Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-407
408 A nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. nyeret kérnek és nincs, aki szedjen nekik." Weiblich sein heisst mütterlich sein: a nőiesség", anyaiság — nem anyasás: — előbbi a lélek dolga, utóbbi a természeté. Erre az anyai lélekre, ez anyai léleknek, ez anyai szeretetnek a politikai életben való teljes érvényesülésére szükségünk van, hogy miként a háború folyamán annak kisugárzását beteg, rokkant katonáink érezték és áldották, ugy az egész ezer sebből vérző nemzet is érezze és áldja ezt. És szükségünk van a keresztény nők fehér, krisztusi lelkületére a vörös szociáldemokrácia elleni védekezésben is, mert e harcban a keresztény nők szavazata is majdnem kivétel nélkül ami serpenyőnkbe esik. Mi lett volna Németországgal s Ausztriával a női szavazók tömege nélkül? Prédájává vált volna a bolsevizmusnak. Amióta Bebel „Die Frau und der Socialisms" című könyvében a nőt a forradalom szolgálatába állította, mély gyökeret vert a német szociáldemokrata tömegekben az a nézet, hogy a nő, t. i. már a szerintük felszabadított no természetes szövetségesük. Azért, amikor a szociáldemokrata párt hatalomra került, első dolga volt a női választójogot bevezetni. Ám, mint Fanny Imle, a németországi keresztény nőmozgalmak vezetője irja: „Was übel gewollt war, ist in Gottes allweisen Vorsehungshand zum Heile geworden. Die Wahlen sind hauptsächlich durch die Mitbeteiligung der Frauen besser ausgefallen, als man natürlicherweise hätte ervarten sollen." Nos, t. Nemzetgyűlés, ha azoknak az államoknak tapasztalásai, ahol a női választójogot behozták és a mi tapasztalásunk is ilyen kedvező volt, sőt döntő jelentőséget tulajdonit neki a szociáldemokrácia elleni küzdelemben, miért nem követjük ezeknek az államoknak a példáját és miért akarja a kormány és a többség a túlnyomórészben vallásos lelkületű, hazafias érzésű nők választójogát a férfiakéval szemben megszüntetni^ Azt mondják egyesek, hogy a magyar nők zömének nem kell a választójog. Azt, hogy „nem kell!" sokszor hallottuk már más vonatkozásban is. 1848-ban, amikor a jobbágyság felszabaditásáról volt szó, reakciós oldalról akárhányan mondogatták, hogy a jobbágyok felszabadulásukat nem is óhajtják, kár arról beszélni. (Kiss Menyhért: Inszinuálják!) Sőt tovább megyek, amikor a műit század 60-as éveiben Amerikában, 80-as éveiben pedig Braziliában a rabszolgák felszabaditásáról volt szó, akkor is a maradi körök azzal argumentáltak, hogy a rabszolgák felszabadulásukat nem is kívánják, nem is tudnának élni a szabadsággal, melyhez nincsenek hozzászokva. Ám ha nálunk a női társadalom egy részében öntudatosan még nem is él ez a vágy, öntudatlanul igenis él és nekünk az a kötelességünk, hog-y őket kellőképen felvilágosítsuk arról, hogy a törvényhozás mezején számos olyan kérdés vár megoldásra, amely őket közvetlenül érdekli, amelynek helyes megoldása elől nem szabad húzódozniuk- Ilyen a családi erkölcsnek, a házasságnak, általában a nőnek törvényhozói védelme, az anya- és csecsemővédelem, a családalapítás megkönnyítése, a kezdőfizetések felemelése, annak a szégyenletes állapotnak megszüntetése, hogy ugyanazt a munkát a nőknél rosszabbul díjazzák, mint a férfiaknál, az alkoholizmus, a béke és a háború kérdése; ez mind olyan terület, amelyet a férfiak parlagon hagytak, nem kis részben azért, mert a nőkkel, mint választókkal nem kellett számolniok. Azt az érvet is halljuk emlegetni, hogy azért nem kívánatos a nők választójoga, mert elvonja őket igazi hivatásuktól, a családalapitástóL Csodálatos, hogy akik ezt hánytorgatják, sohasem jajdulnak fel amiatt, hogy a gyár, a műhely és az iroda elvonja a nők százezreit a családtól, az otthontól és számtalan esetben kiszolgáltatja őket, becsületüket, női méltóságukat tipró inzultusoknak. (Ügy van! balfelől!) „A nők a politikához nem értenek" — ezzel az érvvel is találkozunk. (Lendvai István: Ezt azok a férfiak mondják, akik maguk sem értenek hozzá!) Hát kérjdem: a férfiak értenek hozzá? Méltóztassanak elhinni, olyan politikánál, amely a rettenetes világháborút időzte elő, gyászbaboritotta és nyomorba taszította egész Európát, rosszabb és végzetesebb politika nincs. (Ugy van! balfelől.) Ha 1914-ben a háború és béke kérdésében a nőknek is kellett volna dönteniök, aligha tört volna ki a világháború 1 , vagy ha ki is tört volna, csakhamar véget ért volna, mégpedig emberségesen, becsületesen, igazságos békekötéssel, nem olyannal, amely jövendő háborúk alapjait rakta le. (Lendvai István: Trianont nem a nők csinálták!) „A politika nem a legtisztább mesterség, nem a nőknek való", — hangzik a negyedik ürügy a nők választójogának elgáncsolására. Igaz, régi mondás: „Politik verdirbt den Charakter". Bégi, de hamis mondás, mert minden attól függ, milyen célt szolgál a politika és milyen annak a jelleme, aki vele foglalkozik. Mi, akik a nők erkölcsi értékét ismerjük, azt mondjuk,, hogy a nők politikai tevékenysége a nőt nem rántja sárba, hanem a politikai életet emeli magasabb piedesztálra, mint azt a német keresztény politikusok is hiszik, akiknek egyike Schiller eme szavait (olvassa): „Ehret die Frauen Sie flechten und weben Himmlische Kosen ins irdische Leben", igy transzformálta: „Grass den Frauen Sie flechten! und weben Himmlische Bösen ins politische Leben". Azt mondja a törvényjavaslathoz fűzött indokolás, hogy a nők szavazati jogát azért kötik szigorúbb feltételekhez, mint a férfiakét, hogy a női kormányzat, amely ellentétben áll meggyökeresedett hagyományainkkal, elhárittassék. Én azt hiszem, hogy a nők ezt a kormányzatot mem ambicionálják; meg vannak elégedve azzal az impériummal, amelyet a családi körben gyakorolnak és amely miatt egyik-másik férj keservesen panaszkodik. Joggal-e vagy jog nélkül, nem tudom; de azt tudom, hogy aki rossz helyzetben jó tanácsot keres, könnyebben találja azt meg nőnél, mint férfiúnál és ritkáim akad férj, aki megbánta volna, hogy hitvesére hallgatott. Nem is tartom papucshősnek azt a férjet, aki vállalkozásait, terveit megbeszéli feleségével, hanem okos embernek. Cervantes mondja — németből idézem — (olvassa): „Der weiber Rath ist nicht viel wert, doch ist ein Narr, der! nicht drauf hört". Nem találom megaláztatásnak azt sem, ha mi, férfipolitikusok, tanácsunkba bevonjuk a nőket. Bethlen István ministerelnök ur a választójogi bizottság vitájában Tisza István kormányzati politikájára is hivatkozott s a választójog kérdésével^ kapcsolatosan mások is, előkelő tényezők az ő szellemét idézték. Ha ezt
