Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-389
16 A nemzetgyűlés 3Sé. ütése 1925. évi március hó 11-én, szerdán. azonban az egész kérdést még- nem taglalta egyik kollégám sem. Ki akarok ugyanis térni a gazdaság krizie okaira, e krizis megfékezésének módjára, a szanálási javaslatra, és amenynyire időm és erőm megengedi, néhány szóval a politikára is. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt hozzáfognék ennek az igazán nehéz kérdésnek a tárgyalásához, legyen szabad néhány szóval megemlékeznem az appropriációs javaslatról is. Az appropriáeió tekintetében elmondta már előttem Strausz István t. képviselőtársam mindazokat a dolgokat, amelyek fontosak voltak ahhoz, hogy a többség lelkiismeretére apellálhasson. De már Strausz István kollégám előtt derekasan és becsületesen megmondta véleményét erről a kérdésről a pénzügyi bizottságban Dréhr Imre többségi párti t. képviselő ur is, s nekem tulajdonképen nem kellene mást tennem, mint egyszerűen alá rnom azt, amit ő mondott, és megvolna egész felszólalásom. Dréhr Imre igazán férfiasan, mondhatnám majdnem ellenzéki képviselő módjára tért ki azokra a kérdésekre, amelyek igazán fontosak és amelyeket igazán szükséges volna a többség lelkiismeretének szemügyre vennie. Olyan jelenségekkel, hogy a többségi párt egyes képviselői ugy lépnek fel a Házban, mint ellenzéki képviselők, már előbb is találkoztam. Betegségem ideje alatt éber figyelemmel kisértem az első aranyköltségvetés vitáját és azt találtam, hogy egy csomó kormánypárti képviselő olyan eréllyel állott ki a porondra, olyan ellenzéki hangot ütött meg, amelynél ellenzékiebbet ezekben a padokban sem mondhatnánk. Ezt dicséretükre mondom, és^ megállapitom, hogy. igenis, vannak a többségi pártban képviselők, akik belátják, hogy a súlypont a gazdasági kérdéseken nyugszik és ha ezek a gazdasági kérdések talán unalmasabbak is. s nem is annyira érdekesek, mint egy apró kis szenzáció, azért mégis tisztán állhat mindenki előtt, hogy Magyarországot elsősorban gazdaságilag kell megalapozni és csak akkor tudunk politikailag továbbmenni. Megemelem kalapomat azok előtt az urak előtt, akik ilyen értelemben szólaltak fel az önök pártjában. Eszembe juttatja azonban ez a XVIII. és XIX. századbeli angol és holland Íróknak azt a sajátságát, hogy ha irtak egy könyvet, az első oldalon azt irták, hogy „hiszek Istenben" és a könyv többi oldalán cáfolták azt, amit az első oldalon mondtak. Ez meg volt nekik engedve, a törvények szerint, csak az első oldalon kellett kijelenteniük, hogy hisznek Istenben. Igy jártak el t, kollégáim is, akik a legerőteljesebb oppozíciót fejtették ki, de amikor végére jutottak beszédeiknek, mindegyiknek száján ott volt az a mondás, hogy: megszavazom és korlátlan bizalommal vagyok gróf Bethlen István iránt. A legpregnánsabb volt ebben a tekintetben, amit az újságból kivehettem, Dréhr t. képviselőtársam beszéde, amelyben ő egyszerüen kimondta, hogy Bethlen Istvánnak mindent megszavaz. Azt kérdem tőle, hogy ha m 3 g is szavaz mindent Bethlen Istvánnak, biztos-e abban, hogy Bethlen lesz az, aki ezt a programot keresztülviszi, nem más ministerelnöknek szavazta-e meg a költségvetést és nem Bethlen Istvánnak. Én azt hiszem, hogy ezzel egyenesen gyöngítették azt az álláspontot, melyet csak azért foglaltak el, mert nem volt itt az az oppozició, amely a „nem"-eket kimondta volna. Végtelenül sajnálom, hogy csak akkor hallhatunk ilyen értékes felszólalásokat, amidőn az ellenzék legnagyobb része hiányzik a Házból. Mai felszólalásomnak is csak egy incidens az okozója. Azt, amit a nemzetgyűlésen el akarok mondani, voltaképen a ministerelnök urnák akartam elmondani és az ő figyelmét. mint az ország vezetőjének, gépészének figyelmét akartam felhívni arra, hogy még olyan helyzetben vagyunk, mely helyzet e pillanatban még szanálható — és nehogy félreértsék szavaimat, amelyeket ezután használok —•-. amelyhez azonban az egész nemzet teljes erőfeszítése szükséges, mert ha nem ragadjuk meg ezt a pillanatot — hogy ugymondjam — a közeli napokban, akkor arról fogunk meggyőződni, hogy végzetes irányba megy az ország szekere. Nemi szoktam hivalkodni azzal, amit tettem, de vagyok bátor felolvasni néhány rövid passzust egy közgyűlési beszédemből. A múlt év június 28-ikán tartottam egy beszédet az OMKE közgyűléséi:, melynek egy része így hangzik (olvassa): „Magyarország most a szanálás előtt áll. Ha hallom az Ígéreteket, melyeket most kapunk, konstatálni óhajtom, hogy igenis, amit a kormány most tesz, erős lépés Magyarországgazdasági és pénzügyi viszonyainak szanálása tekintetében. Ez a szanálás a kereskedőket fogja legjobban érdekelni. Én nagyon szomorú időket látok következni. Látom magam előtt, hogy a kereskedők ezrei fognak elpusztulni anélkül, hogy maguk volnának ennek az okai." Beszédem egy másik részében, ahol a stabilizációról beszéltem, a következőket mondottam (olvaissa); „Ha ez megtörténik, annak az ksz a folyománya, hogy a kereskedők üzletei abban a pillanatban üresen fognak maradni, a vevők nem fognak jelentkezni, az ottlévő áruk eladatlanok maradnak, általános megijedés fog tért hódítani, mely nagyon is jogosult." Végül niésr egy mondatot leszek bátor felolvasni, mert nem kívánom türelmüket túlságosan igénybe venni: „Óva intem önöket a legnagyobb takarékosságra. Vigyázzanak hat-nyolc hónapig', mert ezalatt igen sok történhetik." Ez június 28-ikán történt, amikor általában nem vették észre azt, hogy az ország a szanálás révén milyen kátyúba került. De nemcsak a szanálás révén került kátyúba, mert akkor már egy : meggyengült kereskedelemmel és egy még | gyengébb iparral állottunk szemben és egy i olyan mezőgazdasággal, amely azt hitte, hogy a magas papirkoronák révén erős, amelyet azonban semmiképen semí lehet erősnek és olyannak nevezni, mint amilyen egy stabilizált országban van. Aki csak egy kicsit gondolkozott, az láthatta, hogy ezeknek az időknek be kellett következniök. Én a ministerelnök urnák akartam ezt elmondani, ő azonban engem a kereskedelemügyi minister úrhoz utasított. Ezen nem csodálkozom, hiszen a ministerelnök ur vezeti az országot. A kereskedelemügyi minister ur, aki igazán tanult, elsőrangú ember, akit én régóta ismerek, becsülök, aki egy charmeur, közvetlenül beszédem után meghívott minket egy megbeszélésre, egy ankétra, amely napokon keresztül tartott. A kereskedelmi minister ur volt szíves minket és aggályainkat meghallgatni. Nem igért nekünk azután semmit — ezt koncedálnom kell —, de nem is tett semmit, hogy ezt a folyamatot megakadályozza. Mindamellett, hogy kérvényeinkkel minduntalan a küszöbén álltunk, nekünk nem volt kereskedelmi ministerünk, mint ahogy a kereskedelemnek Baross Gábor óta az a rettenetes malheur-je van, hogy nincs a kereskedelmi ministerium élén olyan ember, aki belássa azt, hogy a kereskedelmet támogatni kell. (Budai Dezső: Szterényi is az volt!) Szterényi az ipart elősegítette, de a kereskedelmet csak ott, ahol akarta; segritette ott, ahol kedve volt rá; azon-
