Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-384

A nemzetgyűlés 38i. ülése 1925 esetben alkalmasaknak és hathatósaknak mutatkoznak. Románia hozzájárul azonkivül ahhoz, hogy abban az esetben, ha ezekre a cikkekre vonatkozó jogi vagy ténykérdésekről a román kormány és valamely szövetséges és társult főhatalom vagy bármely más oly hatalom között merülne fel véleménykülönbség, amely hatalom a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagja, ez a véleménykülönbség a Nemzetek Szövetségéről szóló egyességokmány »14. cikke értelmében nemzetközi jellegű vitának tekintendő. Románia hozzájárul ahhoz, hogy minden ilynemű vitás kérdés, ha a másik fél kéri, a Nemzetközi Állandó Biróság elé terjesztessék. Az Állandó Biróság döntése ellen felebbezésnek nincs helye s a határozat ugyanolyan erejű és érvényű, mint az egyességokmány 13. cikke értelmében hozott határozat." Nem akarom felolvasni azokat a szakaszokat, amelyek külön autonómiát, külön kulturális, egyházi és bizonyos szempontból nemzetiségi autonómiát biztositanak ebben az egyesség-okmányban a magyar kisebbségnek Oláhországban. (Östör József: Papiros az egész!) Nagyon iól tudjuk, menynyire papiros ez. De nagyon jól tudjuk azt is, hogy nekünk, ha mást nem teszünk, ezekre a törvényekre kell állandóan ráütnünk és ezeknek a törvényeknek alapján kell követelnünk a magunk igazát, minden erőnkkel, minden képességünkkel és a társadalom és a politika télies összefogásával. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Östör József: Pártkülönbség nélkül! — Dénes István: De legyen ez meg a munkáskérdésekben is! — Zsirkay János: Abban is teljesen megvan! — Zaj a jobb- és baloldalon.) Elnök: Csendet kérek. (Kiss Menyhért: Egy intelligens ember sem ment ki, csak mind munkások mentek ki! — Dénes István: Idebenn is védjük meg őket! — Zsirkay János: Megvédjük a vezéreikkel szemben is. legyen nyugodt. — Zaj. — Halljuk! Bálijuk!) Zsilinszky Endre: Azt hiszem, hogy ez a kérdés, amely, mint hangsiüyoztam, a nagyhatalmaknak és Oláhországnak dolga elsősorban, legalább is annyira a nagyhatalmaknak dolga, mint a mienk, kell hogy érdekelje ezeket a hatalmakat, amelyek Romániát mai állami és világpolitikai pozoeiójára emelték. Bizonyára érdekelni fogja ezeket a hatalmakat nemcsak az, hogyan tartják be a velük kötött szerződéseket, hanem az is, hogyan nyilatkoznak ezekről a szerződésekről. Itt van előttem Vajda Sándor volt ministernek és volt magyar képviselőnek, és Bratianu pénzügyministernek vitája a február 14-iki képviselőházi ülésből. Vajda Sándor a pénzügy ministert pénzügyi expozéjának elmondása közben azzal aposztrofálta, hogy az ellenzék padjai közé már most el akarja helyezni a liberálisok ellenzékbe jutásának ideiére kiköltendő petéket. Vintila Bratianu pénzügyminister igy válaszolt: „Ez a ^közbeszólás nem ejt bámulatba oly ember részéről, aki a kisebbségi egyezményt aláirta". Erre Vajda képviselő többek között a következőképen válaszolt: „A pénzügyminister ur azt mondotta, hogy őt nem ejti bámulatba az ilyen ember, ki a kisebbségi egyezményt aláirta. Én tanácsolok neki valamit: ne is csodálkozzék. Az ország, az egész világ s a történelem előtt mindig büszkén vállalom a felelősséget azért, hogy aláirtam azt, amit a nagyhatalmak tőlünk követeltek, mert többet nyújtott a román nemzet a kisebbségekévi március hó 3-án, kedden. 331 nek, mint ők, azokban a semmitmondó szakaszokban, melyeket Párizsban összetákoltak. S még többet tartalmaztak a gyulafehérvári határozatoknál az ön fivére, a ministerelnök ur által Versaillesben aláirt azon szerződések, melyek a Népszövetséggel kapcsolatban az államok kötelességeit állapítják meg." T. Nemzetgyűlés! Tudom, hogy ezek a volt magyar képviselők, Mániu és Vajda nem a magyarság iránt való szimpátiájuknak adnak kifejezést, mikor bizonyos fokig, nagyon kis mértékben, az erdélyi magyarság védelmére kelnek, de az az érzésem, hogy azokban, akik sok száz esztendeig együtt éltek a magyarsággal és látták a magyarság nobilitását a nemzetiségekkel szemben, kell, hogy felébredjen bizonyos emberi lelkiismeret (Igaz! Ugy van!), amikor látják ennek a magyarságnak barbár megtiprását és kipusztítását. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezért bizonyos jóérzés kell, hogy elfogjon minket, ha látjuk Romániában, ezeket a megszólalásokat a magyarság mellett, mert ez arra mutat, hogy ennek az együttélésnek hatása megmaradt, megmarad a jövőben is és talán még sokkal erőteljesebb formában fog mellettünk, a mi igazunk mellett a jövóV ben megnyilatkozni. (Zsirkay János: Csak a Neues Pester Journal zsidóit nem inditja meg ez a terror! Nekik nem fáj a magyarság sorsa!) Kérdést akarok tenni a t. külügyminister úrhoz, vájjon nem hajlandó-e az oláh kormánynak ezzel a brutalitásával és jogtiprásával szemben gazdasági vagy politikai represzszáliekhoz nyúlni. Nagyon jól tudom, hogy mi vagyunk Európa páriái. Nagyon jól tudom, hogy mi gyengék vagyunk és hogy mi nem léphetünk fel azzal a súllyal és főleg azzal a hatalommal, amellyel fel kellene lépnünk igazunk siilyánál fogva. (Felkiáltások jobbfelöl: Sajnos!) Mégis azt tartom, hogy itt oly erős igazunk van, itt annyira nyilvánvalólag mellettünk szól a törvény, a békeszerződés (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.), a kisebbségi szerződés, melyet nem mi csináltunk, hogy itt egész nyugodtan a legerélyesebben léphetünk fel és igenis, represszáliákhoz is nyúlhatunk azzal az állammal szemben, amely a velünk való ilyen brutális elbánásban a nemzetközi jog kódexét tapossa. (Ugy van! a jobboldalon.) Kérdem továbbá a t. minister urat: mit szándékozik tenni a szegény deportált braziliai magyarság érdekében, mert ez a kérdés egyik legsúlyosabb része. Lehetetlenség, hogy ebben a helyzetben, állampolgárság nélkül éljenek és vegetáljanak ott ezek a nyomorultak. Azt hiszem, a brazíliai kormánytól is nyugod.tan elvárhatjuk, hogy szójjelnézzen ezeken a telepeken és igyekezzék őket mai nyomorult helyzetükből valamiképen kimenteni. Talán a brazíliai társadalomhoz is fordulhatunk azzal a kéréssel, hogy ne hagyják elpusztulni ezeket a nyomorultakat. Feleletet kérek a t. minister úrtól arra vonatkozólag is, mi igaz abból, hogy a magyar kormány ottani exponensével együtt rendezték az oláhok és ez a két zsidó. Herberger és Lajos, € gyalázatos akciót. Tudomásom szerint nekünk ott nincs is konzulunk, de ha volna is, remélni ' akarom, hogy a magyar kormány ottani exponensének ebben nincs semmi szerepe. Ellenkezőleg: lehetetlenség* az, miután két esztendő óta folyik ez a kitelepítés, hogy a magyar kormánvnak már régen ne lenne tudomása erről a deportálásról és hogy a maga részéről ezt jó szemmel nézte volna. Meg vagyok győződve