Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

40 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. évi február hé 17-én, kedden. Magyarországon 1 éves korának betöltése előtt. Körülbelül 20 százalékos a csecsemőhalálozás, holott Ausztriában a háború után ezt a számot leszorították 19-ről 15-re. Németországban pedig 15-ről 13-ra. Rendkívül figyelemreméltó és sajnálatos körülmény az is, hogy a fertőző betegségekben elhaltak közül óriási a tuberkulózisban elpusztultak száma. A háború előtt az összes halálozások közül 13 százalék esett tuberkulózisra, a háború utáni években pedig 12—17 százalék. 1921 óta a gümőkórbau elpusztultak száma abszolúte és relative növekszik, jóllehet a háború előtt örvendetes javulás volt ezen a téren. Ezidén a természetes szaporodás körülbelül 6 százalék volt, mig Cseh-Szlovákiában ennek kétszerese, sőt Romániában még több. Mindez a legsúlyosabb aggodalmakat váltja ki az emberből a jövőt illetőleg, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a városok meddők, igy elsősorban az ország lakosságának kilencedrészót tévő Budapest, ahol a születések száma kisebb, mint a halálozásoké. Általában azért a városok mégis kedvezőbb viszonyok között vannak, mert egészségügyi politikánk elsősorban a beteg emberek gyógyitására volt alapítva. Az 5000 orvos közül csak Budapesten él 2200, a kórházak pedig majdnem mind városokban vannak. Ezzel szemben a népesedés politikai szempontból fontosaim falvak, sajnos, meglehetősen elhanyagoltak. Ezen azonban nem sokat segítene a közr igazgatás, illetőleg az egészségügyi szolgálat államosítása, sőt nagyon komoly érvek szólnak amellett, hogy az elsősorban gyógyító községi és körorvosok megválasztásában a nagyközönségnek szava legyen, mert különben nem bízik benne. Szükségesnek látszik ellenben a tisztiorvosi karnak államosítása. A vármegyei és járási tisztiorvosokat úgyis az államkincstár fizeti hozzájáralásképen, tehát egyszerűen át kellene utalni illetményeiket a népjóléti tárcába. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy a tisztiorvos több közigazgatási ismeretet szerezzen, intézkedő hatalmat kapjon és olyan fizetésben kell részesíteni, amely az őt hivatásában gátló magángyakorlattól lehetőleg mentesiti. Ezt részben el lehetne érni a meglévő tisztiorvosi állások összevonásával is. Ezzel kapcsolatban bátorkodom a következő két határozati javaslatot is beterjeszteni. (Olvassa): „1. A vármegyei tiszti főorvosoknak és járási orvosoknak a belügyi tárcánál előirt illetményei utaltassanak át a népjóléti és munkaügyi tárca költségvetéséhez. 2. Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat, hogy 6 hónapon belül mutasson be a tisztiorvosi szolgálat államosításáról szóló olyan törvényjavaslatot, amely a tisztiorvosoknak az egészségügyi igazgatásban az eddiginél nagyobb befolyást biztosit". (Helyeslés a középen.) T. Nemzetgyűlés! A megelőző közegészségügy szempontjából ma főleg a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban tömörült orvosokat kell falura kicsábitaní. Sajnos azonban, a községi és körorvosok a legtöbb helyen botrányos lakásokban sínylődnek olyannyira, hogy igen sok helyen még rendelőjük sincs. Tulajdonképen ez tartja vissza az orvosokat a faluvá való meneteltől. Nagyobb állami hitel nyújtásával, esetleg a tatarozási hitel adományozásával kell előmozdítani azt, hogy a községek orvosaiknak megfelelő lakásokat építsenek, miért is indítványozom (Olvassa): „Utasítsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat arra, hogy a községek községi és körorvosi lakások építését, illetőleg kamatmentes állami kölcsön engedélyezésével, vagy a szavatosságnak a Pénzintézeti Központtal szemben való átvállalásával támogassa". T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A falu egészségügyi elmaradottságának azonban nem ez a főoka. Nem a közigazgatási szervezetben rejlik mindig a baj. Ez az ajánlott javítással, módosítással és a lakás- és fuvarkérdés megfelelő megoldásával egészen jól teljesítené a maga hivatását. A falusi lakosság egészségügyi viszonyainak megjavítását lényegesen hátráltatja az a sajnálatos körülmény, hogy a nép az egészségügyre vonatkozó legelemibb ismereteknek is alig, vagy egyáltalán nincs birtokában. Ezek nélkül pedig sem saját egyéni életét nem tudja az egészségügy követelményeinek megfelelően irányítani, sem pedig nem képes megérteni és kellően értékelni | a hatóságoknak egészségügyi vonatkozású rendelkezéseit. Ezeknek különös jelentőséget nem tulajdonit, azokat pedig sokszor fölösleges zaklatásnak tartja. Legelsőrendü szükséglet tehát, hogy az egész országban, ugy a városokban, mint különösen a falvakban intenzív prppagandamunkálkodás indittassék meg az egészségügyi ismeretek terjesztése érdekében. Ennek az egészségügyi propagandának egyik leghatásosabb eszköze lehet a Népegészségügyi Múzeum, amelyet a kormány csak a legutóbbi napokban adott át a Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetség néven alakult altruista egyesülésnek, amelynek elnöke gróf Apponyi Albert. Igen kívánatos, hogy ez a szövetség más egészségügyi és szociális célú intézményeinkkel karöltve a legrövidebb időn belül széleskörű tevékenységet indítson meg előadások tartásával, kiállitások rendezésével és megfelelő egészségügyi propagandával, mozgóképek, filmek, stb. bemutatásával. A nyugati államoknak, és különösen az Amerikai Egyesült Államoknak példája mutatja, hogy a jól megszervezett egészségügyi propagandának milyen óriási jelentősége van a közegészségügy megjavitása ban. Köztudomású, hogy a magyar nép télen nem szellőztet, padozatlan szobájának földjére köp, nem fürdik, az iskola, kocsma zsúfolt és piszkos a legtöbb helyen. À meglévő ételanyagot nem készítik ugy el, hogy az a legerősebb tápanyagot reprezentálja. A baromfi és tehénállomány fejlesztésére nem gondolnak. Gyümölcs- és zöldségtermeléssel igen kevés helyen vesződnek és a kismennyiségü terméket is inkább eladják a háztól, ahelyett, hogy különösen a falusi gyermekekkel azt feletetnék. Az egyhangú táplálkozás pedig erősen csökkenti az ellenállóképességet. Tanításra van tehát szűkség. Elsősorban, a gyermekeknek a tisztasághoz, az egészséges életmódhoz való hozzászoktatására. (Helyeslés.) Ebből a célból tehát ki kell építeni a külföldön már annyira bevált és nálunk is a Stefánia Szövetség által már bevezetett védőnői intézményt. A védőnő érintkezik a gyermekekkel az iskolában, az elhanyagolt gyermek anyjának tanácsot ad, segit még a házi munkákban is, ápolja a betegeket, megnyeri a bizalmat és igy csepegteti be az emberekbe az egészség törvényeit. Indokolt lett volna tehát a költségvetésben a védőnői intézmény bállitására és a védőnők képzésére nagyobb összegnek felvétele, s egyben utasítani kellene az