Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-398

232 A nemzetgyűlés 398. ülése 1925. évi április hó 1-én, szerdán. a^ külföldi pénzpiacon; mindenki szívesen vá­sárolta azt és soha senkit csalódás nem ért. Azért hangsúlyozom ezt, mert ha ma talán bi­zonyos olyan szimptomák is jelentkeznek, hogy aggályok mutatkoznak, ezek nem indokoltak, mert ha a magyar jelzáloglevélben talán az egyes tőkéseket itt-ott veszteség érte, ez nem a magyar adósok hibája, hanem annak a nagy katasztrófának, amely ezt az országot érte, és amely tulajdonképen tönkretette az ország pénzügyeit. A világháború alatt sajnos, már kezdett megváltozni a helyzet. Először természetesen a tőke kevésbé kezdett érdeklődni a magyar föld iránt, de másrészt történtek olyan intézkedések is, amelyek hátrányosan befolyásolták a ma­gyar föld hitelét. Utána jöttek a forradalmak, jöttek egyéb intézkedések, amelyek tényleg oly sok akadályt eredményeztek, amelyek mellett meg tudom érteni azt, hogy a hitelezők bizo­nyos fokig bizalmatlansággal viseltettek a ma­gyar föld hitelképessége iránt. Ennek a tör­vényjavaslatnak épen az a célja, hogy a ma­gyar föld hitelképességét ismét megteremtse. Én meg vagyok győződve arról, hogy azok az intézkedések, amelyek ebben a törvényjavas­latban foglaltatnak, minden hitelezőt, legyen belföldi, vagy külföldi egyaránt, a legteljesebb mértékben ki kell hogy elégítsék, mert olyan bázist teremtenek a biztosítékok tekintetébei], amelynél többet kívánni nem lehet. (Ugy van! Helyeslés jobbfelől.) Én a magam részéről a törvényjavaslatnak csak egy pár részével kívánok foglalkozni. így különösen azt látom, hogy a közvéleményben bizonyos aggodalmak vannak aziránt, mintha monopóliumot kívánnánk teremteni bárki ré­szére is. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a kormánynak sem terve nincs, sem szándéká­ban' nincs ebben a tekintetben monopóliumot teremteni. Mi nem ezt tervezzük. Mi csak ke­ressük azt & formulát, amely mellett a külföldi tőke ismét érdeklődhetik a magyar föld iránt. Jól tudják, hogy a háború előtt Ausztria, Németország, továbbá Svájc, Hollandia és Franciaország voltak azok az államok, ame­lyekben a, jelzáloglevelek elhelyeztettek. Ezek­nek az államoknak javarésze olyan helyzetben van, hogy — bár a világháború előtt azok közé tartoztak, amelyek milliárdokra menő tőkéket kölcsönöztek a külföldnek — ma önmaguk is hitelre szorulnak. Meg kell tehát keresni "ama helyeket, ahol tőkeforrások rendelkezésre áll­nak és természetesen alkalmazkodnunk kell azokhoz az igényekhez, amelyek e helyek felől jelentkeznek. Az 1. $ semmi egyebet nem céloz, mint azt, hogy lehető Jegyen olyan kívánalmak teljesí­tése,* amelyek esetleg a külföldi tőke felől je­lentkeznek és amely elől ma kitérni nem le­het. Ugy állítják be a dolgot, mintha a magyar kormány nem tudom micsoda tárgyalásokat folytatna és ezek alapján monopóliumot te­remtve, tulajdonképen ki akarná zárni a jelzá­loghitelintézeteket azokból a hitelügyletekből, amelyeket a világháború előtt ezek bonyolitot­tak le. Ez csak rosszakarat lehet vagy nem tu­dása a dolgoknak. Erről szó sincs. Méltóztat­nak tudni, hogy a genfi konferencia alapján felhatalmazást nyertünk nem arra, hogy bevé­teli feleslegeket — mert sainos ilyenek nincse­nek arra —, hanem hogy olyan pénzösszegeket, amelyeknek tulajdonkénen más a rendeltetésük, ideiglenesen, átmenetileg felhasználhassunk a jelzáloghitel megindítására. Honnan származ­nak ezek a pénzek! A régi jegyintézet ós deviza­központ felszámolásából. Ezeket a pénzössze­geket a megállapodások értelmében a Nemzeti Banknál lévő 110 millió koronás tartozásunk­nak kiegyenlítésére vagyunk kötelesek felhasz­nálni; felhatalmazást kaptunk azonban arra, hogy átmenetileg addig, amíg teljes erővel me­gint megindul a jelzáloghitel, ezeket a pénzösz­szegeket egy rövidebb időre felhasználhassuk a jelzáloghitelek kielégítésére. Azután ismét vissza kell adnunk ezt az összeget a Nemzeti Banknak, illetve törlesztenünk kell ottani tarto­zásunkat. (Kiss Menyhért: Mekkora összeg ' ez? 2600 milliárd!) Ne méltóztassék azt a 2600 milliárdot any­nyira idézni. Ez nem olyan pénzfelesleg, amely de facto az állam rendelkezésére áll. Ebben a 2600 milliárdban, amely a Nemzeti Banknál van, először is benne vannak összes zárolt számláink, azok a zárolt számlák, amelyekből származó pénzösszegeket a kölcsönszolgálatra kell felhasználnunk. Ott vannak egyéb kötött számláink is ós természetesen ott vau még egy része a kölcsönnek is, az a része, amely magyar koronává alakíttatott át. Ezek nem olyan pénz­összegek, amelyekkel az állam szabadon rendel­kezhetik. Ezek teljesen lekötött pénzösszegek, ezeket nem lehet és nem is tudjuk a gazdasági életbe beledobni, amint azt igen sok oldalról kívánják, mert ezek nem pénzfölöslegek, ha­nem határozott céllal bíró. lekötött pénzössze­gek. Ennek kapcsán tehát a helyzet az, hogy meg fogjuk indítani az állam részéről a jelzá­loghitelt. De ugyanakkor érdeklődtünk az­iránt is, vájjon a külföld részérő] nem volna-e hajlandóság' jelzáloglevelek felvételére. Tény­leg vannak tárgyalások bizonyos külföldi cso­portokkal. Ezek ma még folyamatban vannak. Most még nem tudnék arról nyilatkozni, hogy eredménnyel fognak-e végződni vagy nem 1 , de minden remény megvan, hogy eredménnyel fognak járni, különösen akkor, ha kissé mi is okosabbak leszünk és nem próbálunk ennek az egész dolognak ártani, amire sajnos, nem egy példa van; ezzel azonban nem akarok itt rész­letesen foglalkozni. Arról van szó tehát, hogy a külföldi tőké­ben igenis érdeklődést keltsünk. Lássák be, hogy milyen biztos hitelalap a magyar föld és ennek alapján jelenjenek meg ők is a jelzálog­. levelek átvételére. A külföld részéről azt az óhajt fejezték ki, hogy kell hogy legyen egy­séges szervezet és egységes típusú záloglevél. Ezt az egységes szervezetet vagy egészen ön­álló intézet formájában kellett volna megte­remteni, ami indokolatlan lett volna, amikor úgyis annyi' pénzintézetülik van, vagy ugy, amint adódott, a pénzügyi szindikátusban, amelynek semmi egyéb hivatása nem lesz, mint az. hogy a jelzálogintézetek, amelyek a háború előtt foglalkoztak jelzáloglevél-kibocsátással, nyújtják a kölcsönöket és ennek alapján kibo­csáttatnak cesszió utján a jelzáloglevelek a pénzügyi szindikátus állal. Minden pénzintézet részt fog vehetni tehát ebben, amely azelőtt is foglalkozott jelzáloghitelekkel és teljesen ha­mis az a beállítás, mintha elsősorban az altru­isztikns pénzintézeteket ki akarnók zárni, mert épen ellenkezően, amennyiben ez a megállapo­dás létrejön, épen az altruisztikus pénzintéze­tek, amelyek elsősorban és majdnem kizárólag foglalkoztak hivatásszerűen ezzel a hitelüg-ylet­tel. messzemenő méltánylásban fognak része­' sülni ennek az egész ügynek lebonyolításánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom