Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-386

.194 '"À. nemzetgyűlés $86. ülése 1925. évi március hó 5-én, csütortokmX Ismeretes dolog, hogy a Dnitavölgy Társu- , lat évüzedes vajúdás után 1909. évben alakult meg, főcsatornájának építését 1914-ben kezdte meg és folytatta a háború idején egészen 1918 őszéig. Ezalatt az idő alatt sikerült a társulatnak . három óriási kotrógépet, úgynevezett exkavátort beszerezni és ennek eredménye volt az, hogy a háború végéig a főcsatorna mintegy 3 -kilométer hosszúságban kiépült. A forradalmak és az ezt követő zavaró« idők alatt az építés anyagiak hiányában alig-alig haladt előre és csak az 1922 : XXV. te. meghozatala után indult meg újólag, azonban pénzünk leromlása folytan az épités nagyon lassú mederben folyt. Az 1923. évben némi haladás volt észlelhető és hasonlóképen 1924-ben is, de az építésnek ez az előhaladása a várakozásokat a legkevésbé sem elégítette ki. Az elmúlt 1924. évben a társulat vezetősége kénytelen volt az ártéri járulékot valorizálni, illetve buzaértékben kivetni, ami által elérte azt, hogy az épités valamivel előbbrehaladt ugyan, azonban az ártéri birtokosokra olyan súlyos terheket róttak ki, hogy azt valósággal el nem birták. A pénzügyministerium, látván az érdekeltségek súlyos helyzetét, már 1924-ben néhány esetben a társulat segítségére sietett, kiutalván az ártéri járulékokat előlegül, mintegy 5 milliárd papirkoronát. A társulat érdekeltsége azonban a kivetett ártéri járulékokat a múlt esztendőben sem bírta meg és ebben az esztendőben sem bírná meg, különösen a múlt évi rossz termés miatt. Ezért célszerűnek mutatkozott enriek a kérdésnek végleges rendezése. Ezáltal a törvényjavaslat által lesz lehetővé a társult érdekeltségének az a régi vágya és annak az országos érdeknek megvalósítása, hogy a társulat területén levő belvizek levezetésére végre a megfelelő összeg biztosítva legyen. Ez a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy 5 év alatt Összesen 5,700.000 aranykorona bocsáttassák a pénzügyminister ur által a társulat rendelkezésére, 1 évre tehát 1,140.000 aranykorona, a társulatnak pedig kötelessége, hogy az 5 évi építési idő alatt a rendelkezésére bocsátott összeg után 7*5% kamatot fizessen, az építésnek előreláthatóan 5 év múlva, való befejezése után pedig 15 év alatt összesen a kamatok és a tőke törlesztése fejében 31*218 %-nál nem több öszszeggel volna a társulat érdekeltsége megterhelve. Hasonlóképen lenne visszafizetendő ennek a törvényjavaslatnak rendelkezése szerint az a 2 milliárd papírkorona is, amelyet a társulat eddig a Pénzintézeti Központtól volt kénytelen igénybe venni. Sokszor hangoztatjuk mi kulturfölényünket a Balkán-államokkal szemben, azonban ez a nagy terület, amely csaknem a fővárosnál kezdődik és húzódik csaknem 150 kilométer hosszuságban, nem alkalmas arra, hogy a Balkánra törekvő utas előtt ne egy darab Balkánt mutasson. Mivel pedig a jelen törvényjavaslat alkalmas arra, hogy eme egyébként virágzó vidéken ősmocsarakat tüntessünk el és adjunk át a mezőgazdasági kultúrának (Ugy van! jobbfelöl), alkalmas arra, hogy a csatornahálózat kiépítésével uj területek ontsák az arany buzakalászt (Ugy van! a jobboldalon) s a remélhető viruló legelőkön hatalmas állattenyésztés induljon meg, alkalmas arra, hogy az ősnádasok poézisét termelő munka váltsa fel, alkalmas arra, hogy a nádi verebek dala helyett pár év múlva remélhetőleg az aratók dalát halljuk (Ugy van! jobbfelől), alkalmas végül arra,hogy , szociális kérdéseket is oldjon meg;, mert előreláthatólag több száz munkásnak volna hivatva ez a törvényjavaslat öt éven keresztül nem csupán száraz kenyeret, de tisztességes megélhetést is adni: vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés figyelmét felhívni erre a törvényjavaslatra, ama kérelemmel, hogy azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző: F. Szabó Géza! • r F. Szabó Géza: T. Nemzetgyűlés! Csak néhány szóval vagyok • bátor megindokolni, hogy miért fogadom el ezt a javaslatot, sőt mi több, szivem egész melegével és lelkesültségéyel üdvözlöm azt. A történeti háttér nemcsak évtizedekre —• mint az előadó ur emiitette —, hanem több, mint egy évszázadra nyúlik viszsza. Már a múlt század elején törekvések voltak abban a tekintetben, hogy a Duna-völgynek ezt a posványos, mocsaras részét lecsapolják, még akkor árvédelem nélkül. Azután az abszolút korszak idején szintén az érdekeltség részéről mozgalom indult meg ez irányban, azonban az abszolút kormány, a császári és királyi kormány alatt kidolgozott tervek nem voltak megvalósíthatók. Később, amikor már a viz jogi törvény életbe lépett, újólag tervezetek készíttettek ebben a tekintetben, azonban — ezt hangsúlyozom — a vízjogi törvény által előirt szavaztatási eljárás minden igyekezet mellett sem hozta meg a maga sikeres eredinéüyét. Ezért 1908-ban a felállított kultúrmérnöki hivatal egy igen pontos és részletes szakszerű tervet dolgozott ki. 1907-ben és 1908-ban egy fiatal vármegyei aljegyző lelkesültsége hivta úgyszólván életre a kérdést, amikor a szavaztatási eljárást újból megkísérelte, nem riadva vissza a már háromszoros kudarctól. Fel kell említenem különösen Timsics Lázár kir. kulturfőmérnök urnák szorgalmát és ügybuzgóságát; továbbá különösen ki kell emelnem Darányi Ignác akkori földmivelésügyi minister ur végtelen nagy lelkes szeretetét és felkarolását. Ily módon sikerült végre a többséget összehozni és mint ahogy az előadó ur emiitette, 1909-ben már megalakult alapszabályszerűen a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat. Tehát nemcsak lecsapolásról van itt szó, hanem öntözésről is, ami igen fontos és lényeges momentum. Itt ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a viztől megszabaduljunk, a vizet levezessük, hanem arról is van szó, hogy a vizén uralkodni is tudjunk, vagyis hogy • mikor a vízre a termelésnek érdekében szükség van, azt vissza is tudjuk tartani, öntözésre is fel tudjuk használni. Ilyeténképen indult meg a nagyszabású, munka és ami népünk gondolkozására, tartózkodó voltára jellemző, hogy óriási nagy nehézségekbe került, hogy ezt a csatornát a többség révén életre tudtuk hivni, még pedig azért, mert nem tudtuk kellőleg megnyugtatni azt a már sokszor kijátszott és becsapott népet, mert hiszen az u. n. pesti urak kezében oly sokszor változott át a megrendelt varrógép cséplőgéppé. Mégis ez a társulattá alakulás teljesen tető alá hozatott, amiben szintén óriási nagy elévülhetetlen érdemei vannak Darányi Ignác akkori földmivelésügyi minister urnák. Azokat a nehézségeket, amelyekkel 1914-től, tehát az épités megkezdésétől kezdve a társulatnak meg kellett küzdenie egészen addig, amig 1918-ban abba kellett hagyni az építkezést, az előadó ur igen szépen, a történelmi hűségnek megfelelően vázolta. . . Boldogult nagyatádi Szabó István minis-, térsége alatt történt az, hogy a kormány tá'mo-