Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

44 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. évi február hó 17-én, kedden díjakból, vagy esetleges alapítványokból lenne fedezhető. Célszerűnek vélném még azt is, ha a kevés keresettel, de nagyszámú családdal bíró középosztálybeliek részére munkaalkalom nyujtassék és e célra a költségvetésben kellő fedezetről gondoskodás történjék. Ezt az eddig legjobban bevált rendszer szerint a háziipari foglalkoztató utján lehetne elérni. Ilyen háziipari foglalkoztató lenne a_ vászon- és posztószövés szövőszékeken, amely régente az asszonyoknak rendes házifoglalkozásuk volt, továbbá fehérneművarrás, helyenként pedig, ahol gyümölcstermő vidék van, kosárfonás és hasonló más háziipari foglalkoztatás. Ezzel nemcsak azt érnénk el, hogy a középosztálybeli családok dolgozni kívánó tagjai mellékjövedelemre tennének szert és ezáltal életstandardjukat emelni képesek lennének, hanem közgazdasági előnyt is elérhetnénk, amennyiben értékek termelését tennénk lehetővé. Amig az állami tisztviselők a békebeli illetményeik élvezetében voltak, betegségük esetén felmerült költségeiket rendszerint saját erejükből tudták fedezni, csak, amikor a háborús állapotok következtében a közszolgálati alkalmazottak illetményei lényegesen a békebeli illetmények alá süllyedtek, merült fel szüksége annak, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére a saját, vagy a családjuk körében előforduló betegségükből kifolyólag felmerült költségek fedezése céljából anyagi támogatás biztosiltassék. Ez volt az indító oka annak, hogy még- 1921-ben az Országos Tisztviselői Betegeegély-Alap létesíttetett Mihelyt a közszolgálati alkalmazottak illetményei újólag a kellő mértékben emeltetnek, az Országos Tisztviselői Beteg-segélyzőAlap intézménye megszüntethető lesz, addig azonban, mint szükséges rossz, bizonyos formában fentartandó. Jelenleg az állani ebben a költségvetésben évi 300.000 aranykoronával dotálja az alapot, ami alig egy negyed százalékát teszi ki a tisztviselők részére kifizetett illetményeknek, amivel szemben maguk az alkalmazottak 1 szazaiékot fizetnek. Ez a hozzájárulás oly kevés, hogy ebből kellő anyagi támogatás nem nyújtható. Szükséges lenne tehát az, hogy az állam ugy. amint már a postánál is vállalta (Ugy van! Ugy van! jobb felől.), legalább annyival járuljon hozzá a segélyezéshez, mint amenynyit maguk az alkalmazottak fizetnek. A segélyezés megfelelő rendezése céljából összesen négy. de legkevesebb háromszázalékos hozzájárulás lenne szükséges, aminek fele természetesen az állam által lenne viselendő, annak megfelelőleg a költségvetésben az e címen felvett tétel nyolcszorosára, de legalább is hatszorosára lenne emelendő. Azonban, t. Nemzetgyűlés, a fentemiitett állami hozzájárulás ellenében 1923. évi augusztus 1-től kezdve az 1923. évi 4000. sz. pénzügyministeri rendelet értelmében az állam nem fizeti a közalkalmazottaknak az 1912:LXV. te. 77—78. és 113. H-al értelmében járó temetési járulékokat és segélyeket. Ehelyett az Orszáf

os Tisztviselői Beteg-segélyső-Alap nyújt a özalkal m ázottak részére temetési segélyt. A 4000/923. sz. pénzügyministeri rendelettel megszüntetett temetési járulékok és segélyek összege azonban eléri, sőt talán meg is haladja azt az összeget, amivel az állam a költségvetésbe előirányzott összeggel az Országos Tisztviselői Betegsegélyző-Alaphoz hozzájárul s igy végeredményben ez a hozzájárulás a múlttal szemben az államra nézve ujabb megterheltetést semmiesetre sem jelent. T. Nemzetgyűlés! Szotfnioruan kell megállapitani azt is, hogy a népjóléti ministeriuim. tárcája költségvetésének keretében a külföldön tartózkodó és ott elszegényedett polgártársaink segélyezéséről kellő gondoskodás nem történt. Ha itt is a törvényes intézkedések álláspontjára helyezkedünk, ugy külföldön élő hazánkfiai esetleg éveken keresztül várhatnak arra, mig illetőségüket megállapítják, ez alatt az idő alatt koldulási engedélyt kapnak, koldusr ként tartják fenn életüket, ellenkező esetben esetleg- éhen pusztulnak. A múltban e részben volt kellő intézkedés, amennyiben külföldi követségeink kivételes esetekben a szegények támogatására megfelelő összeggel rendelkeztek. Ha tehát a külföldön tartózkodó szegényeink részére a népjóléti tárcába megfelelő összeg felvétetnék, ez esetben nem lehetne akadálya annak, hogy külképviseleti hatóságaink az ilyen szegényügyi kiadásokra a népjóléti tárcából fedezetet kapjanak. De nem látok kellő fedezetet a falusi lakosság Ínségének enyhítésére sem, a népjóléti tárca költségvetésében, arra az esetre, ha egyegy községben a szárazság, rossz termés, árvíz, tűzvész vagy földrengés, avagy egyéb elemi csapások okozta károk következtében az inség és nyomor üt tanyát, mert általában a falusi lakosság nyomorával foglalkozni nézetem szerint szükségtelen, ellenben gondoskodni kell arról, hogy legyen alkalom arra, hogy a helyenként fellépő falusi nyomor esetén kőzni unkák utján, vagy egyéb eszközökkel segítségükre siessünk. A múlt nyáron is, mihelyt az ország különböző vidékeiről a termésjelentések beérkeztek és nyilvánvalóvá lett, hogy szemes terményekben általában gyenge, szőlőben pedig katasztrofálisan rossz termés lesz, olyannyira, hogy a mezőgazdasági munkásság jelentékeny része még télire való kenyerét sem kereshette meg, másrészt pedig a gyárüzemek, ipari üzemek üzemredukciója folytán az ipari munkásság körében is egyre több lett a munkahiányban szenvedők száma, a népjóléti minister ur nagyon helyesen nyomban hozzálátott ahhoz, hogy az önhibájukon kivül kenyérkereset nélkül maradt munkáscsaládok részére a kenyeret valahogy munkaalkalom formájában biztosítsa. Ezért szeptember elején rendkívüli értekezletre hivta össze a főispánokat és a városi és megyei törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy tájékozódjék, mely vidékek szenvedtek a gyenge termés következtében legtöbbet és mekkora az egyes törvényhatóság-okban a kereset nélkül maradt munkásság száma, és továbbá melyek azok a közérdekű munkák, amelyek megindításával lehetne a munkahi'ányban szenvedőket sürgősen foglalkoztatni. Ezen tájékozódás alapján a népjóléti minister ur tárcája körében külön szervet létesitett a munkahiány enyhítésére és megindította az úgynevezett közmunkaakciót. E téren a háborús idők óta teljesen: elhanyagolt és nemcsak szociális,, de közlekedésügyi forgalmi

1 és közellátási szempontból is egyformán nagyjelentőségű úthálózat kai'bahelyezése, továbbá a vadvizek, árterületek lecsapolása, vizmentesitése és igy termékennyé tétele látszott legelső feladatnak. Bár ezen munkálatok ügykör szerint a földmivelésügyi ministerium, illetőleg a kereskedelemügyi' ministerium ^ hatáskörébe tartoznak — amelyek a maguk részéről nagyon helyesen 10 milliárdot, illetőleg a földmivelésügyi ministerium 15 milliárdot kitevő kölcsönt