Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
76 A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. Ezek az orvosok az egyetemi helyeken a tudós tanárok előadásaiból ligyeiemmei kisérhetik a tudomány fejlődését és növelhetik tapasztalataikat, megismerkedhetnek az orvosi tudomány ujabb vívmányaival, Én ezt örömmel tapasztalom Pécsett, ahol az Erzsébet tudományegyetem tanári kara máris bevezette, ezeket a továbbképző előadásokat és nemcsak, a helyben lakó városiak, hanem a távol vidéken lakó orvosok is bejönnek ezen előadások hallgatására, ami a közegészségügynek rendkívüli előnyére szolgál. Hogy a mi falusi helyeink közegészségügyi állapotai annyira leromlottak, az a falusi közegészségügyi berendezkedésben, a közegészségügyi szolgálat hiányában, a városokban pedig a közegészségügyi intézmények hiányában találja magyarázatát. Tegnap ugyan a népjóléti minister urnák nagyszabású expozéjából arról értesültem, hogy Magyarországon van elég korház, csak a korhazak nincsenek jól elosztva. Ez kisebb baj ugyan, de ez is nagy baj. A legnagyobb baj az, hogy a kórházak nagyon hiányosan vannak felszerelve. Különösen az utolsó években rendkivül sokat szenvedtek a kórházak, mert adósságaik folytán nem tudtak mozogni. Ezen a bajon a népjóléti minister ur szives volt az előleg kérdésével segiteni, úgyhogy a kórházak most már meglehetősen kurrensek lettek. Fertőző és járványos kórházakkal azonban nem rendelkezünk. Ezenkivül alig van város, amely Magyarországon csatornázva volna:, alig van város, amely tökéletes vízvezetékkel volna ellátva. Az a város, amelynek van vizvezetéke, vízhiánnyal küzd, pedig városi életet csatornázás és vizvezeték nélkül elképzelni sem lehet. Ezek alapfeltételei a rendes .közegészségügynek. A háború előtt igen sok város készen volt a tervekkel a vizvezetéket és a csatornázást illetőleg, azonban közbejött a háború, közbejöttek a rossz gazdasági viszonyok és a városok ezeket az intézményeket állami kölcsön, állami támogatás nélkül kiépiteni képtelenek. Nagyon kérném a népjóléti minister ur őexcellenciáját, tegye lehetővé, hogy a városok ezekhez a kölcsönökhöz hozzájuthassanak, hogy ezeket a legfontosabb közegészségügyi intézményeket kiépíthessék, mert hiszen népében él o. nemzet, az állam csak ugy lehet erős, ha a városai erősek. A. városok székhelyei a tudománynak, a műveltségnek, innen árad a kultúra és a műveltség a vidékre. A városokba tömörül az intelligencia, amely hivatva van ebben az országban, hogy vezérszerepet vigyen. A városok mindmegannyi várai a magyarságnak. Ha a városok elpusztulnak,^ elpusztul az ország is. Igazán ütött a 12-ik óra, hogy a népjóléti minister ur a városoknak legalább közegészségügyi tekintetben hóna alá n yn Íjon és segitsen rajtuk. Abban a fontos munkában, amely az országra vár az ország újra felépítő munkájában, igen nagy feladat a gyermekvédelem, amelyről tegnap a népjóléti minister ur olyan meleg szeretettel emlékezett meg. Hiszen a magyar kódexnek nincs szebb lapja, mint az a lap, amelyen törvénybe van iktatva, hogy az elhagyott gyermekek védelme állami feladat. Ezzel a törvénnyel azok, akik azt megalkották igazán emberszeretettől áthatva, örök hálára kötelezték a. nemzetet, hiszen százezreit és százr ezreit mentették meg a gyermekeknek az elpusztulástól és az erkölcsi elzülléstől. Ezzel a törvénnyel mi a kulturállamiok sorában vezetünk, merít épen a természet legnagyobb veszteségeit mentettük meg és adtuk yissza. a társadalomnak, amelynek ismét hasznos polgáraivá lehetnek. A gyermekvédelem, mielőtt ezt a törvényt megalkották, nem állt másban, mint hogy az állam a jól vagy rosszul elhelyezett gyermekek után felmerült tartási költségeket beszedte az illetőségi községektől. Külföldön százszámra nőttek fel lelencházakban idegenbeszakadt munkások, különösen cselédlányok gyermekei, akik aztán ott az állam pénzén felnőttek, ha azonban felnőttek, akkor se jöttek haza, de az anyák se jöttek haza, mert igen gyakran ezzel az egy ballépésükkel felszöktették községük pótadóját. Otthon pedig megindult a lavina az illetőségi tárgyalások során, sokszor néhány korona tartási költség miatt az iratok pár kiló aktára szaporodtak, úgyhogy a jegyző sokszor a saját zsebéből szívesen űzette volna ki, hogy ne kelljen az ügygyei tovább törődnie. A községek mindent elkövettek, hogy valaki illetőségének elismerését elháríthassák. Mindezeken segitett a két gyermekvédelmi törvény, az 1901 : VIII. tcikk a gyermekvédelemről és az 1901 : XXI. tcikk a hét éven felüli gyermekek gondozásáról. Ez a két törvény egymást egészítette ki. Ez a két törvény a gyermekkort két részre osztotta: amíg a hét éven aluli gyermekek gondozását állami feladattá tette, amelybe a társadalomnak alig volt beleszólása, addig a hét éven felüli gyermekeket a társadalomra bizta és itt már az államnak csak a kisegitő szerep jutott. A vesztett háború folytán azután ez a gyönyörű szép_ gyermekvédelmi berendezkedésünk is visszafejlődött. A 17 gyermekmenhelyből csak 8 maradt meg. Azonban nem is_ ebben látom én a tulaj donképe ni visszafejlődést és bajt, hogy a gyermekmenhelyek száma leapadt, mert hiszen ez természetszerűleg apadt le az ország megcsonkítása folytán, hanem abban, hogy a gyermekmenhelyek és az egész gyermekvédelem tulajdonképen lételemeikben vannak megtámadva. Azelőtt a gyermekmenhelyek inkább gyűjtőhelyek voltak, ahonnan a gyermekeket a gondozó-szülőkhöz adták ki, azonban a gyermekek kiadása rendkivüli nehézségekkel jár; egyrészt a tartási költségek rendkivül alacsonyak és a szülők nem akarják a gyermekeket tartásra elfogadni, másrészt — ezt ki sem merem mondani —, mintha a gyermekek iránti szeretet kihalóban volna egyes falvakban. Azok is, akik kiveszik a gyermekeket, igen sokszor csak önzésből veszik ki, pedig egy haszonleső tartó roppant veszélyezteti a g'yermek egészségét és fejlődését. Azért én itt egyfelől arra kérem a népjóléti minister urat, hogy a gyermekmenhelyeknek, amelyeknek felszerelése rendkivül hiányos, és megtörténik, hogy 60 személyre berendezett menhelyeken 250 gyermek van elhelyezve, ezeknek felszereléseit minden áldozat árán pótoltassa, másfelől pedig különösen arra. hogy a kihelyezett gyermekek tartására nagy gondot fordítson, a telep felügy élőket, az orvosokat gyakran utaztassa és ha az útiköltségnek kissé nagyobb összegekre is rúgnak, ennél ne takarékoskodjék. Különben ezt a takarékoskodást egyéb tárcáknál is tapasztaljuk. Például a tanfelügyelők alig vannak ellátva utazási költségekkel, nem képesek iskoláikat látogatni, a kultúrmérnökök nem képesek az általuk végzett munkákra felügyelni, ezekre pedig felügyelni a hivatalszobákból nem lehet. Itt a fősúly azon van, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődése biztosítva legyen. Ennél a pontnál lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem a,z emberszeretetnek arról a valóságns csodájáról, amellyel találkoznak gyermekeink Belgiumban és Hollandiában. A magyar gyermekeket ott rajongó szeretettel fogadják,
