Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-388

8 'A nemzetgyűlés 388. ülése 1925. évi március hó 10-én, kedden. is vesztegetni erre a kérdésre, mert aki engem meg nem értett ebben a kérdésben és nem számol az én önzetlen, tárgyilagos kritikámmai, annak úgyis hiába beszélek; minthogy meg vagyok győződve arról, hogy a többségi párt ezzel nem számol, mert csak vakon szavaz s azért kell neki a már bemutatott választójogi törvény is, hogy tovább szavazhasson vakon. (Mozgás. — Zaj a .jobboldalon.) Elnök; Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék az olyan kifejezésektől tartózkodni, amelyek egy egész pártra sértők. (Dénes István: Hát a ministerelnök miért nem tartózkodott ilyenektől Budán! (Kiss Menyhért: Ott ugyancsak vagdalódzott! — Zaj.) Csendet kérek. Strausz István: Annyiban is megrövidíteni törekszik a pénzögyminister ur, s mondhatnám, az egész kormány a legfőbb állami számvevőszék hatáskörét, hogy a külügyi képviselet pénz- és értékkezelésének helyszini vizsgálatát kiveszi^ a számvevőszék hatásköréből. (Kiss Menyhért: Legközelebb megszüntetik az egész számvevőszéket!) Teszi ezt a pénzügyminister ur azzal az indokolással, hogy ott nincsenek szakavatott pénztári tisztviselők és szervezett pénztár, ott a külügyi képviselet főnöke a maga bizalmi emberének adja oda a pénzt (Sándor Pál: Az eddigi példákból ítélve ez a legkényelmesebb!) és az számol. Ennek ma — sajnálom, hogy az egységespárti képviselő urak közül ilyen kevesen vannak jelen — lehet egy pendant-ja a ministeriumoknál és más hatóságoknál, ahol a minister vagy más hatóság vezetője kiutalványoz egy nagy előleget — nem magának, hanem egyik barátjának a tisztviselőkarban — és ehhez — a pénzügyminister ur álláspontja szerint — nem szabad hozzányúlni az ellenőrzésnek. Kiemeli még a pénzügyminister ur az indokolásban, hogy a külügyministerium úgyis tart vizsgálatot, és hozzáteszi, hogy nem annak számvevősége végzi ezt, hanem adminisztratív személyzete. Hozzáteszi a pénzügyminister ur azt is, hogy más országokban nem is szokásos, hogy a külügyi képviseletet vizsgálják; az a hatáskör, amely a számvevőszéket nálunk a helyszini Adzsgálatok terén megilleti, a legtöbb külföldi állam számvevőszékének hatáskörében nem is ismeretes. De ahol ismeretes, ott nincs kivétel a számvevőszék elnökének vizsgálattartási joga tekintetében; ott mindenütt olyan időben, amikor jónak ítéli, a kormány előzetes értesítése mellett vizsgálatot rendelhet el bármely állami szervnél. JSTagyon téved a pénzügyminister ur, ha azt hiszi, hogy a legfőbb állami számvevőszék csak szervezett pénztárakat vagy számvevőségeket vizsgál. Ugy látszik, annak ellenére, hogy tanár volt, nem vett magának annyi fáradságot, hogy ezzel a kérdéssel komolyan és behatóan foglalkozzék. Azonban a pénzügyministeri székben a legapróbb nüanszokig tisztában kell lenni ezekkel a kérdésekkel. Lehet, hogy ezekkel a kérdésekkel ebben a parlamentben az egységespárt asszisztenciája mellett lehet játékot űzni, ele el kell következnie és el is fog következni az az idő, mikor egy-egy ilyen botlásért, amelyről beszélek, az egész kormány megbukik. (Sándor Pál: Elkövetkezik a felelősségrevonás!) Sietek hozzátenni, hogy a legfőbb állami számvevőszék a hatóságokat is vizsgálhatja. Az 1870:X

VIII. te. 15. i-ában a számvevőszék elnökének ez a joga és kötelessége világosan le van fektetve. Honnan veszi tehát a pénzügyminister ur ezt az indokolást és hogy merészel ilyen indokolással idejönni? A legfőbb állami számvevőszék szaktisztviselői a pénztárnál nem a i pénztárt vizsgálják, hanem a minister ténykei déseit, a ministeri ellenőrzésnek berendezkedé| sét és pénzkezelését abban az értelemben, hogy hogyan végezteti ezt a kormány. Nem szabad i tehát a legfőbb állami számvevőszéket lealaI csonyitani a számvevőségi színvonalnál is ala[ csonyabbra. | Az általam elmondottak meggyőzhették je\ lenlevő

r t. képviselőtársaimat, hogy milyen | térre lépett a pénzügyminister ur csak azért, I hogy a legfőbb állami számvevőszék elnöke a külügyi képviselet pénz-, érték- és egyéb vagyonkezelését ne vizsgálhassa. Le kell szögeznem azt, hogy a legfőbb állami számvevőszék elnöke nem vizsgáltat folyton, nem helytálló • tehát az, amit az indokolás emlit, hogy a vizsgálat költséges. Ez a számvevőszéknek biztosított jog, amellyel az elnök rendszerint csak akkor él, ha a hozzáérkezett beadványokból és ügyiratokból olyan tüneteket lát egyes intézményeknél, hivataloknál, amelyeknek beható bírálatába csakis a helyszini vizsgálatok alapján boesátkozhatik. Hogyan lehet tehát azt állítani, hogy a legfőbb állami számvevőszék vizsgálatai költségesek? Vannak intézmények, ahova 30—40 év alatt egyszer sem szállt ki. Én meg vagyok arról győződve, hogy a mostani elnök ur sem akart a külügyi képviselet egyikénél sem vizsgálatot elrendelni, hanem valakinek a külügymini steriumban eszébe jutott, hogy jó lesz a számvevőszéket kizárni; s azért került a kérelés ide, holott már maga az a puszta lehetőség, hogy a számvevőszék vizsgálatot tarthat, az ellenőrzés céljait hatékonyan szolgálja. Az a mumus, amely minden pillanatban betoppanhat külügyi képviseleteinkhez, az állam érdekeinek védője. Ezt a védőt nem szabad a mi állami életünkből sehol kikapcsolni. A legfőbb számvevőszék feladatkörét inkább mélyíteni kellene, különösen ezzel a kormánnyal szemben, nemhogy megrövidíteni engednők. (Sándor Pál: De akkor mi is megtudunk mindent, az pedig baj! — Kiss Menyhért: Attól félnek!) Most még az úgynevezett titkos alapokról kívánok néhány szót szólani. Készemről ez a téma — hogy ugy fejezzem ki magamat — itt, a nemzet házában már egészen elcsépeltetett, és talán nagyobb szolgálatot tettem volna az országnak, ha ezeket a kérdéseket nem hozom felszínre ezzel a kormánnyal szemben. Mi történt? Az történt, hogy amikor én az általános vitában a titkos alapok bizonyos fokú ellenőrzésének szükségességét leszögeztem, akkor a titkos alapokra a kormányzat f összes ágaiban, a kormányzó urat is beszámítva, 25—30 milliárdot szántak. Az én felszólaláj som alapján a kormány a titkos alapok j javadalmát 50 milliárdra emelte fel és ide| hozza a költségvetési törvényjavaslatban,^ hogy j törvényesen szabályozzuk az ellenőrzését. À { szabályozás abban áll, hogy mindennemű elj lenőrzés alól kiveszi a közpénzekből elvont 50 j milliárdot azon a címen, hogy ezek a hitelek I bizalmas természetű kiadásokra szükségesek. (Sándor Pál: Mi az a bizalmas?) Ez a bizalmas, igen t. Sándor képviselőtársam, igen tágkörü. De nekem belátásom van, minden államférfinak be kell látnia, hogy tényleg vannak bizalmas természetű kiadások. A javadalmat azonban, az 50 milliárdot nagyon sokallom. Ott, ahol nem telik egy fillér sem (Kiss Menyhért: Ahol éheznek a munkások!) nyomorult rokkantak felsegitésére, ahol a mezőgazdasági nincstelenek házhelyet adtak — közbevetőleg mondom — és ott sínylődnek azon a házhelyen kivájt földbarlangban, nem