Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.
Ülésnapok - 1922-388
12 A nemzetgyűlés 388. ülése 1925. évi mâreïus hó 10-én, kedden. ügyministeriumától öröklött ez a rendszer megakadályozott bennünket. Biztam abban, hogy a t. pénzügyminister ur, aki nem ott nőtt fel, akinek kétségtelenül koncepciói vannak, ki .tudja majd magát szakítani ebből a rendszerből, uj költség-vetést fog- idehozni és meg 1 fogja , tudni mutatni, hogy ebben a csonka országban is lehet teremteni, Lehet alkotni a nép áldozatkészségéből. (Zsirkay János: Akkor menesztenék rög-tön, mint Nagy Emilt! Nekik gerinces ember nem kell!) Reméljük, hogy pénzügyminister ur mégis csak gerinces lesz! A tárgyalt alap létesítése kérdésében is bátor leszek a részleteknél határozati javaslatot előterjeszteni. Nagyon természetes, hogy ez a határozati javaslat csak arra szoritkozhatik, hogy a nemzetgyűlés törölje a törvényjavaslatból a vonatkozó rendelkezéseket. Beszédem bevezető részében emiitettem, hogy nincs az államéletnek olyan területe, mely területről bizonyos kérdések törvényhozási szabályozását be ne illesztette volna a pénzügyminister ur ebbe a költség-vetési' törvényjavaslatba, alkotmányunk követelményeinek teljes fi ereimen kivül hagyásával. Még attól sem riadt vissza az igen t. pénzügyminister ur, hogy kikezdje a birói függetlenséget. (Bud János pénzügyminister: Hol?) Az ie:en t. pénzügy minister ur kikezdi ezt annyiban, hogy a birói 1 javadalmakat kiragadja egy szerves törvény keretéből és a költségvetési törvényjavaslatban állapítja meg, átteszi ezen törvényjavaslat keretébe és ezáltal kiteszi a^ birósásrot annak, hogr a mindenkori kormányok szeszélye szerint változtathassa a birák járandóságát Be fogja látnia t. pénzügyminister ur, hogy esry szerves törvényt mégis csak nehezebb megváltoztatni, mint egy évről-évre megújuló költségvetési törvényt. Beszédem bevezető részében, már mondtam, hogy ezeket a rendelkezéseket ugy sem tartom érvényeseknek és hatályosaknak. Ezeket addig, ameddig követte a nemzet, mert hiszen zűrzavarban éltünk, de remélem, hogy ezután a nemzet öntudatra ébred és maga fogja szorítani a kormányt arra, hogy a törvényeket a maga módja és rendje szerint hozza meg, ne pedig elbujtatva egy költségvetési törvényjavaslat keretébe. A sok kérdés közül, amelyeket a törvényjavaslat felölel, megemlítem azt a hiányosságot, amelyet a törvényjavaslat 16. §-ában észleltem. A 16.'|-nak idevonatkozó része a következő: „A Bodrogközi Gazdasági Vasút és a Nyíregyháza vidéki Kisvasutak 1903. évi január hó 1-étől 1924. évi június hó 30-áig esedékes szállítási és vasúti hadiadó beszolgáltatásának kötelezettsége alól felmentetnek". Mindenki kíváncsi arra, vájjon mennyit tesz ki ez a szállítási és vasúti hadiadó a mai pénztelen időben. Ezt sem a törvény idevonatkozó rendelkezése, sem pedig az indokolás egyáltalában nem tünteti fel. Külön kívánok még foglalkozni a mérlegek valódisága helyre állításának kérdésével. Amióta a kormány ezt a kérdést tárgyalja, más, lelkiismeretesen, lélekkel dolgozó kormány már uj országot építhetett volna. Mennyi áldozatot hoz az ipar, kereskedelem^ és gazdaság amiatt, hogy a kormány ezt a kérdést napról-napra halasztja. Csak most ébredt tudatára annak, hogy elöntés előtt a pénzintézetek által próbamérlegeket kell készíttetnie. (Zsirkay János közbeszól.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék a szónokot állandóan zavarni! Strausz István: A kormány tehát csak a próbamérlegek bemutatása után fog- dönteni, vájjon csakugyan aranymérleget készitsen-e, vagy pedig értékfelbecslés utján oldja meg a mérlegek valódiságának, realitásának kérdését. Ebben a törvényszakaszban a pénzügyminister ur rendeletkiadási hatáskörben olyan jogoikat biztosit magának, amellyel közgazdasági életünknek a legkényesebb kérdéseibe nyúlhat bele és amelynek nyomában a legnagyobb gyanúsítások érhetik pártoskodás szempontjából. T. Nemzetgyűlés! A szövetkezetek és részvénytársaságok részvényeinek és üzletrészeinek értékhatárát megállapítani, s megállapítani nemcsak a jövőben alakuló, hanem a régi részvénytársaságok és szövetkezetek részére olyan hatáskör, olyan nagy bizalmi kérdés, amelyet egy kormnáy sem arrogálhat magának. Nagyon természetes, hogy ez a rész a legkevésbé tartozhatik egy költségvetési törvényjavaslat keretébe. De nem tartozhatik ide a postatakarékpénztár átszervezése sem. Ami a postatakarékpénztár átszervezésénél történik, az olyan nagy üzleti vállalkozása az államnak, ami felett a nemzetgyűlés bizottságaiban napokig kellet volna vitatkozni és minden irányban meg kellett volna bírálni ezt a kérdést, ki kellett volna hámozni ennek előnyeit és hátra nyait, hogy az ország javára tudjunk dönteni. Külön törvénnyel kellett volna ezzel a kérdéssel a nemzetgyűlés elé jönni és külön kellett volna itt a nemzetgyűlésen ezzel a nagy kérdéssel foglalkozni, hogy lesz-e ebből az üzletágakbólhaszna a közgazdaságnak és az, államnak. A t. kormány még arra sem tartja érdemesnek a nemzetgyűlést, hogy a maga céljait felfedje előtte és hogy bevilágitson abba, hogy milyen szempont vezette akkor, amikor elhatározta magát arra, hogy kézizálogkölcsönöket, a beraktározási üzletet, az árverési csarnokot és a zálogházat egy szervezetben, a postatakarékpénztár szervezetében egyesítse. (Sándor Pál: Szavazógép lettünk!) Ennek a szervezésnek megadhatja a magyar állam az árát. Aziránt sem tájékoztatja a t. kormány a nemzetgyűlést, hogy milyen forgótőkét kivan lekötni az átszervezett és üzleti vállalkozásokkal átszőtt postatakarékpénztár számára, mert ha a t. kormány azt akarja, hogy az üzletágak a helyzet magaslatára emelkedjenek, akkor óriási forgótőkéről kell gondoskodnia és erről a forgótőkéről a kormány még emlitést sem tesz. Ez a törvényjavaslat továbbmegy és megszüntette az elkülönítést a postatakarékpénztár mérlegében a takarékbetéteknél és a csekk- és clearingforgalomnál — amelynek megvolt a maga oka —, de nem gondoskodott nyomban arról külön törvénnyel, hogy a bevezetett uj üzletágaknak üzleteredményeiről milyen külön mérlegekkel fogja a nemzetgyűlést tájékoztatni. De nemcsak a nemzetgyűlést, hanem az egész közgazdasági életet, inert a közgazdasági életnek joga van betekinteni azokba az eredményekbe, amelveket az igen t. kereskedelemügyi minister ur elérni remél a postatakarékpénztár intézményének körében létesitett üzleti ágak utján. Az igen t. kereskedelemügyi minister ur könnyen szabadult meg egy rendszeres nemzetgyűlési vitátától. Mintha egy levélszekrénybe bedobott volna eg-y levélkét, ug-v biggyesztette ide a költségvetési törvényjavaslatba az óriási fontosságú üzletágak vállalását az állam számlájára. A kereskedelemügyi minister ur legalább élőszóval tájékoztatta volna a nemzetgyűlést azokról az indokokról, amelyek arra indították, hogy a postatakarékpénztárt nem várt