kisemberek ezrei! Igenis, ez az az uj történelmi osztály, amely kivívta és biztosítja magának azt a jogot, hogy amit Ígértünk neki a mozgósítás idejében, azt most valorizáljuk és beváltsuk. (Strausz István: Királyi szó volt!) Szavazás történt Sopronban arra nézve, hogy hová tartozzék és ezt a kérdést titkos szavazással döntötte el Sopron városa, a leghűbb város! De nagyobbméryü példákra is tudnék kivatkozni. A frontokon a katonákat szavaztatták meg Károly király parancsára, hogy döntsenek, vájjon köztársaságot vagy királyságot akarnak-e. Amikor az állam formájáról volt szó, akkor a névtelen tömegek jók voltak, akkor szavazhattak, de amikor arról van szó, hogy alkotmányos jogukkal, polgárjogukkal éljenek, akkor megfosztjuk őket tőle és elvesszük a jogot tőlük. De ha az emberi életet, az emberiség fejlődési vonalát nézzük, nem csodálkozhatunk azon, hogy akik birtokában vannak a jogoknak, azok egészen könnyen túlteszik magukat azokon, akik ki vannak rekesztve ezekből a jogokból. Minden fejlődés, akár kulturális, akár történelmi, bizonyos ellenállással találkozik az életben. Hogy csak egy pár goromba példára hivatkozzam, pl. amikor a francia Le Bon feltalálta a gázvilágitást és felajánlotta Párizsnak, hogy legyen Párizs a világ első városa, amely gázzal világit, a városi tanács visszauta-