Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-394

A nemzetgyűlés 394. ülése 1925, évi március hó 19-én, csütörtökön. 169 csak háromnegyed óra múlva jelent meg. Időközben Schadl tanácselnök megtudta, hogy az a rendzavaró egyén, akivel sziemben kimondotta a 8 napi elzárás büntetést, Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő. Mi következett érrel Az talán, hogy a főtárgyalásig elnök ur bevonult és azt mondotta: „Kérem képviselő ur, én önt 8 napi elzárással büntettem, de megtudtam, hogy ön képviselő, tehát a végrehajtás végett megkeresem a nemzetgyűlést, hogy mentelmi jogát függessze fel." Ez történt? Nem ez történt, hanem az, hogy háromnegyedórai nyugodt gondolkodás után a tanácselnök ur a folyosóról szerzett információi alapján megállapította, hogy az az ismeretlen középtermetű, feketehajú ur Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő. Továbbment. Egy ott fekvő aktából, egy másik tárgyalási aktából, kiszedte a személyi adatait ennek a hallomásból azonositott urnák, beleirta egy értesitőlapba és amikor visszajött a tárgyalóterembe, akkor csak pro forma megkérdezte a nevét és foganatba vette a szabadságvesztés büntetést. Ez nem ultrirozása a dolognak, hiszen maga a tanácselnök ur mondja a következőket: amikor a biróság visszatért és a nacionálét felvette az értesítésbe, akkor már tudta, hogy ki az illető, hivatalosan azonban csak akkor tudta meg. Kijelenti, hogy ekkor már nem hirdetett ki határozatot, csak bejegyezte az adatokat az éríesitésbe, amely már meg volt szövegezve. Ez annál könnyebben megtörténhetett, mert a tulajdonképeni személyi adatok is rendelkezésére állottak Rupert Rezső tárgyalási aktájából és csak pro forma kérdezte meg. őt magát is. Nem akarok beszélni ennek a dolognak formai részéről, hogy mi történt volna

r akkor, ha az illető ur odaáll és azt mondja: „Én nem vagyok Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő, nem vagyok az az ur, akivel szemben a tanácselnök ur előadása szerint már jogerősen ki volt mondva — ismeretlenül bár — a nyolc napi elzárás." Mi történt volna ekkor? Talán egy nyomozás indult volna meg a rendőrség bevonásával a személyazonosság megállapítása érdekében, vagy pedig a tanácselnök ur kijelentette volna: „Van ugyan itt egy értesítés, mert én ugy hallottam, hogy ön Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő, de ha ön azt mondja, hogy nem Rupert Rezső nemzetgyűlési kénviselő, ugy megszüntetem az eljárást?" (Wolff Károly taaadólaa hit.) Bocsánatot kérek, Wolff Károly t. képviselőtársam nagyon jól kell hogy érezze, hogy itt súlyos hiba történt. Lehet-e kimondani valakivel szemben a szabadságvesztés büntetést, akiről nem is tudom, hogy kicsoda! (Wolff Károly: A rendzavaró!) Engedelmet kérek, t. képviselő ur, a Büntető Törvénykönyv is a gyilkosra mondja ki a halálbüntetést, azonban nem méltóztatott találni még olyan bírói ítéletet, ahol ne a megnevezett egyénnel szemben, hanem általában a gyilkosra mondották volna ki az Ítéletet, (Wolff Károly: A rendzavaróval szemben, ahogy a törvény mondja! — Dénes István: A BTK. mást mondj — Strausz István: Minősített rendzavarás!) És még Wolff t. képviselőtársain helyeslése mellett is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a bírói kötelességről való megfeledkezésaz: utólag, hallomásból szerzett adatok alapján kiállítani egy értesítőt és ennek alapján megfosztani valakit a szabadságától! Nézzük meg azonban, mit tud erre felhozni maga Schadl tanácselnök ur? Azt mondja, NAPLÓ XXXI, hogy a biróság presztízse veszélveztcíve volt. Engedelmet kérek: valóban*veszélyeztetve volt, de a bírósági presztízs épen a bíró ur saját tényében volt veszélyeztetve akkor, amikor egyrészt áthágta a törvényes kereteket, másrészt, amikor egy ismeretlen egyénnel r szemben mondott ki szabadságvesztés büntetést. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy ez végeredményben mellékes; a rendzavaró — ez a törvény megjelölése — és ez felmenti az alól a birót, hogy vizsgálja, ki az illető, aki vele szemben áll. T. képviselő ur, a törvény nem azt mondja, (Kuna P. András: Nem mint képviselő volt ott, hanem mint hallgató! — Sándor Pál: Mi ketten nem értünk ebből semmit! — Derültség.) Én megállapít oni, hogy Schadl tanácselnök urnák az volt a szerencséje, hogy csak egy képviselővel állott szemben, mert ha a rendzavaró véletlenül egy bakakáplár, akkor a biróság presztízse még jobban veszélyeztetve lett volna, mert ebben az esetben nemcsak fel kellett volna függeszteni a kimondott nyolcnapi elzárást, hanem revokálni kellett volna a kihirdetett határozatot, hatálytalannak kellett volna nyilvánítania a kimondott határozatot. Ennyire nem áll az, amit a tanácselnök ur és Wolff képviselő ur mondanak, hogy mellékes: ki az, aki mint rendzavaró hallgató áll a biróság előtt. Ezért voltam bátor már az előbb rámutatni arra, hogy a törvény világosan disztingvál a rendzavaró személyének kiléte szerint is. Ha tehát ez a rendzavaró személy nem egy képviselő, hanem véletlenül a hadseregnek egy közlegénye, akkor már az igen t. tanácselnök ur kénytelen lett volna visszavonni a határozatát és azt mondani: „Tévedtem, mert előbb meg kellett volna kérdeznem, hogy a törvény alapján alkalmazhatok-e önnel szemben elzárás büntetést." (Dénes István: Ez uj rendszer!) Ez világos, ez a törvény rendelkezésein felépített logikus argumentálás, ugy, hogy én végeredményben vagyok kénytelen már azt kérdezni, hogy a mentelmi jog ezen felfogás szerint kevesebbet ér-e, mint a hadsereg egy káplárjának az ő privilegizált jogi helyzete? Vagy pedig arra való-e a mentelmi jog, hogy egy bírói tévedés utólag korrigáltassék és a törvénysértő segítőtársakat kapjon utólag magában a nemzetgyűlésben is ahhoz, hogy ebből a célból a mentelmi jogot felrúghassák? (Zsirkay János: De Ulain esetében nem így beszélt, hanem akasztófát követelt! Az más volt!) Elnök: Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Dénes István: Éreznie kell itt mindenkinek, hogy jogsértés történt! — Zsirkay János: Ulainnál is érezni kellett volna!) Rassay Károly: Érzi ezt a lehetetlen helyzetet maga a tanácselnök ur és érzik azok is, akik itt a mentelmi jog megsértésének hiányát vitatják. Elszomorító látvány ez és önkéntelenül eszembe juttatja annak az angol bírónak az eltévelyedését, aki egy pár száz esztendővel ezelőtt azt mondotta: „Nekem csak foglyokat adjanak, a paragrafusokat majd én megkeresem hozzájuk." Mik ezek a kisegítő jogcímek, amelyekkel most igazolni akarják, hogy a mentelmi jogon sérelem nem történt? (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a tettenkapással való védekezés. Én nagy elismeréssel vagyok az előadó ur iránt, hogy ezt a lehetetlen argumentációt nem tette magáévá, de minthogy mégis egy magasabb bírói állást betöltő egyén részéről hangzott el az az argumentum, hogy a tettenkapás 25