Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-403

322 A nemzetgyűlés 403. ülése 1925. évi május hó 5-én, kedden. tünk ugy, amint a rendes zárszámadásokban szerepelni szoktak. Dőlt betűkkel jelzi mindazokat az utalványozásokat, amelyek az utolsó, 1914—1915. évi törvényesen, megállapítandó rendszerbe beilleszthetők és mint ilyenek, különös figyelmet igényelnek. Világos tehát, hogy az utalványozásokat feltüntető kimutatásokat, mint a törvénynek mindenben megfelelőket és tárgyalásra alkalmasakat a bizottságnak is el kellett fogadnia a tárgyalás alapjául annyival inkább, mert ha ezek a kimutatások nem alkalmasak a tárgyalásra és a kormány felelősségének megállapítására, akkor a rendes zárszámadásokat sem volna szabad erre alkalmasnak elfogadni. Mindezekről a képviselő ur a maga indítványában tudomást venni nem akar és olyan állitásokat kockáztat meg, amelyek mindennek mondhatók, csak tárgyilagosaknak nem. Az állami számszék részéről előterjesztett kimutatásokat következetesen zárszámadásoknak nevezi s mint ilyeneket kifogásolja. Ebből a téves beállításból természetesen csak zavarok és félreértések származhatnak, pedig kár ilyen zavarokra és félreértésekre alkalmat adó beálUtasokat bevinni a nagyközönség közé. Az előttem szólott t. képviselőtársamnak azonban nemcsak ezekben az indítványaiban, nemcsak mostani állásfoglalásában vannak tévedések, hanem előző felszólalásaiban is, amelyeket én azért böngésztem át és azért hozok ide, mert ő úgyszólván egyedüli szakértőként szerepel az ország előtt a zárszámadások terén, azért, mert egy bizonyos ideig az állami számszék élén állott. Kell hogy ezekre a tévedésekre rámutassak (Halljuk! jobbfelől), egyfelől azért, hogy azokat, amiket ő mond, ne vegyük mindenben készpénznek, másfelől ne higgye az ország azt, hogy ezekkel a dolgokkal a nemzetgyűlés abszolúte nem foglalkozik. (Ugy van! Halljuk! jobbfelől.) Azt állította Strausz képviselő ur az 1922 szeptember 7-én tartott beszédében, hogy. „az 1867 : X. te szigorú kötelességévé

f teszi a kormánynak azt. hogy minden törvényt, amelyet a törvényhozás adók emelése vagy uj adók létesítése tekintetében megszavazott, köteles^ a költségvetésben számszerint leszűrni, a költségvetésbe beilleszteni. Enélkül a procedura nélkül hiába vannak adótörvények", — szó szerint olvasom — „a mi alkotmányunk szerint adót kivetni, adót beszedni nem lehet". Ez a kijelentése megtalálható a 42. ülésről szóló Napló 22. és 23. oldalán. Szabad legyen kimutatnom, hogy ez az álláspont téves, mert közjogunk szerint a kormány az adó kivetésére és behajtására nem azáltal nyer jogot, hogy az adójövedelmeket a költségvetésbe beilleszti és az országgyűlés a bevételi előirányzatokat elfogadja, hanem az úgynevezett adómegajánlási törvény kell ehhez az appropriációval. Ez a megajánlás pedig, amely rendszerint a költségvetési törvény 5., illetőleg az indemnitási törvény 1, §-ában mondatik ki, nem csupán a már törvénybe iktatott adók törvényekből eredő jövedelmekre szoritkozik. hanem kiterjed azokra a jövedelmekre is-, amelyek az adótörvényeken a törvényhozó által netalán teendő módositások következtében fognak befolyni. Lehetetlen, hogy ezt. a közvélemény előtt szaktudósnak feltüntetett Strausz képviselő ur ne tudja; de igy állitja be és ennek következtében a közvéleményben bizonyos zavart idéz elő. T. képviselőtársam ugyanannak a beszédének további részében azt mondta (olvassa): „Tervényes kötelessége volt a ministeri számvevőségeknek arra az esetre, hogy ha az utalványozások nem voltak egészen rendjén, és ha a számvevőség igazgatóságának skrupulusait nem honorálta a minister, az, hogy odairta az ilyen utalványozási tételekhez: rendeletre, ami mintegy memento akart lenni az állami számvevőszék számára, az utalványozási nagy tömegének elbírálásánál arra nézve, hogy vigyázz! itt hiba van, kérd az ügyiratokat, vizsgáld meg az utalványozást érdemlegesen! Ezt a „rendeletre" való jelzési kötelezettséget is eltörölte az 1920 : XXVIII. te." — mondja Strausz képviselő ur. — ö szerinte tehát eltiltatott a számvevőség attól, hogy „rendeletre" megjegyzéssel védekezhessék a ministeri önkény ellen és egyúttal erre az esetre az állami számszék figyelmét felhívhassa. Az ügy beállítása és az ebből levont következtetés téves. Nem a számvevőség tiltatott el attól, hogy ezt a jelzést az aktára rávezesse, hanem a minister tiltatott el attól, hogy a számvevőség véleménye ellenére egyáltalán elrendelhesse az utalványozást (Ugy van! jobbfelől.), a ministernek ilyen esetekben most már a ministertanáeshoz kell fordulnia a szükséges felhatalmazásért. A képviselő ur tehát rosszul olvasta a törvényt; nem akarom mohdani, hogy szándékosan elferdítve hozta ide az ügyet. De Ő szaktudását nemcsak itt adja elő, hanem a napilapokban is elég gyakran gondoskodik annak elhelyezéséről. A Pesti Hirlap 1924. december 11-iki számában, az 5, oldalon, a következő cikk jelent meg (olvassa): „Az Esküttügy számadási per, amely az állami számszék Ítélete alá tartozik. Strausz István különvéleménye az Eskütt-ügyben". Mélyen tisztelt képviselőtársam! Én nagyon jól tudom, hogy mindazt, ami az újságban megjelenik, nem kell szó szerint az illető véleményének tulaj donitani. De ha az ember elolvassa ezt a cikket, látja, hogy abban mégis kellett valaminek lennie a Strausz képviselő ur, véleményéből. (Derültség jobbfelől.) Márpedig kétségtelen dolog, hogy Eskütt bűnügyi főtárg*yalás adatai szerint teljesen illetéktelenül, teljesen lehetetlen összegeket vett fel; s erre Vonatkozó ténykedése semmiképen nem tartozhatik a számszék Ítélete alá, hanem a büntetőtörvényszéké alá (Ugy van! jobbfelől, — Strausz István; Ez nem tartozik Ide!), és ennek következtében ennek az ügynek ilyetén való feltárása semmi körülmények között nem szolgálta azt a célt és azt a komolyságot, amelyet én különben t. képviselőtársamnál igen szívesen feltételezek. (Meskó Zoltán: Ki volt az elnök! Nemes Bertalan?) A képviselő ur 1922 január 24-én a nemzetgyűlésen azt mondta, hogy az üzemeknek a tárcakezelésből való kivonása csak annyit jelent, hogy ezáltal az egész adminisztráció öszszekuszálódik s ez csak arra jó, hogy az ellenőrzést szinte lehetetlenné tegye, mert egyidejűleg, amikor az tizemeket a tárcakezelésből kivonták, bevezették a kettős könyvviteli rendszert, amely a budget jogi ellenőrzésére egyáltalán nem alkalmas. Hát, ennek épen az ellenkezője áll! T. i. csakis azáltal lehet az állami közigazgatás költségéről tiszta képet kapni, csak igy válik állami költségvetésünk alkalmassá arra, hogy más állam költségvetésével összehasonlittassék, mert az állami üzemek nem az állami közigazgatás részei, hanem csakis állami vállalatok, amelyek egyik államban nagy számban vannak, másik államban pedig alig találhatók fel. Egyébként erre az uj eljárásra azért volt szűk-