Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsilvay Tibor elnöklete alatt. Táríjyai : Marschall Ferenc napirendelőtti felszólalása. — Az 1924/25. évi állami költségvetés tárgyalása. — Elnöki előterjesztések. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Interpellációk : Homonnay Tivadar a pénzügyministerhez, a polgári és katonai nyugdijasok között elterjedt azon hir tárgyában, hogy a közel jövőben kiutalandó segélyben nem részesülnek. — Homonnay Tivadar a kereskedelemügyi ministerhez, a telefonközpontban legutóbb törtónt tömeges elbocsátások tárgyában — Homonnay Tivadar a kereskedelemügyi ministerhez, a m. kir. államvasutaknál alkalmazott munkásoknak munkabére felemelése tárgyában. — Beck Lajos az összkormányhoz, a magyar mezőgazdaság hiteligényeinek kielégítése tárgyában. — A ministerelnök válasza Homonnay Tivadar és Beck Lajos interpellációjára. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: gr. Bethlen István, Buci János, Rakovszky Iván, gr. Klebelsberg Kunó, Pesthy Pál, gr. Csáky Károly, Vass József. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 55 perckor.) (Az elnöki széket Scilovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csik József jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Marschall Ferenc képviselő ur a házszabályok 198. §-a alapján napirend előtti felszólalásra kért és kapott tőlem engedélyt. Marschall Ferenc képviselő urat illeti a szó. Marschall Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Mostanában sokszor halljuk azt a keserű megjegyzést, hogy kormányunk ma ép ugy szaladgál Genfbe, ha valami döntő lépést akar tenni, mint az előző kormányok Bécsbe. Szerény megítélésem szerint igen nagy a különbség a két utazás, a két misszió és a két történelmi korszak között. Akkor egy nagy, befelé lelkileg és fizikailag erős, kifelé tekintéllyel biró erős, hatalmas mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari életet élő, szellemileg imponáló Magyarország államférfin i jártak a hajdani császár városba és ott, ha volt bennük magyar erő, ha volt bennük férfias szivósság, egyenes gerinc, akkor minden egyes szavukra egy 20 milliós nemzet rezonált és minden egyes lépésüket egy hitében és virtusában töretlen nép szankcionálta. Ma, t. Nemzetgyűlés, egy 8 milliós, gazdasági és erkölcsi ellenálló képességében megfogyatkozott, a nemzetek nagy társaságának első sorából csaknem legutolsó sorba taszitott, óriási gazdasági és szociális válsággal küzködő, egy nagy betegségen átment, de már a rekonvaleszeencia utján járó nemzet kormányelnöke NATLO xxx. járja a külföld tövises útját, nem azért, hogy ott megalázkodjék, nem azért, hogy ott 30 ezüst pénzért elárulja a nemzet gazdasági és erkölcsi függetlenségét, hanem azért, hogy benne és rajta keresztül megnövekedjék a magyar nép régi fénye, a magyar nép hitele, tekintélye, a magyar nemzet méltósága és megbecsülése. T. Nemzetgyűlés! Ha van valaki e széthúzó és egymást marcangoló nemzet fiai között, akit a Gondviselés megáldott azzal, hogyha összeszoritott ajakkal is, de egyenes gerinccel és férfias magabizással adjon hangot egy Trianonban széttört és szétmarcangolt nemzet élniakarásának, élethez való jogának, ugy mindenkinek, akit pártszempontok nem befolyásolnak, el kell ismernie azt, hogy ez Bethlen István gróf. (Igen! Ugy van! Éljenzés a jobboldalon.) Csak a világsajtó híradásaiból tudjuk, hogy a ministerelnök ur legutóbbi genfi útja alkalmából újból megnövesztette személyes sikereit, de nemcsak a maga személyes sikereit növesztette meg, hanem a nemzet presztízsét, a nemzet tekintélyét is és erőteljesen tudott kifejezést adni egy letört nemzet vágyainak, panaszainak, szürke hétköznapjainak, szociális gondjainak, amelyeket mind odateritett a nagy nemzetek tanácskozó asztalára. Tudomásom szerint a ministerelnök ur három nagy problémát vitt ki Genfbe: először a mezőgazdasági krizis problémáját, másodszor az állami beruházások és beruházási hitelek kérdését és harmadszor a tisztviselőkérdést. A pénzügyi válságba sodort mezőgazdaság krizise valóban megérett arra, hogy necsak a hazai faktorok tanácskozzanak felette, hanem a világ pénzügyi tudósai és doktorai is. Mert a mezőgazdaság, amelyet a békében óriási jelzáiogterhek nyomtak, a háború alatt megszabadult ugyan ezektől az adósságoktól, de — amint kifejezni szoktuk magunkat — ezekkel a konjunkturális nyereségekkel szemben óriási konjunkturális veszteségeket szenvedett, majd átment a forradalmak, azután a román megszállás zavarain. A mezőgazdaság, amely a legutóbbi esztendőben irtózatosan, döbbenetesen