Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-407

 nemzetgyűlés 407. ülése 1925. évi május hó 12-én, kedden. 4Ô3 forradalomhoz mindig és mindenütt két tényező jelenléte kívántatik, hogy az úgynevezett forradalmi széliem önmagában nem elegendő, sőt az fel sem támadhat, ha egy romlott vagy tehetetlen kormányzat nem adja hozzá a gyujtóanyagot és a tápot. A forradalmak nem tűzvész módjára támadnak, hanem, mint a talajvíz, lassankint mossák alá politikai és közéleti hatalmak erejét és védekezni ellenük nem a szuronyok hatalmával, még kevésbé reakciós választójoggal lehet, hanem azzal az erkölcsi ércfedezettel, / amely minden tisztességes közkormányzat és politikai rendszernek az alapja. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) T. túloldal, önök a forradalomnak, nevezetesen a mi szomorú emlékezetű őszirózsás operetté-forradalmunknak, a budapesti hintáslegények, félbolond zsidók és félzsidó keresztények forradalmának (Eőri-Szabó Dezső: Szokott katonák!) még egy okáról feledkeznek meg: ^ a polgári bátorság hiányáról. Teleki László gróf halála alkalmával Jósika Miklós báró levelet irt Kossuth Lajosnak, amelyben ezeket olvasom: „Aminő mindennapi nálunk a katonai vitézség, olyan ritka a polgári bátorság." A nagy regényírónak ezen a mondásán gyakran eltűnődöm, mert valóban megszívlelendő igazságot tartalmaz. A magyar vitézség aranybetükkel van felírva a történelem lapjain. A világháború is tanúbizonysága ennek, s ha jól emiétszem, Ludendorff a magyart a harcmezőn szerzett tapasztalatai alapján „ein prachtvolles Herrenvolk"-nak nevezi és méltán. l)e a polgári bátorság, mely a nemzet politikai é;etében annyira fontos, nemzetünkben valóban ritka erény s lámpással is alig található. Hogy Károlyi Mihály a maga törpe kisebbségével felboríthatta az országot s magához ragadhatta a hatalmat, az csak a polgári bátorság teljes hiánya mellett volt lehetséges (Rakovszky István: Most is ugy van!); erőszakos fellépésének senki útját nem állotta, sem a parlamenti többség, sem a már lemondott, de hivatalától még fel nem mentett kormány, sem a fegyveres erőnek az a része, amely hon- és királyhü volt. A bolsevizmusról pedig ne is^ beszéljünk. Ha tehát a forradalmak genezisét és pszichológiáját tanulmányozom, ugy találom, hogy a forradalomnak számos oka van és lehet, de egy semmi esetre sem: a demokratikus választójog. (Ugy van! a balol-i dalon.) T. Nemzetgyűlés! A t. kormány a törvényhozó testület szellemi nívóját is félti a demokratikus választójogtól és eme aggodalmában, ugy látom, a közvéleménynek egy része is osztozik. A minap is egy fehérmegyei nagybirtokos — nevét nem említem, az urak alighanem ismerik — a Budapesti Hírlaphoz intézett levelében boldog büszkeséggel a régi parlament volt tagjának nevezi magát, s mint a nemzetgyűlés szellemi színvonalának nagy siratója, a választójogi kérdésről elmélkedvén, méla bubánattal afölött kesereg, hogy aki a 80-as évek képviselőházát tanulmányozza, egészen más világot talál, mert, úgymond, az akkori választók egészen más kaliberű embereket küldtek az ország tanácsába, mégpedig természetesen nem a demokratikus választójog alapján. (Zaj a baloldalon.) Nem akarok rosszmájú lenni, de aligha tévedek, mikor ugy vélem hogy a más kaliberű emberek közé az előkelő cikkíró ur önmagát is odasorozza. (Derültség.) Ám bármennyire más kaliberű is legyen, véleményében nem osztozom. Olvasgattam a régi parlament naplóit, s őszintén kijelenthetem, hogy Apponyitól, Szilágyitól, Ugrontól, Andrássytól, Polcnyitól, Eötvöstől és még négy-öt kiváló politikustól és parlamenti szónoktól eltekintve, nem voltam túlságosan elragadtatva ama más kaliberű képviselő urak szellemi fölényétől, és ugy érzem, semmi okom sincs amiatt szégyenkezni, hogy csak a nemzetgyűlésnek vagyok tagja. (Rassay Károly: Más volt az akusztika és más az alkotmányos érzés!) T. Nemzetgyűlés! Még kevésbé vagy ok, elragadtatva e testületek szociális érzékétől. A szociális szempont sohasem volt vezető szempontjuk; csak a bennük képviselt osztályok érdekeit képviselték, az alsóbb néposztályok iránt pedig- nem mutatták azt a meleg érdeklődést, melyet joggal meg lehetett volna követelni tőlük. Egyedül a múlt század vége felé a parlament porondján megjelent néppárt volt az, melynek keresztény mentalitású tagjai a keresztény kisemberek védelmére keltek. Egyebekben a régi parlamentekben vezető szempont volt a kiegyezés fentartása vagy megdöntése, vezető szempont volt — s ezt méltányolom is — a nemzeti törekvések biztosítása, ám mindenekelőtt vezető szempont volt az osztályuralom perpetuálása, állandósítása; (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) az alsó néposztály érdekeinek előmozdítása mindig csak a programokban szerepelt, a törvényekben csak elvétve találjuk nyomát és az is, amit bennük találunk, nem egyéb puszta pepecselésnél. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Mialatt az alsó néposztály tagjai Amerikába kényszerültek kivándorolni a latifundium-rendszer túltengése miatt, itthon mesterségesen szaporították a hitbizományokat. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Az adópolitikában a progresszivitásnak nyoma sem volt. A közigazr gatási politika terén rendszer volt a gentryk sorából kikerült közigazgatási tisztviselőket, akik a legtöbb esetben az alsó néposztályok jogaival és érdekeivel édeskeveset törődtek, kiskirályokká tenni. Ugy van! Ugy van! balfelől.) Kultúrpolitikánk — főleg népoktatási politikánk — terén ázsiai állapotok voltak, nem a vezető osztályok kárára — melyeknek ezer eszköz állt rendelkezésükre, hogy fiaiknak a kellő műveltséget megadják —, de igenis, az alsó néposztályok rovására, mely rá volt utalva ctlxct cl műveltségre, amelyet a népiskolában szerzett. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Az akkori idők közegészségi politikáját már az a szégyenteljes tény jellemzi, hogy.az állam lóversenydíjakra évente egyharmaddal többet költött, mint közegészségügyi intézményekre. Szociálpolitikai törvényeink pedig —eltekintve a mezőgazdasági munkások oselédpénztárának satnya intézményétől, egy igen rossz betegsegélyző törvénytől és néhány, az ipartörvényben foglalt minden inkább, csak nem munkásvédelmi intézkedéstől — egyáltalában nem voltak. (Ugy van! Ugy van! balfelől) Engedelmet kérek, az olyan más kaliberű politikusokért, akikben csak annyi szociális érzés volt, az olyan parlamentért, amely a nemzet zöme, az alsó néposztályok iránt csak ennyi jóindulatot tudott tanúsítani, nem tudok lelkesedni, hiába kívánja és siratja azt vissza a közélet süllyesztőjében eltűnt egyik-másik tagja; de nem tudok lelkesedni az olyan választójogért sem, amely ilyen parlamentekét termelt, bármennyire iparkodik is a t. kormány és sajtója rosszhírét kelteni a demokra

: tikus népparlamentnek; mert bár ez sem képes felszárítani minden könnyet, behegeszteni minÖ4 <