Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-389

 nemzetgyűlés 3È$. ütése Ï9Ê5. közelebb kénytelen leszek a képviselő urat rendreutasítani. Sándor Pál: Fejtegetéseim közgazdasági részével, ezzel végeztem volna. Legyen szabad azonban politikai tekintetben is néhány szót szólanom. Elsősorban is megmondom, hogy mi volt felszólalásomnak második oka. Az első oka az eddig elmondottaknak kifejtése volt, a második oka pedig az, hogy kifejezést adjak annak, hogy én azt a passzivitást, amelybe az ellenzék belement, eddig sem helyeseltem, az egész vonalon perhorreskáltam. Azt tartom ugyanis. hogy a képviselőt azért választották meg, hogy ott fejtse ki nézeteit, ahová küldték, ugy ahogyan tudja, a saját legjobb felfogása szerint. Azt tartom, hogy a képviselőnek mindig és minden körülmények között itt van a helye. Azt tartom, nem elég az, ha a képviselő klubból vagy a fehérasztal mellől beszél, hanem itt. ahol a nemzetnek rádió állomása van, ahol az egész ország hallja a képviselőt, fejtse ki a maga nézeteit. Én eddig csendesen néztem ezt a passzivitást, mert nem akartam azoknak, akik azt hitték, hogy ezzel valamit elérhetnek, útjukba vágni, tehát nem is szólaltam fel. Ez a passzivitás, azonban a mai viszonyok között csak arra szolgál, hogy a felfogások terén és az emberek között is teljesen elmérgesedett helyzetet teremtsen. Én tehát ezt a passzivitást ebben az irányban sem helyeslem és kijelentem, hogy nézetem szerint igen rosszul cselekednek azok az én volt politikai barátaim, akik velem együtt küzdöttek a reakció ellen, ha nem jönnek be és nem teljesitik itt kötelességüket. (Ugy van jobbfelől.) Ha ők azt mondják, hogy azért nem jönnek be, mert ezt a Házat terrorral választották meg, erre azt mondom: akkor kellett volna ezt nekik meggondolniuk, amikor ezekre a padokra először leültek, és akkor kellett volna passzivitásba menniök. Ha pedig azt mondják, hogy nem érhetnek el semmit sem a többséggel szemben, ugy azt mondom én, mint ! ellenzék, hogy nagyon is belátom, hogy a többségnek joga van az országot a saját felelőssége alapján ugy kormányozni, ahogy azt jónak látja, de én mint kisebbség is megteszem a kötelességemet. De rosszul cselekszenek passzivitásba ment képviselőtársaim még más tekintetből is. Én nem tekintem önöket, t. túloldal, annyira összeforrotaknak, hogy ha itt volna az ellenzék és felvilágositaná az ország'ot, az nem érhetne el eredményt egyik vagy másik kérdésben, mert önök belátnák, hogy az a politikai irány, amelyet önök folytatnak, nem az, amely az országnak javára szolgál. Nekik tehát kötelességük volna idejönni, hogy ha hatalomra r jutnak, majd felelősségre vonhassák önöket azért, amit tettek. Nézetem szerint tehát ez a passzivitás bun az ő részükről, és én ebben a passzivitásban nem vagyok hajlandó őket tovább követni. a passzivitással felhagyok, és itt fogom teljesíteni kötelességemet helyettük is, ugy amint azt a legjobbnak látom. (Helyeslés jobbfelől.) Ezzel kapcsolatban rá kell térnem azokra a politikai viszonyokra is, amelyeket magamévá teszek. Meg tudom érteni — amint mondtam —, hogy az ellenzék el van keseredve. Én már 1901 óta vagyok a parlament tagja, éa már sok mindenfélét láttam, amit az ellenzék a többségnél keresztülvitt. de még soha nem láttam olyan pártot, mint az önöké, amely az ellenzéknek akármilyen okos és az országra nézve akármilyen üdvös javaslatától is téliesen elzárkózik, és amit önök a pártértekezletükön egyszer elhatároztak, azt itt dogmának tekintik. (Mozgás a jobboldalon.) Ez nem helyes politikai elv. Nem mondom, hogy 100 percentig i március hó îi-êv, szerdán. Tt honorálják az ellenzék véleményét, de hivatkozom arra, hogy pl. a vámtarifajavaslatot, ezt a rengeteg nagy művet, amikor a pártkörbeu önök elé került, azt egy óra alatt letárgyalták. (Za:) a jobboldalon.) Mondjuk hogy két óra alatt tárgyalták le. Azonban merem állítani. hogy azt a vámtarifát — amint azt Matlekovics Sándor mondta — a képviselők 90%-a nem olvasta el, mert ha elolvasta volna és tisztában lett volna annak hatásával, akkor talán mégsem szavazta volna meg. Én vagy kétszáz indítványt tettem egyedül a vámtarifatörvényjavaslat tárgyalásánál, azonban egyetlenegynél sem tudtam elérni azt, hogy bármilyen mérséklést foldjon el a minister ur vagy a többség. Bocsánatot kérek, önöknek ahhoz a politikában joguk van, hogy mindenben — akármilyen okos és céltudatos kérdésben is — ne engedjenek. A múltban ezt az államférfiak nem gyakorolták s a múltban voltak Magyarországnak bölcs államférfiai is. Felsőbüki Nagy Páltól kezdve egészen Tisza Istvánig. Voltak olyan helyzetek, amikor az ellenzék olyan indítványokkal állott elő, amelyeknek elfogadásával a többségi párt saját reputációja érdekében is megmutathatta volna, hogy nincs megmerevedve, nincs petrifikálva a ministerelnök nézete mellett, s itt-ott bizony engedhetett volna. Ezzel szemben azt látta az ellenzék, hogy semmit a világon nem tud keresztülvinni, önök t. uraim elkövették azt a nagy hibát, hogy a szociáldemokratáknak mérsékeltebb frakcióját — amelyet én mindig- védtem és ma is védek, s amelynek tagjait kispolgároknak és nem szocialistáknak nevezek — bizonyos mértékben nem támogatták. Hiszen látták, hogy a szociáldemokratáknál kétféle irány van: az egyik irány az, amely a bolsevizmussal teljesen ellentétes állásponton van, a másik pedig az az irány, amely inkább a szélsőséget képviseli. Önök ahelyett, hogy az előbbieket bizonyos tekintetben megvédték volna, keblükre szorították volna, a leghallatlanabb invektivákkal halmozták el őket. Végre Magyarország akármennyire reakciós is, nem zárkózhatik el teljesen attól az általános világnézettől, amelv ma Magyarországon kivül mindenütt megvan. Mindenütt azt látjuk például, hogy a szociáldemokraták a polgárokkal együtt működnek, sőt látjuk Németországban azt, hogv a centrum, a katolikus párt, a szociáldemokrata párttal együtt működik. (Neubauer Ferenc: Azok nacionalisták!) Nem nacionalisták, hanem internacionalisták. Ellenben egy pártot parazitának nevezni — amint azt a ministerelnök ur tette —, amely párt semmi okot nem adott arra, hogy parazitának nevezzék, ez az egész vonalon elmérgesiti a helyzetet. A ministerelnök ur jobbra-balra vagdalódzott, talán csak azért, mert bal lábbal kelt fel. Amikor a polgárság egyetemesen azon dolgozik, hogy a különböző társadalmi rétegeket egybeforrassza, amikor a békét szolgáljuk az egész vonalon, akkor a ministerelnök ur huszárvágásokkal jön ki a budai Vigadóból. Ezt én nem tartom helyesnek. Olyan felszólalás is például, mint amilyent Vass minister úrtól hallottunk — amire később különben még rá fogok térni — bocsánatot kérek, a mai légkörben nem hangozhatik el, ha csak azt nem akarjuk elérni, hogy továbbra is egymás ördögei legyünk. Ahelyett, hogy összefognánk, hogy az országot megmentsük és megcsináljuk később a politikai véleménykülönbségek bilanszát, tovább akarunk vagdalódzni. Hét évvel a háború után még nem tudnak megnyugodni a kedélyek az egész vonalon. (Perlaki György: Felizgatják a