Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-393

A nemzetgyűlés 393. ülése 1925. évi március hó 18-án, szerdán. 139 zettnek nyilvánitom. Következik a határozat­hozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, niéltózta­tik-e a mentelmi bizottság előadójának azon javaslatát, hogy a nemzetgyűlés a mentelmi bejelentések felett térjen napirendre, tudomá­sai venni, igen vagy nem? (Igen!) A nemzet­gyűlés a jelentést tudomásul veszi. Következik a mentelmi bizottság jelentése Propper Sándor nemzetgjúilési képviselő men­telmi bejelentése ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő a nemzetgyűlés 1924. évi november 21-én tartott ülésében az egész szociáldemokrata frakció mentelmi jogának megsértését jelentette be, mely sérelmet abban látja, hogy néhány hónap­pal előbb, az újságíró karzaton, az ujságirók füle hallatára egy Nyiri nevű detektív súlyos invektivákkal illette a nemzetgyűlés legna­gyobb ellenzéki pártját, a szociáldemokrata­pártot Ezen bejelentését nevezett nemzetgyű­lési képviselő a mentelmi bizottság előtt azzal egészitette ki, hogy nevezett detektív az ujság­irók előtt olyan kijelentést tett volna: „Ha én tőlem függne, ezeket mind felakasztatnám." Ezen fenyegetést tartalmazó kijelentés meg­tételében Propper Sándor nemzetgyűlési kép­viselő az egész szociáldemokrata nemzetgyűlési frakció mentelmi jogának megsértését látja. A mentelmi bizottság a bejelentést vizsgálat tár­gyává téve, meghallgatta Propper Sándor nemzetgyűlési képviselőt, majd Karafíáth Jenő háznagyot, aki előadta, hogy Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő előtte az emiitett de­tektiv ellen feljelentést tett, mely feljelentés alapján ő a fegyelmi vizsgálatot elrendelte, és a helyszínen tartózkodó ujságirókat is kihall­gatta. Az ujságirók közül néhányan vallották is, hogy hasonló kifejezést hallottak, többen azonban, akik a képviselő közvetlen környeze­tében voltak, olyan vallomást tettek, hogy ilyen kijelentést nem hallottak. A mentelmi bizott­ság a tényállás megállapitása után oly módon határozott, — mely határozatának a t. Nem­zetgyűlés által való elfogadását is javasolja —. hogy a jelen esetből kifolyólag a mentelmi jog­megsértését fenforogni nem látja, tekintettel arra. hogy a sérelmezett kijelentés, ha tényleg megtétetett volna is, nem alkalmas arra, hogy nemzetgyűlési képviselőket törvényhozói mű­ködésükben befolyásoljon vagy gátoljon, miért is javasolja, a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a be­jelentés felett térjen napirendre. Elnök: A vitát és a tanácskozást befeje­zettnek nyilvánítom. Következik a határozat­hozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltózta­tik-e a mentelmi bizottság azon^ javaslatát, hogy Propper Sándor nemzetgyűlési képviselő mentelmi bejelentése felett a nemzetgyűlés tér­jen napirendre, elfogadni, igen vagy nem! (Igen!) A nemzetgyűlés a mentelmi bizottság jelentését tudomásul vette. Következik a mentelmi bizottság jelentése Knaller Győző nemzetgyűlési képviselő kihá­gási ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti magyar királyi államrendőrség mellett működő ügyészi megbízott 2895/1924. I szám alatt kelt megkeresésével Knaller Győző nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A mentelmi bizottság az ügyet vizsgálat alá véve, megállapitotta, hogy az ügyben a megkeresésben hivatkozott ki­hágás ismérvei fenforogni látszanak, miért is javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Knaller Győző nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát az ügyből kifolyólag függessze fel. Elnök: A vitát és a tanácskozást befeje­zettnek nyilvánitom. Következik a határozat hozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltózta­tik-e a mentelmi bizottság azon javaslatát, hogy Knaller Győző nemzetgyűlési képviselő men­telmi jogát ez ügyből kifolyólag függessze fel, elfogadni, igen, vagy nem! (Igen!) A nemzet­gyűlés Knaller Győző képviselő ur mentelmi jogát felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság jelentése Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő kihá­gási ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti magyar királyi államrendőrség mellett működő ügyészi megbízott 5597. kih. 1924. számú megkeresésében Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának fel­függesztését kéri azon a címen, hogy ellene a budapesti kir. államrendői-ség főkapitánysága részéről az 1914 : XIV. te. 29. §-ába ütköző kihá­gás címén eljárás tétetett folyamatba. A men­telmi bizottság az ügyet tárgyalás alá véve, megállapitotta, hogy ez ügyben büntetendő cse­lekmény ismérvei fenn nem forognak, miért is javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő mentelmi jo­gát ez ügyből kifolyólag ne függessze fel. Elnök: A vitát és a tanácskozást befeje­zettnek nyilvánitom. Következik a határozat­hozatal. Kédrem a t. Nemzetgyűlést, méltózta­tik-e a mentelmi bizottság azon javaslatát, hogy a nemzetgyűlés Szeder Ferenc nemzet­gyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyből ki­folyólag ne függessze fel, elfogadni, igen, vagy nemi (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a mentelmi bizottság jelentése Simon János nemzetgyűlési képviselő men­telmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! Pécs szab. kir. város tiszti főügyésze 613/1924. számú megkeresésével Simon János nemzet­gyűlési képviselő mentelmi jogának felfüg­gesztését kéri azon az alapon, hogy ellene a magy. kir. államrendőrség pécsi kapitánysá­gánál az 1879 : LX. te. 112. §-ába ütköző kihá­gás miatt eljárás tétetett folyamatba. A men­telmi bizottság az ügyet tárgyalás alá véve, megállapitotta, hogy ez ügyben büntetendő cselekmény ismérvei fenn nem forognak, miért is javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Simon János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag ne függessze fel. Elnök: A vitát és a tanácskozást befeje­zettnek nyilvánitom. Következik a határozat­hozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltózta­tik-e elfogadni a mentelmi bizottság javasla­tát, amely szerint Simon János képviselő mentelmi jogát az előadott ügyből kifolyólag a nemzetgyűlés ne függessze fel, * igen, vagy nemi (Igen!) Határozatként kimondom, hogy a nemzetgyűlés a mentelmi bizottság jelenté­sét elfogadja és Simon János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát az előadott ügyből kifolyólag nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság jelentése Reisinger Ferenc képviselő kihágási ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! Miskolc törvényhatósági joggal felruházott vá­ros tiszti főügyésze Reisinger Ferenc nemzet­gyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesz­tését kéri 298/1924. számú megkeresésében azon a címen, hogy ellene a m. kir. államrendőrség miskolci kapitányságánál 1914 : XIV. te. 11. 21*

Next

/
Oldalképek
Tartalom