Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-391

A nemzetgyűlés 391. ülése 1925. évi március hó 13-án, pénteken. 97 és a kétségbeesést meg vagyok győződve arról, hogy akkor azok a győző államok, amelyek most Európa felett uralkodnak, sermniesetre sem zárkóznak el a revíziótól és feltétlenül törődni fognak a magyar nemzet sorsával és a Société des Nations, a Nemzetek Szövetsége Genfben nem lesz olyan sóhivatal, amilyen ma, amikor t. i. minden panaszunkat ad akta teszi és minden panaszunk elbirálásánál kizárólag arra az álláspontra helyezkedik, amelyre az igen t. többségi párt helyezkedik velünk, az ellenzékkel szemben, mikor azt mondja: mi többségben vagyunk, leszavazunk és nem hallgatunk meg titeket! (Erdőhegyi Lajos: Nem csinálunk egyebet, mint hallgatunk! — Strausz István: Beszéltek ti is sokat!) A mi meggyőződésünk szerint olyan atmoszférát kell megteremteni a külpolitikában és különösen a belpolitikában, hogy egymást meghallgassuk, megértsük, hogy az ellentéteket kiküszöböljük, hogy passzivitásuk feladására bírjuk az ellenzéki képviselőket. Ha az igen t. kormányelnök ur meg tud teremteni ilyen politikai atmoszférát, ezzel, méltóztassék elhinni, a nemzetnek és az országnak sokkal nagyobb hasznot fog biztosítani, mint akkor, ha terrorisztikus eszközökkel a választáson ismét meg tudja szerezni a többséget a túlsó oldalnak. T. Nemzetgyűlés! Huszár Károly t. képviselőtársam nagyon jól mondotta, hogy ő sok politikai vihart élt át a magyar politikában, mert ott volt a régi országházban is és azt tapasztalta, hogy pártok jönnek, pártok szűnnek; egyetlenegy párt gallérjára sincs ráírva, hogy halhatatlan, és hogy örök időkre be van balzsamozva. Mindannyian alá vagyunk rendelve a népakarat megnyilvánulásának, senkit sem szabad hogy eltöltsön az a gondolat, hogy ő egyénileg mennyire tudja magát a jövőre biztosítani. Nekünk igenis, van egy itélőfórumiun-k és ez: a magyar nép százezrei és százezrei. Ez elé kell bocsátani politikai tevékenységünket és a világért sem fog Magyarország öszszedőlni, ha a mostani képviselők egy része ki is fog maradni és uj emberek jönnek be, mert a lényeg nem az, hogy személy szerint mi legyünk azoknak a kerületeknek képviselői, hanem a lényeg az, bogy az ország gazdaságilag anyagilag és politikailag talpraálljon, és bogy a magyar nép megelégedetten tudjon élni» (Erdőhegyi Lajos: Nagyon helyes!) Azt hiszem, Erdőhegyi t. képviselőtársam is egyetért velem ebben a tekintetben (Erdőhegyi Lajos: Teljes mértékben!), mert hiszen minden uolitizálás alapja az, hogy egyetértsünk és hogy egymás ellenvéleményeit is meghallgassuk és tiszteletben tartsuk. (Erdőhegyi Lajos: Szeretem az ilyen lélekből jövő beszédeket. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Kiss Menyhért: Én kifogásolom az appropriációnál ugyanúgy, mint a költségvetés vitájánál azt, hogy a földművelésügyi tárca és a kereskedelemügyi ministeri tárca olyan rendkívül sovány összegekkel van feltüntetve, mert hiszen mindkét tárca nagyon fontos és életbevágó érdekeit szolgálja a magyar népnek; az egyik a magyar iparos- és kereskedőtársadalom, a másik pedig a magyar földmives- és kisgazdatársadaiom érdekeit. A magyar gazdatársadalom az ország lakosságának 75%-át teszi ki és egyenesen komikus előttem, hogy — csak egy tételt említsek meg —pl. a jövő esztendőre i'öldbirtokpolitikai célokra 4000 aranykoronát méltóztatott a ministeri umnak felvenni. A múlt esztendőben ez százezer és kétszázezer korona között váltakozott, s most egyszerre, miért, miért nem, taláü a külföldi agrárhitelek szempontjából, ugy látszik, meg akarják szüntetni ezeket a munkálatokat. Beállítanak 4000 aranykoronát; hát mit lehet ma 4000 aranykoronával csinálni? {ügy van! balfelől.) Lehet-e komolyan várni a földniivelésügyi kormányzattól, hogy legalább ott, ahol az eljárás ^megindult, Ítélethez juttassa az igénylőket, és lehet-e eredményt várni akkor, amikor az igen t.^ igazságügyminister ur ezelőtt három héttel azt mondotta nekem, hogy Kunágotán március 5., 6. és 7-ére tűzik ki a tárgyalást, de még ina sincs kitűzve. Az igen t. minister ur jóakarattal megállapította a terminust, ki is adta az utasítást, de miért, miért nem, nem tartották be az utasítást és a tárgyalást a mai napig sem tartották meg. (Temesváry Imre: Huszadikára tűzték ki!) Igen, tudom, de a tárgyalás még a mai napig sem volt meg. Most is zsebemben vannak írások, melyeket nem a nyilvánosság előtt, hanem a nyilvánosság kizárásával fogok a minister urnák tudomására hozni. Tisztességes, becsületes emberek küldték be; az egyik ügy például az aszódi földbirtokreformra vonatkozik. Itt csak általánosságban kérem a minister urat, hogy azokat a panaszokat, amelyeket százak és százak iraiiak alá, vagy néha csak — mondjuk — nyolctíz ember ír alá, ne tekintse olyanoknak, amelyeket ellenséges szándékkal nyújtanak át neki, hanem tekintse olyanoknak, hogy azokban a panaszokban tényleg igazság van és igyekezzék a bajokat meggyógyítani. Ha politikai célra kivánnók ezeket kihasználni, akkor állandóan ide lehetne jönni panaszokkal és levelekkel és állandóan erről lehetne beszélni, de magam is csak abban az esetben teszem meg ezt, ha azt látom, hogy az illető minister ur nem jóakarattal fogadja és nem akarja azt a dolgot elintézni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha pl. Pesthy Pál minister ur az interpellációmra azt mondta volna, hogy annak ellenére,-hogy az eljárás befejeztetett, mégis megvizsgálja a panaszokat és a novella idézett szakaszánál fogva a szükséghez képest póteljárást rendel el, abban az esetben nem volna más tennivaló, mint tudomásul venni a nyilatkozatát, mert hiszen megvan benne a szándék, hogy a panaszokat megvizsgálja. De nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy minden panasz helytelen és minden panaszkodás rossz forrásból származik s hogy minden panaszt ab ovo el kell utasítani, anélkül, hogy a panasz tárgyát és léiüyegét megvizsgálnák. Igenis, meg kell vizsgálni, hiszen csak egy borzalmas és

: igazán világhírre emelkedett ellentmondásra és képtelenségre mutatok rá, hogy mennyire mindenkit nieg kell hallgatni és hogy milyen blaszfémiák jönnek élő a közigazgatás tekintetében. Rá kell mutàttiièm arra a katasztrofális baklövésre és hibára, melyet a m- kïr. államrendőrség követett el a Leirer-ügyben, hogy egy tisztességben megöregedett, becsületes -embert 62 évével meggyanúsítottak, és a sexualitásnak mindern bűnét és piszkát rákenték; heteken keresztül az egész magyar sajtó szakadatlanul, mindennap arról irt hasábokat, hogy rni a véleményük és hogy milyen hippotézisekkel akarják ezt az embert bekeríteni a dróthálóba, hogy a bűnt ő követte el s a gazságot ő tette meg. íme, véletlenül kiderült, hogy ez az egész hipotézis, az egész szikkadt adiminisztrációs agyvelőben meg'fogamzott terv egy hallatlan nagy szamárság és kompromittálja ma-