Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-413

A nemzetgyűlés 413. ülése 1925. évi május hó 22-én, pénteken. 115 jelenségben találom meg, hogy a kormány szivesen szereti összecserélni a demokrácia fogalmát az elmúlt idők szomorú eseményeivel, és szívesen azonosítja ezt a fogalmat az elmtult idők eseményeivel. Pedig azok az események jelentkezhettek a demokrácia köntösében, de nem volt semmi közük a demokrácia lényegéhez. A demokrácia megtagadása volt ezeknek az eseményeknek a korszaka. És ne méltóztassanak elfelejteni, hogy nincs mozgalom a történelem során, amely időközönként ne mutatna visszataszító jelenségeket. Még a legnagyobb, legszebb, legnemesebb és legeszményibb gondolatok is, a maguk fejlődése során nem tudják megszabadítani magukat a hadseregek martalóeaitól, amelyek nyomukban járnak és kihasználják az elvek küzdelmét. Ettől azonban nem szabad magunkat megtévesztetni. Eszembe jut egy gyönyörű kén. amelyet Macauley idéz munkájában, a szabadságról elmélkedvén. Arioso Lodovico leirt egy történetet, egy allegóriát egy csodálatos szép tündérről, akit végzete arra kényszeritett, hogy időközönkint esuszó-mászó kigyó formájában jelenjék meg az emberek előtt; és akik ilyenkor megvetették, azok örökre ki lettek zárva áldásaiból, de akik ebben a szánalomraméltó, visszataszító alakjában is szánták és védték, azok részesei lettek áldásainak, azokat elkísérte útjaikon, azoknak védte házait, boldoggá tette szerelmét, azokat győzelemre segítette a harcban. Azt mondja Maeauley, hogy ez a szabadság és én azt mondom, hogy ez a demokrácia gondolata, amelyet ha visszataszító, undorító formájában jelenik meg, jaj azoknak, akik halálra Ítélik, akik el akarják taposni, de áldás kiséri azokat az országokat, a maga fényében és szépségében jelentkezik azoknak az országoknak, amelyek még ebben a szánalomraméltó alakjában is meg tudják érteni, szánják, védik és magukhoz emelik. Engem tehát nem lehet elriasztani attól, hogy a szomorú idők emlékénél is meg ne álljak a demokrácia gondolata mellett. Kritikus időkben az államférfiunak az* a kötelessége, hogy a jobb ügy mellett kitartson akkor is, ha a jobb ügyre a seregek martalócai szégyent és gyalázatot hoznak. És ha azt kérdezik tőlem, hát mit várok én a demokráciától, hogy hát a demokrácia lenne az a csodaszer, mely mindeji bajunkra orvosságot jelent, akkor erre őszintén ezzel felelek: a demokráciához engem az köt, hogy a demokráciában látom a legerősebb kormányzási formát, a legönállóbb kormányzati formát. A demokrácia lényegét én abban keresem, hogy ne egyesek, ne kiváltságosok, ne osztályok uralma érvényesüljön, hanem a tömegek millióinak akarata jusson érvényre a nemzet sorsának intézésében. Engem nem divatos jelszó köt éhez a gondolathoz, nem divatos politikai elv, idea, amely ma felbukkan és holnap visszaesik a semmiségbe, az ismeretlenségbe, de köt hozzá az a megingathatatlan hitem, hj>gy csak a demokrácia tudja biztosítani az erős állami berendezkedést. Nem elméiét ez, melyet ne támasztana alá a történelem. Méltóztassanak csak a legközelebb elmúlt időkre gondolni, méltóztassanak csak végignézni azon államok sorsát, amelyek belesodródtak a világkatasztrófába: győzők és legyőzöttek egyaránt. Ott van a győzők csoportjában Oroszország, amely a maga autokratikus berendezkedésével összeomlott, nem birta ki a teherpróbát és a legyőzöttek sorában ott van a porosz autokratizmusra

; berendezkedett Németország, amely csak azóta lélekzik, amióta a demokrácia alap iára tudott helyezkedni. És ott van a monarchia, mely a leggyengébb pillérre, a dinasztikus érzés pilléreire volt évszázadok óta felépítve. Ezért ragaszkodom én a demokráciához, ezért keresem én a demokráciában, a legerősebb kormányzati formában a jövő kialakulásának útját. És ragaszkodom hozzá még egyért. Azok a t. képviselőtársaim, akik itt felszólaltak akár a túloldalról, akár erről az oldalról, alig tudták elkerülni, hogy bizonyos megértő szavakat ne hangoztassanak a szociális fejlődéssel a szociális követelményekkel szemben. Az én hitem és meggyőződésem az, hogy a szociális program megvalósításának nemcsak legsimább útja — amint mutatja Amerika, amelyre Ernszt Sándor t. képviselőtársam hivatkozott, Svájc és Anglia, —, hanem egyedüli útja, a szociális irányzat kifejlődésének egyedüli lehetősége, amikor a széles néptömegeket visszük be a parlamentbe és saját sorsuk intézését saját kezükbe tesszük le. Az> én meggyőződésem az, hogy csak a demokratikus törvényhozó testületek azok, amelyek biztosítják a szociális érzéket és amelyek alkalmasak arra, hogy a feszültségeket levezessék és a programokat megvalósítsák. Mármost felvetem a kérdést, hogy annak ellenére, hogy a külföld, a történelem intő példái intenének, sürgetnek, követelnek tőlünk átalakulást a demokrácia utján, mi az akadálya ennek, mi az, ami ennek útjában állhat. Nem tévedek arra az útra, hogy egy ilyen kérdés^ eldöntésénél kikapcsoljam a lelkiismeret kérdését és csak a hatalmi szempontokkal igyekezzem megmagyarázni még politikai ellenfeleimnek is az álláspontját. Én ennek a beteges tünetnek a magyarázatát mélyebben látom: látom! abban a hallatlan bizalmatlanságban, amellyel a néppel, a nép tömegeivel szemben: viseltetnek (Ugy van! balfelöl.), és látom abban a végtelen önbizalomban, megengedem jóhiszemű és sok külső ismérvre felépített önbizalomban, amelylyel azt hiszik, hogy az egyes ember, az egyes emberek kis csoportja képes hosszú időn keresztül válságos időkben millióknak sorsát intézni. Ez az önbizalom a fatörzs gőgje, a lombkoronának kis leveleivel szemben. A fatörzs erős, szembeszáll a viharral, hajladozik, szívósan kitart, és viseli a lombkoronát, a sok százezer, millió kis levelet. De azért a fatörzs erejét mégis a lehulló, lepergő, semmiségbe vesző, jelentéktelen kis levél adja. amely ott a földben elvegyül egy csodálatos alchimia utján és adja, az erőt, a táplálékot, adja a fejlődést, adja a jövőt, (Tavs balfelől). És ekkor eszembe jutBessenyey Zénó t. képviselőtársam, aki a magyar jövőt az igen t, mimisterelnök ur személyében látja. Hát t, Nemzetgyűlés, egy nemzetnek nagy szerencséje, ha kritikus időkben tehetséges, jellemes és erős emberek állnak a kormányzat élén. Én a magam részéről mint ellenfél is elismerem Bethlen ministerelnök ur egyéni kiválóságait. De engedjék meg, uraim, egyes embernek bölesesége bármilyen magasra csapjon is, micsoda tökéletlenség ez azzal a produktummal szemben, amelyet, hasonlóan a lehulló kis levelekhez, a sok milliónak vágya, szenvedése, akarata, csalódása, tévedése, ambíciója, energiája kivált a földből és táplálja, élteti a nemzetet és a nemzetnek jövőjét. (Élénk helyeslés és taps balfelől). Én megértem Bethlen István ministerelnök urat, megértem az ő bizalmatlanságát a nép iránt. Az a ház, amelyből elindult, az a miliő, amelyben eddigi életét leélte, a tradíció, amelyet magával hozott, nem lehet alkalmas arra. hogy abból a szemből nézze a történelem és az élet folyását, amelyből nézem én és nézi az a sok száz- és százezer polgárember, aki onnan IS''