Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-399

JCZJCÍ A nemzetgyűlés 399. ülése 1925. évi április hó 2-án, csütörtökön. (Ugy van! a jobboldalon.) Sajnos azonban, meg kell állapítanunk, hogyha egészbenvéve tekintjük a magyarországi úgynevezett keresztényszocialista gazdasági pártnak működését, akkor ezt a szempontot nem látjuk ugy kidomborodva működésében, mint ahogy azt a magunk részérő] épen mi szeretnénk. (Barth

os Andor: Ez is igaz!) Ez a különbség a magyarországi és példának okáért az ausztriai keresztényszocialista párt között. Mig az ausztriai keresztényszocialista párt minden kertelés nélkül, tisztán és őszintén, azt lehet mondani: kizárólag a kispolgári politikai álláspontot foglalja el és érvényesiti, nálunk Magyarországon a keresztényszocialista párt nagyon sok esetben közel jár taktikai eszközeiben a szociáldemokrata párt működéséhez (Kiss Menyhért: Ezt nem lehet mondani! Ez nem áll!), nagyobb jelentőséget tulajdonit annak, hogy túllicitálva a szociáldemokratákat, néhány ipari munkást a maga táborába tud csábítani, minthogy teljesen őszintén és egyenesen, a kispolgári érdekek álláspontjára helyezkedjék. Ha tehát etekintetben a legközelebbi jövőben a keresztényszocialista párt működésében bizonyos változás fog beállani és tisztává fog válni a helyzet, mi a magunk részéről azt feltétlenül örömmel fogjuk üdvözölni. (Helyeslés a jobboldalon. — Csik József: Hogy lehet igy beszélni? Ez a legnagyobb rágalom! Könnyű rágalmazni! Tessék bizonyítani is!) Elnök: Szólásra következik Beck Lajos képviselő ur! (Csik József: Rágalom! Tessék bizonyítani! Védjük ugy a falusi népet, mint önök! — Barthos Andor: Tessék megcáfolni, ha tudja! — Csik József: Megcáfoljuk működésünkkel! — Zaű.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Beck Lajos képviselő urat illeti a szó. (Csik József: Önök csak elárulják a falusi népet! —- Barthos Andor: Ne gorombáskodjék! — Csik József: Nem szoktam gorombáskodni!) Kérem Csik képviselő urat, méltóztassék az emelvényre feljönni. A képviselő ur a soros jegyző, ne fessék örökösen közbeszólni! (Derültség.) Beck Lajos: T. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan fontos, súlyos és oly régóta megoldásra váró kérdést hozott végre napirendre, hogy valóban megérdemelné, hogy a nemzetgyűlés nagyobb figyelemben részesítse. Én csak őszinte sajnálatomnak adhatok kifejezést, amikor ezekre az üres padsorokra tekintek, hogy még egy ilyen fontos és jelentős kérdés elbírálásánál is oly nagy részvétlenséggel kell találkozni. Tudom, hogy ez a részvétlenség nem a szónokoknak szól, sőt ha közelebbről nézem a kérdést, talán nem is a matériának, hanem ennek okát nagyrészben abban látom — és szükségesnek látom ennek újból való hangsúlyozását —, hogy a nemzetgyűlés plénuma szerencsétlen beosztás folytán ugyanakkor tárgyal, amikor a legfontosabb bizottságok is tárgyalnak és ennélfogva az illető bizottságok ülésein sokkal több képviselő vesz részt, mint magában a Ház plénumában. (Kiss Menyhért: Elég helytelen!) Ez helytelen és a komolyságnak rovására menő tárgyalási rend, de ennek orvosságát, ugy látszik, még a t. elnökség sem tudta megtalálni, mert bár a felsőház reformjáról szóló javaslatot a bizottság már letárgyalta és igy módjában lett volna a választójogot tárgyaló bizottságnak délután tartania üléseit, tegnapelőtti napirendi felszój lalásom ellenére is azt tapasztaljuk, hogy ugyanakkor, amikor a mezőgazdasági hitelnek évek óta idekivánt javaslatát vesszük

/ tárgyalás alá, nyugodtan tárgyal a választójogi bizottság is, elvonván a képviselők zömét más terembe, más kérdés elbírálására. Ha ennek ellenére teljes nyugalommal és nem zavartatva magunkat vesszük boncolókés alá az előttünk fekvő törvényjavaslatot, ezt annak a lelkiismeretességnek kell betudni, aminek hódolni kívánnak azok a képviselők, akik ezzel a kérdéssel itt, az ország színe előtt foglalkoznak. Mert mégis csak lehetetlenség, hogy amikor a föld problémájáról, tehát a legfontosabb kérdéséről, a legégetőbb problémáról van szó, ne vegyük ezt behatóan bonckés alá; lehetetlen, hogy ezt a kérdést a matéria tárgyalása alkalmával minden oldalról meg ne világítsuk, mert a mezőgazdasági hitel problémája nem szorítkozik arra a szűk körre, amelyre az a javaslat kiterjed, hanem sokkal tágabb mezőkre is kihat, számtalan olyan problémát vet fel ennek a kérdésnek tárgyalásánál, amelyet nekünk, akik a kisembereknek és a .gazdatársadalomnak képviselői vagyunk, figyelmen kívül hagynunk nem lehet. Hiába hivatkoznak annyiszor Fellner professzornak csonka Magyarországról felvett legújabb statisztikájára, amelyben kimutatja, hogy mennyire csökkent a magyar földnek és a magyar földmiveléssel foglalkozóknak jelentősége, szemben az iparral és kereskedelemmel. Mert ha a mezőgazdasági művelésben pangás áll be, csődöt mond az államháztartás rendje, sőt egyensúlyának fentartása is megbukik abban a pillanatban, amikor a mezőgazdasági termelésnek megakadt és megbomlott rendjét nem tudjuk helyreállítani. (Forster Elek: "Lásd a jelenlegi helyzetet!) Fájó szivvel kell konstatálnom minden jóslással szemben, hogy az adózásnál óriási fennakadásokat fogunk tapasztalni a legközelebbi jövőben (Kiss Menyhért: Már tapasztalunk is!), ellentétben az igen t. ministerelnök ur által a múltkoriban felállított horoszkóppal, amely a legrózsásabb képet mutatta. Újra hangsúlyozni kívánom, hogy azok a jelek, amelyek az adóbehajtás terén az egész országban ujabban megmutatkoznak, arra engednek következtetni, hogy az adózó társadalom már eljutott arra a pontra, amelyen túl nem tud menni és azok az adókivetések, azok az adók s az a behajtási rendszer, amely eddig dívott — sajnos —, csődöt fog mondani. Kérdem, hogy ily körülmények között nem mégis inkább arra a földre kell-e támaszkodni, amelynek adózására akarják felépíteni az egész ország adózási képességét és nem a földdel összefüggő problémákra kell-e a legfőbb súlyt helyeznünk akkor, amikor gazdasági regenerálásunkról van szó? Mert hiába beszélnek arról, hogy a háború mennyit pusztított; hiába beszélhetnek arról is, hogy a forradalmak, a bolsevizmus milyen kárt tettek gazdasági életünkben, mégis azt tapasztaltuk, hogy a bolsevizmus és a román megszállás elpusztíthatta kereskedelmünket és vagonokba rakhatta gyárainkat, de a magyar föld itt maradt, él, virágzik, termel és adózik. Ám abban a pillanatban, amint a magyar föld felmondja a szolgálatot, az a finom mechanizmus, amelyet egy ország gazdasági rendjének tartunk: felbomlik, ezer részre szakad és megszünteti működését. Ily körülmények között fájó szivvel konstatálom és azzal a tárgyilagossággal, amellyel az ilyen kérdéseket mindig megítélni igyekszem,