Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-389

Î8 A nemzetgyűlés 389. ülése 1925, a kormányintézkedéseknek tulajdonitható. amiért én a minister urat abszolúte nem kárhoztatom, mert a minister ur még a katedrán volt akkor, amikor ezek történtek. El kell mondanom, mert talán elfelejtettük, hogy eddig öt vagyonváltság volt. Amikor Hegedűs Lóránt pénzügyminister kijelentette ugyanabból a székből, amelyen most a ministerelnök ur ül, hogy vagyonváltságot csak egyszer lehet csinálni, kétszer nem, akkor irue, öt Vagyonváltság terhe van a polgárságon. Kiirtani ezeket, mert azt akarom, hogy igenis, itt fel legyenek sorolva. Az első a Korányi-féle pénzlebélyegzés vplt, amely a készpénzkészlet felét vette el a kereskedőktől. A másik a Hegedűs Lóránt-féle vagyonváltság volt, amely 15—20%-kal sújtotta a kereskedők vagyonát. A harmadik a kényszerkölcsön-előleg volt, amelynek horribilis terheiről, tisztelt uraim, annakidején itt eleget beszéltem. A negyedik az állami kölcsön és az egész kényszerkolcsön felemelése volt. Végül az ötödik az, amely a szanálási törvény tartalma s amely ujabb vagyonváltság alá kivánja vonni a kereskedelem áruraktárait. T. Uraim! Visszaemlékszem egy időre, ami' dőli erős harcban voltam Wekerle és Lukács pénzügyministerekkel, egyszersmind ministerelnökökkel, amikor arról volt szó, hogy a jövedelemadót ne 5%-bau, hanem 3%-ban állapítsuk meg. Később azután Teleszkyvel ugyanez a harc folyt, mint az előbb emiitett két ministerrel, 3 vagy 5%: ez volt a különbség. Négyhetes harc volt ebben a kérdésben azért, hogy 3% legyen a jövedelemadó. A polgárság harca két izben sikerrel járt, harmadszor törvénnyé vált az 5%, ámde akkor is sikerült a polgárságnak keresztülvinnie, hogy ez a tör

r vény érvénybe nem lépett, mert a polgárság kijelentette, hogy ezt a terhet nem birja el. Lukács és Wekerle régi fifikusok voltak ezen a téren, ők tudták, hogy csak bizonyos határig szabad elmenni és tovább nem, a polgárság vagyonához nem szabad nyúlni, mert ez a lépés megbosszulja magát, a polgárság vagyonát lehet egy pillanat alatt elvenni, de akkor megszűnnek azok a hozzájárulások is, amelyek a szanálási törvényben vannak, akkor hiába van ott a forgalmi adó szörnyetege, a forgalmi adóból nem lesz semmi, mert az embere A nem tudják és nem fogják megfizetni az árukat, mint ahogyan már most sem fizetik meg. Csak nézzenek el, t. uraim, oda — amint én is láttam —, a zálogházhoz, amelyet oktalanul át akar venni az állam ebben a törvényjavaslatban, hogy ő licitálja el a szegény emberek dolgait, nézetem szerint, mondom, oktalanul, erkölcstelenül. Nézzenek oda, rendőröket kell hivni, hogy ott a rendet fentartsák azok között a szegény emberek között, akik zálogokat visznek oda, hogy érettük valami pénzt kaphassanak. Méltóztassanak nézni ezt a nyomorúságot az egész vonalon és akkor méltóztassanak összehasonlítani a multat a belátó pénzügyministerek jegyében »méltóztassanak megnézni a polgárságnak azt az erejét, hogy nem tűrte, hogy 5%-ig megadóztassák, mert azt mondták, hogy akkor az adómorál egyszerűen alásüllyed, senki sem tudja megfizetni az 5%-ot. Hol tar

r tunk ma, t. uraim, ezekben a dolgokbanl Én tehát kutatom, mi az oka a válságnak. összeállítottam egész halom olyan pontot, amelyek talán önök előtt ismeretesek voltak, amelyeket azonban önök elfelejtettek; azt hiszem, szolgálatot teszek azzal, hogy ezeket az okokat kissé rekapitulálom. Az első, a főok az, hogy oda értünk el, hogy a közönség nem képes vásárolni. A közönség munka nélkül van, a közönségnek nincs évi március hó 11-én, szerdán. keresete. Elértünk — amint a ministerelnök ür legutóbbi beszédében mondta — a töknek, de nem a gerstlinek korához, mert gerstlire már nem telik. Elértünk oda, hogy az embereknek nines mit enni adni gyermekeiknek, családjaiknak. Elértünk egy olyan ponthoz, amelyen túl már nem mehetünk, amelynél azt kell mondania egy nemzetgyűlésnek, amelynek a szive még a helyén van, amelynek az értelme még megvan, hogy ezeken a dolgokon pedig imperative azonnal kell segíteni — és itt nem használ semmiféle pártszempont—, máskülönben a hullámok fejünk felett össze fognak csapódni. Itt van a munkanélküliség! Ezt az egész vonalon látjuk. (Petrovácz firyula: Az ellenzéken is látjuk a munkanélküliséget!) Én arról nem tehetek! Talán rá fogok térni erre a témára is, t. képviselőtársam,- de én erről nem tehetek, ezért engem nem okolhat! Itt van tehát, mondom, a munkanélküliség. Mi a munkanélküliség! Kornfeld Zsigmond, aki valamikor a Hitelbankot vezette s aki igen okos ember volt, összehasonlította az állam életét egy nagy kanalizáció rendszerével. Azt mondta, hogy van egy bazin, amelyből kimegy a pénz, s megy egyik ágtól a másikhoz, lassan a munkáshoz megy, a munkástól ismét a mesteremberekhez, aztán visszajut ugyanabba a eaisso,u-ba, amelyből kiáradt. Ez igen okos hasonlat a pénz tekintetében. Ez a folyamat állt meg most. Akárhogyan csináljuk, az a kisember, aki nem tud vásárolni, tönkreteszi a kiskereskedőt, az a kiskereskedő nem tud fizetni a nagykereskedőnek, a nagykereskedő nem tud fizetni a gyárosnak és a gyáros epén ugy megakad és nem tud fizetni a banknak. Ez az a folyamat, amelyet Kornfeld annakidején olyan pregnánsan kifejezett. Ez a folyamat ma teljesen megakadt, ezt a folyamatot kell nekünk ismét megindítanunk. Nem kell másra utalnom, t. uraim, mint arra, hogy ünnepélyes Ígéretet kaptunk a kereskedelemügyi minister urtó

1

, hogy a kereskedelmi szerződéseket meg fos ja kötni, hogy ezek a mostani horribilis vámtarifák — amelyek lehetetlen helyzetet és drágaságot teremtenek, s amilyen vámtarifák sehol másutt nincsenek —, a kereskedelmi szerződé sek alapján leszállittassanak. íme itt vagyunk már március hónapban és nem látunk semmiféle jelenséget, amely azt bizonyítaná,

\hogy a kereskedelmi szerződések tekintetében előrejutunk. És mit tesz a t. kormány? Azokat a horribilis vámemeléseket, amelyek ellenében én annakidején egyedül állottam és 200 indítványt hiábavalóan tettem s a legjobban mutatja a kormányzópártnak, bocsánat a szóért, konokságát, hogy e tekintetben annakidején nem engedett. A kormány január elsején ismét felemelte a vámtarifa különböző tételeit, amelyek a lakosság különféle rétegeinek, a mezőgaz dasági, az ipari, a kereskedelmi rétegek és a munkások megélhetését, életstandardját igen jelentősen leszorították. Én betegségem miatt Abbáziában voltam és amikor először kisétáltam és láttam a kirakatokat, akkor átszámítva az árakat, azt hittem, hogy nem tudok számolni, nem tudok szorozni és osztani, mert olyan számok jöttek ki ott, amelyek szinte a nevetségesség határán voltak. Olyan olcsó tételek voltak ezek, különösen ipari cikkekben, amelyek túlmennek az ember fogalmán. Nagy Emil t. barátom, aki nyole hónapig volt Angliában és aki cikket is irt, szintén láthatta, hogy ott ugyanezek a jelenségek vannak. (Nagy Emil; Minden negyedáron kapható!) Olyan drágaság, mint amilyen Magyarországon es Budapesten van, az egész világon