Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-398

228 A nemzetgyűlés 398. ülése lenné teszik, hogy Franciaországhoz forduljunk. Hollandia és Svájc pedig szintén nem olyan tényezők — különösen tekintettel a régebbi záloglevelekkel elért rossz tapasztalataikra —, hogy náluk ez a kérdés eredményesen lenne elintézhető. Az agrárhitel szempontjából tehát maradna Anglia és Amerika, amelyeknek tőkehelyzete megengedi — ha nem is egészében, de részben —, hogy Magyarország tőkeszükségletét kielégitsék s amely kezdeményezés maga titán vonná azt, hogy később ez a kérdés kedvezően elintézhető legyen. Az angol és amerikai pénzpiac részéről azonban a hitelnyújtást eddig lehetetlenné tette az, hogy ott a mi jelzáloglevél szisztémánk és a telekkönyvi rendszer — amint tudjuk — teljesen ismeretlen. A z az ország ugyanis, amely ezeket a jogi [rend szereket nem ismeri, nincs abban a helyzetben, hogy hitelszükségletünket kielégítse. Legelsősorban tehát kezdeményező lépéseket kell tenni atekintetben, hogy a pénzpiac ezekről a jogi intézményekről felvilágosittassék, azután pedig a mi jogi intézményeinkben részükről észlelhető akadályokat törvényhozási utón kell majd elháritani igyekeznie a nemzetgyűlésnek. Több oldalról felemlítették, hogy a Magyarországon folyamatban levő földbirtokreform is akadálya az agrárhitel intézményes megoldásának. Ez az álláspont azonban nem helytálló — legalább is nem olyan mértékben, mint azt több oldalról előtérbe állították —, mert igaz, hogy bizonyos nehézségeket támaszt a földbirtokreform elintézetlen volta, ezek a nehézségek azonban,^ mint a törvényjavaslat szakaszai és intézkedései mutatják, áthidalhatók és biztositható a mezőgazdasági hitel megoldása, egyúttal* pedig a földbirtokreform intézményes, gyors végrehajtása is. T. Nemzetgyűlés! Foglalkoznom kell még az agrárhitel nagyságának kérdésével is. Erre vonatkozólag adatokat találunk a ministerelnök urnák Beck Lajos képviselőtársunk interpellációjára, február 18-án adott válaszában". Ebben a következő adatokat találjuk: Békében az évi mezőgazdasági hitel összege 400 millió aranykoronára volt tehető s miután ebből a statisztikai felvételek szerint csonka Magyarországra körülbelül a fele, tehát 200 millió aranykorona jutott — ebből földbirtokra 133 millió aranykorona —, mondhatjuk, hogy Magyarország normális hiteligénye az agrárhitel tekintetében erre az összegre tehető. Nenï szólóik arról, hogy a földbirtokreform következtében exisztenciához jutott polgároknak is igen nagy a hitelszükséglete. Ehhez járul a házhelykérdés hitelproblémája. A házhelykérdés ugyanis a pénzügyi rész el nem intézése miatt még megoldatlan kérdés. E két szempontot is figyelembe kell vennünk és számitásunk körébe fel kell vennünk e két kérdés megoldásához szükséges hitelösszeget is. Nem hallgathatom el azonban az óvatosság emlitését is. A bizottsági tárgyaláson egyik igen 1. képviselőtásam helyesen emelte ki, hogy a sok borzalommal járó és országunkat katasztrófával sújtó világháborúnak az agrártársadalom szempontjából egy gyakorlati eredménye volt, hogy sikerült terhein valamennyire enyhíteni. Épen azért, mivel e tekintetben megvan a nehéz áron elért eredményünk, vigyáznunk: kell, hogy könnyelmű hitelezések lehetővé ne váljanak, hogy ennek folytán ne következzék be rövid idő múlva megint az az állapot, ami sajnos, a háború előtt volt, hogy az agrártársadalom túlontúl eladósodik és Így épen az elleukezőjét érjük el 125. évi április hó 1-én, szerdán. annak, mint amit az agrárhitel utján el akarunk érni, t. i. az agrártársadalom megerősitése helyett ne az agrártársadalom elpusztulása következzék be. Csak közbevetőleg emlitem meg, hogy látom e tekintetben a kormány megnyugtató^ intézkedését, amennyiben a becslési árt egyrészt szigorúan állapítja meg, másrészről pedig a hitelnyújtást az ingatlan értékének meglehetősen alacsony százalékában limitálja és ezáltal megakadályozza azt, hogy az agrártársadalom könnyelmű hitelek felvétele folytán elpusztuljon. Ezek után bátor vagyok áttérni a törvényjavaslatnak összefoglaló rövid ismertetésérc. Méltóztatnak tudni, hogy egész jelzáloghiteléletünk az 1876:XXXVI. teikken alapszik. Ugyanis ez a törvény a megalapítója, ez létesiti a jelzálogkölcsönügyletek törvényes bázisát; ez a törvény állapította meg ugyanis azokat a garanciákat, amelyekkel a pénzintézetek, illetve szövetkezetek a jelzálogkölcsönügyleteket, illetőleg záloglevélkiboesátást programjukba felvehetik; az 1876:XXXVI. te. bevált intézkedései építették ki egész jelzálogkölcsönrendszerünket és jelzáloglevélintézméiiyünket. Azonban a békében bevált törvény a mai időkben módosításra szorul, épen az angol piacot illetően, az előbb elmondottakra való tekintettel. Méltóztatnak tudni', hogy ha egy ország bizonyos jogintézménnyel szemben idegenkedik, mert azt nem ismeri, nem lehet azt az intézményt egyszerűen csak könyvek alakjában átplántálni, különösen nem az angolszász gondolkodásba, amely annyira ragaszkodik régi jogi tradícióihoz, hanem szükséges, hogy az egész jogintézménynek átültetése és megismertetése fokról-fokra, lépésről-lépésre történjék, úgyhogy meglegyen az egész intézménynek szinte iskolai bevezetése. Ha az angol pénzpiacot, az angol pénzvilágot az 1876:XXXVI. te. intézménye alapján záloglevelekkel keresik fel, akkor ez a, különböző kibocsátások, a különböző kamatozásojk és különböző egyéb feltételek folytán bizonyos koüfuziót okoz, amit el kell háritanunk; épen ezért történt az angol pénzügyi piac kívánságára az egységes záloglevél intézményének bevezetése érdekében a törvényjavaslat 1. §-ában foglalt intézkedéseknek a törvényjavaslatba való beiktatása. Ez az 1. § ugyanis lehetővé teszi, hogy a hitel- és pénzintézetekből, mint tagokból alakuló szövetkezet záloglevélkibocsátással foglalkozzék. Külön hangsúlyoznom kell azt, hogy a gazdasági hitel kérdését épen nagy fontosságánál fogva sikeresen kell megoldani, mert ha ez a kísérlet nem sikerül, az egész agrárhitel kérdése veszélyeztetve vau és ezáltal az egész agrártársadalomnak, az ország mezőgazdaságának és végeredményben magának az országnak beláthatatlan kárt okozhat. Ezzel kapcsolatban meg kell emlékeznem arról, hogy azok a kisérletek, amelyekről az előbb voltam bátor szólani és amelyekről nekenm magamnak is közvetlen tudomásom van, de amelyeket mindnyájan ismerünk, az országnak több kárt, mint hasznot okoztak. Tudjuk azt, amint nagyon bölcsen mondotta egyik képviselőtársunk, hogy az embernek addig van hitele, amig nem kér hitelt. Amint azonban hitelt keres és szaladgál mindenfelé hitelezők után, egyszerre elveszti hitelét és csak terhes feltételek mellett tud hitelhez jutni. Ugyanez az eset következett be most, amikor különböző oldalról meggondolalanul, a dolog törvényhozási előkészitése nélkül, gyakran felületesen igénybe