Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. 63 zatokat hoz. Az igen t. népjóléti minister ur volt szíves bennünket a pénzügyi bizottság tárgyalásiam a számok tekintetében is orientálni, hogy milyen áldozatokat hoztak eddig ezen a téren. 1921-ben a 300 millió korona költségből 150 milliót adott az állam, 1924-ben pedig az Uj Szent János kórházbeli pavillon felállítására az állam egymagában 4 ós félmilliárdot áldozott. Én azonbon azt hiszem, hogy ezen óriási áldozatok ellenére sem szabad itt inegállnunk. Az Uj Szent János kórház első tüdőgyógyitó pavillonjának berendezése, működése és eddigi eredményei csak biztatólag kell hogy hassanak a kormányra olyan irányban, hogy a tervbevett második és harmadik pavillon is állami támogatással minél előbb felállittassék. (Helyeslés. — Meskó Zoltán: Erre kell hogy pénz legyen! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Van! — Meskó Zoltán: Hála Istennek!) Egy súlyos nemzeti betegségnek, egy súlyos nemzeti veszedelemnek körülményeire kívánom felhívni a t Nemzetgyűlés figyelmét. A veiiereás betegségekre gondolok. Épugy, mint a tüdőbajnál, itt is igazán elmondhatjuk, hogy a magyarság fenmaradásának és megerősödésének egyik biztositéka az, ha ennek idejekorán gátat vetünk. Hiszen a meddő házasságoknak, amelyeknek száma óriási mértékben szaporodik, a gyermektelen házasságoknak 75%-a nemi betegségekre vezethető vissza. Az emberi életkor megrövidülése átlag hat évvel — a biztosító társaságok statisztikái alapján — ugyancsak erre az okra vezetendő viszsza. Kiváltképen a férfi, de a női munkásság körében is a munkaképesség jelentékeny csökkenése ugyanebben az okban leli a magyarázatát. A gyermekek halandóságának és életképtelenségének egyik legfőbb tényezője szintén a vérbajra vezethető vissza. Franciaországban 20.000 magzat pusztul el évente a vérbajtól az anyaméhben és 40.000 anya vetél el. Ennek hatása alatt mutatta ki és mondotta Gouguereau, hogy a lakosságnak egytized része — 4 millió — vérbajos és 10 év alatt 1,500.000 ember pusztult el vérbajban, tehát tíz év alatt vérbaj következtében ugyanannyian pusztultak el Franciaországban, mint amennyi vérveszteséget Franciaország a háború alatt szenvedett. Az 1898. évi 133. számú belügyministeri rendelet bujakóros osztályok felállítását rendelte el a közkórházakban, mégis azt látjuk, hogy 1918-ban 462 polgári kórháznak 45.000 ágyából csak 82 kórházban volt 35.000 ágy erre a célra berendezve. De tovább megyek. Az 1893. évi 36152 sz. belügyministeri rendelet a titkos kéjelgést űző szállodai kávéházi nők ellenőrzését rendelte el. De ráduplázott erre és hatálytalanította ezt az 1899. évi 78543 sz. rendelet, amely az italmérésről szólván, egyszerűen kimondotta, hogy ennek áthágásánál a büntető szankció maximális határa 40 korona. Ámbár 40 korona tekintélyes összeg volt abban az időben, az ilyen büntető szankció ennek a rettenetes betegségnek mégsem vethetett gátat. Hogy ezeknek az abszolút impotens rendelkezéseknek micsoda rettenetes pusztitó hatásuk volt különösen Budapesten, arranézve érdekes statisztikát vagyok bátor bemutatni. Budapesten a gyermekbiróságok 1913. évi kimutatása szerint nem volt érintetlen, sőt 10—35% fertőzve volt ai 13 éves leányok sorában 18-ból 6, a 14 éves leányok sorában 48-ból 17, a 15 éves leányok sorában 108-ból 17 és a 17 évesek közül 200-ból 186. Ez a szám, ámbár pontos statisztikánk erre vonatkozóan a későbbi évekből nincs, a háború következtében még csak roszszabbodott. 1914-ben — ós ez szolgáljon a rosszabbodás illusztrációjául — a mozgósított magyar katonák között Nékám orvosprofesszor kimutatása szerint 350.000 nemi beteg volt. Török profeszszor szerint pedig 1915-ben minden 35-ik férfi Budapesten fertőző vérbajos volt, 12 és 70 év között. A Teleia, ez az igen nagy érdemeket szerzett ingyenes orvosi rendelő intézmény , 1924-ben a saját körében 20.000-es beteglétszámot mutatott ki, ennyien fordultak hozzá a kórházaktól és magánorvosoktól eltekintve, és ebből a 20.000-ből 3000 volt vérbajos. Ennek a rettenetes statisztikának világánál azt hiszem j nem. maradhatunk tétlenül, és nem mondhat; juk, hogy a háború s a forradalom s a román I pusztítás által vérében és erejében meggyengii tett magyar társadalom ezt a testében lappangva és^ nyiltan is pusztitó veszedelmet összetett kézzel szemlélhetné. Épen ezért az orvoslásnak nem csupán enyhe, fakultativ, titokban működő módjaihoz kell folyamodni, hanem azt hiszem, meg kell ragadnunk minden olyan orvoslási módot, amely erélyes kézzel és határozottan nyúl bele a betegségnek eme pusztító fészkébe ós az idegen példák tanulságainak világánál vonjuk le a mi számunkra is azokat az eredményeket, amelyeket ha itt alkalmazunk, szintén eredményt várhatunk. Nem kívánok hosszabban időzni a prostij tuci'ó reglementálásának vagy szabadon bocsátásának kérdésénél. Ez olyan nagy probléma, amelyen évtizedek óta vitatkoznak és amelyben a gyakorlat sem tudott határozott eredményt felmutani. Itt van pl. a cseh példa. Tudvalevő, hogy Csehország a legutóbbi években abbanhagyta a regleinentálást és szabadjára bocsátotta az egész prostitúciót. Abból az orvosilag megállapított tényből indult ki, hogy a látható jelek konstatálása egyedül még nem meríti ki a fertőzés gátját és a fertőzési lehetőséget, ennélfogva az orvosi vizsgálat — egyáltalában a reglementálás — egyedül eme baj pusztításának nem vet gátat. A cseh viszonyoknak ilyetén alakulása azonban azt hiszem, kedvező eredményre Csehországban sem vezetett és ámbár egyik állam sem hajlandó a maga által feltaláltnak vélt egyedül helyes orvoslási utat egyszerre eltörölni, és nyomban áttérni egy másik útra, mégis azt hiszem, hogy a csehszlovák állani is ilyen utón van és ha nem szégyelné, a reglementálást újra behozná. Magának a rendőrségi eljárásnak ezen a téren igen nagy hibái vannak. Hibája elsősorban és főképen az, hogy tisztán rendőrségi funkciót végez, tisztán rendőri, közigazgatási szempontból avatkozik be, pedig ennek a kérdésnek közegészségügyi és népnevelő szempontjait is szem előtt kellene tartania, amivel szemben a közigazgatási szempontnak harmadik sorba kellene szorulnia. Itt azonban még nem lehet megállni. A kötelező vizsgálatnak — és hangsúlyozom, hogy kötelező vizsgálatnak — kimondása is szükséges volna és pedig parancsoló szükségesség volna az egész vonalon mindenütt, ahol a fertőzés közvetlen veszedelme fenyeget, igy a szállodai alkalmazottaknál, kávéházi alkalmazottaknál, fürdősöknél, sőt a fodrászoknál is. Ezeknél ennek a vérbaj elleni vizsgálatnak való alávetés kötelező volta kimondandó volna. Romániában a legutóbbi időben talán hat hónappal ezelőtt kimondották a cselédek kötelező vizsgálatát. És kérdezem', vájjon akkor, amikor minden ország" ugy védekezik a súlyos fertőzőbetegségek ellen, XAPLÓ XXX. ^ S