Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-390

'A nemzetgyűlés 390. ütése Ï9Ê5. évi március hó 12-én, csütörtökön. 11 nem voltam. (Sándor Pál; Személyileg!), vele sohasem beszéltem és sohasem érintkeztem! (Sándor Pál: De az akkori kormánnyal!) Igen, t. képviselő m, voltam érintkezésben azzal a barátommal, aki az igazságügyministeri székben ült és aki velem együtt volt az igazságministeriumban. És vele is miről beszélgettem? Arról, hogy az őrizetemben lévő koronajavakat és értékeket miképen védelmezhessem meg azokban az időkben, amelyek bekövetkeztek. (Sándor Pák De fogadalmat tett! — Zsirkay János: A Sehlézingerek ellen!) Ez a kérdés már, ugyebár, a Nemzetgyűlés előtt nagyon sokszor volt pertraktálva; hiszen nem tudnak mást csinálni, mint vádakat felmelegíteni. (Sándor Pál; A képviselő ur támadott engem, nem én támadtam önt!) Elnök: Csendet kérek! Wolff Károly: A képviselő ur r kétségbevonta a magyarságomat; erre is rátérek. Felemlítették itt, nem tudom hányszor, a fogadalmat. És én is már többször megmagyaráztam itt a nemzet közvéleménye előtt, hogy az egész udvari személyzet Széehen gróf udvarnagy vezetései alatt ment le fogadalmat tenni akkor, amikor Őfelsége a király Bécsből telefonon erre bennünket felhatalmazott; ezt a fogadalmat mi akkor tettük le. Most újból ismétlem, hogy ugyanazt a fogadalmat tettük le, amelyet akkor az összes közhivatalok vezetői és az összes közhivatalnokok mind, kivétel nélkül letettek; a ministeriumokban ma is százával ülnek vezetőállásokban azok az urak, akik ugyanezt a fogadalmat szórói-szóra letették. (Sándor Pál: Igaz!) Akkor ne tegyen nekem a képviselő ur szemrehányást. Annak, hogy ebből a t. képviselő ur, mint szabad pályán élő ember, au contraire, magára nézve mit von le, nincs jelentősége, mert at. képviselő ur nem is jutott abba a belyzetbe, mint mi. mert nem volt közhivatalt vezető ember, hanem szabad pályán volt; mi pedig, mint közhivatali vezetők, Őfelsége egyenes felmentése után mentünk el fogadalmat tenni, amely mondom, ugyanaz volt, mint amelyet a magyar birói kar és a Kúrián ma is ottlévő birák szintén, talán kivé tel nélkül, letettek. (Sándor Pál: A birák nem tették le!) Bocsánatot kérek, a birák akkor az igazságügyminister ur rendelete alapján teljes ülésben mind letették ezt a fogadalmat. Itt nem egyes egyénekről van szó! Ami azt a javaslatot illeti, igenis, barátságosan diskuráltunk arról — amikor már el voit határozva, hogy a 10.000 holdon felül lévő birtokok elvétetnek, s amikor ezek már tények voltak, hogy megvalósuljanak —, arról tanácskoztunk, hogy a koronajavakat és a többi nagy értékeket, abban az esetben, ha kimondják az elvételt, milyen módon volna lehetséges megvédelmezni; mert az volt a törekvésem, hogy megoltalmazom azt a nagy értéket, amely őrizetemre volt bizva. Hogy akkor helyesen cselekedtem, ezt nem dokumentálhatom jobban ebben a pillanatban, minthogy kijelentem a t. képviselő urnák és az összes vádaskodóknak, hogy ha ma ugyanabba a helyzetbe jönnék, mint amilyenben akkor voltam, szórói-szóra ugyanazt csinálnám, mint amit akkor csináltam (Éljenzés a közéven.), annyira nem éreztem és nem érzem inkorrektnek magatartásomat. Meg is oltalmaztam azt a nagy vagyont és büszkén mutathatok rá, hogy egyetlen egy metropolisban lefolyj forradalom alatt sem őrizték meg az ilyen értékeket ugy, mint amilyen érintet

1 énül azokat én itt megőriztem és amilyen érintetlenül fogom átadni majd a koronás királynak. (Éljenzés a középen.) Azért, mert én ezt meuoselekedtem, nem lehet engem vádolni. Azért sem lehet engem vádolni, mert az én lelkemben más ideálok vannak, s én fajomért és világnézetemért akarok dolgozni, fanatikusan akarom fajom érdekeit védelmezni. Én öntől nem veszem rossz néven, hogy fajának érdekeit akarja védelmezni, sőt becsülöm azt a maga tartását, hogy feláll és azt mondja: „Én zsidó vagyok és védem fajomat." (Sándor Pál: Az nem faj, hanem vallás!) De megvárom én is, bogy ugyanezt mondják rólam is és ne kutassanak életemben inkonzekvenciákat. Büszkén állok a közvélemény előtt, mert önzetlenül működtem a múltban és működöm jelenleg is, és minden érdek nélkül, teljesen önzetlenül kész vagyok magamra venni a legnagyobb Kálváriát is a fajomért, a nemzetemért az én ideálom jegyében folytatott küzdelemben. (Éljenzés középen és a balközépen. ) Ami pedig a támadást illeti, méltóztassék tudomásul venni, hogy én elvi alapon (Sándor Pál: Ez a helyes!), fanatikusan vallott elvi alapon harcolok, személyi kérdéseket sohasem talál a t. képviselő ur beszédemben, mert sokkal nagyobb ügyekről van szó. De engedelmet kérek, amikor ön felénk fordulva azt mondja, hogy a mostani keresztény irányzat vezetői mind svábok (Sándor Pál: Ez igaz!), akkor jogom van rámutatni -— és ön nem veheti támadásnak, ha ezt hangoztatom^ —, hogy, bocsánatot kérek, mi 700 év előtt jöttünk ebbe az országba mint Árpád kori német telepesek. Én büszkén vallom magamat magyarnak és nem fogadok el a t. képviselő úrtól kitanitást abban az irányban, hogy engem svábként mint másodrendű polgárt állítson oda és ezzel elvegye tőlem azt a jogot, hogy én a magyar faj javáért küzdhessek. Én megszereztem ezt a jogot és nem lehet német nevemből ellenem tőkét kovácsolni és nem lehet azt mondani különösen azoknak, akik magyarosították nevüket, hogy ebben nem volt személyes támadás, ebben volt a jogos önvédelem. Ha ön annyira érzékeny, akkor miért nem méltóztatik azt is elismerni, hogy mi, akik itt német névvel követjük elveinket, akkor is jót teszünk, ha a keresztény gondolat jegyében dolgozunk'? Miért nem méltóztatott a múltban kifogásolni azokat a német nevű magyar államférfiakat, akik a liberalizmus jegyében dolgoztak ebben az országban? Ezt nem méltóztatott kifogásolni, pedig a legutolsó ministerelnök is német nevet viselt ebben az országban a forradalom kitörése előtt. Miért méltóztatik rossz néven venni, hogy a német nevüek a magyar nemzeti ideál nevében, a keresztény nemzeti gondolatot akarják szolgálni és nem a liberalizmus goadolatátl A magyarságot nem a név teszi, mélyen t. képviselő ur, annak a vérben kell lennie; annak az idegben kell lennie és összes álmainknak, összes felfogásunknak, sejtésünknek a mi sejtjeinkben, ennek a nemzetnek a jövőjével, hagyományaival és érdekeivel kell telítve lenni. Ez nem lehet másképen, csak ugy, ha valaki ebből a földből nőtt ki és idetartozandónak vallja magát, mint a magyar búza és viseli lelkében az ő magyarságát és ideáljait függetlenül attól, hogy neve német-e vagy magyar. A cég, ha becsületesen dolgozott, sohasem tartja szükségesnek firmáját változtatni. Miért venné rossz néven éntőlem, hogy én Wolff Károly i névvel harcolok ezért a nemzetért és miéi t kifő-