Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-384

â28 À nemzetgyűlés 384. ülése 1925. évi március hó 3-án, mdéeú, gyár konzul, (östör József: Ezt tisztázni kell!) Erre Mánhi Gyula minister megrenged egy kérdést (tovább olvassa): „Ismeri ön a kivándorlási törvény 2. ^-át, amely precizen kimondja, hogy senkinek sem szabad megengedni a kivándorlást, aki idegen állam kormányával áll érintkezésbenf Vaitoianu: Igen, ismerem, de a kivándorlási törvény egyebet is mond. Mániu: Hogy tartották önök megengedhetőnek, hogy egy idegen kormány emisszáriusáyal tárgyaljanak kivándorlási kérdésben? Vaitoianu: A magyar kivándorlási törvény, amelynek alapján történt az erdélyi részek denacionalizálása, még azt is kimondja, hogy a kormány megtilthatja a kivándorlást, tehát meg is engedheti. Mániu: A minister ur ne védekezzék igy, mert ezzel csak jobban vádolja magát. Duka külügy minister: Ez az! Mániu: Kérem a" külügyminister urat, hogy tegye figyelmessé kollégáját, hogy ne védekezzék olyannal, ami ép ellene fordul. Dúca külügyminister: Mivel Mániu ur rám hivatkozik, azon következő kérdésre szeretnék tőle preciz választ kapni, hogy van-e neki kifogása a nem román elemek kivándorlása ellen, igen vagy nem? Mániu: Azt hiszi a külügyminister ur, hogy idegennek lehet tekinteni azt a román állampolgárt, aki nem román nyelven beszél? Dúca: Uraim, evidens, hogy Románia minden lakosa, mely a szerződések alapján román állampolgárrá lett, román állampolgár. De nem kevésbé igaz — s én azt hiszem, hogy Mániu ur lesz a legutolsó, aki ezen tényt tagadhatja —, hogy Nagy-Románia jelenlegi határai között kisebbségek is vannak. S ennek következtében — előkelő logika! — megismétlem kérdésemet —, melyre tudom, hogy nem fogok választ kapni, mert olyasmit kérek öntől, Mániu ur, mit tudom, hogy túlhaladja képességét." — A legszellemesebb külügyminister Európában! — „ön nem tudva a kérdésekre preciz választ adni, igy a kérdést nem Mániu urnák, hanem a közvéleménynek teszem fel: Ha ezen kisebbségek azon elemei, melyek elégedetlenek azzal, hogy ma egy Nagy-Románia létezik, melyben ők a többség helyett kisebbséget képeznek — (Ugrón jGábor: Elvették a telepet tőlük!) —•, ha, mint mondám, ezen elemek el akarják hagyni Romániát, visszatérési szándék nélkül, hogy telepet alkossanak, akár Észak-Amerikában, akár Dél-Amerikában, vagy Ausztriában: lát-e ebben valaki, a román nemzeti párt és annak elnöke nemzeti kárt, vagy veszedelmet? Mániu Gyula: Minister ur, bármennyire kevés várakozással is néz ön az én feleletem elébe, engedje meg, hogy A-álaszoljak. Válaszomat pártom egyik kiváló tagja, aki a képviselőház szószékéről beszélt, már megadta. Kijelentette itten, hogy azoknak, akik jószántukból akarnak kivándorolni, nem szabad nehézséget támasztani. Tehát a válaszomat már rég megadtam: az állampolgári szabadság magával hozza a lakás- és hazaváltozás szabadságát s azt sem én, sem ön nem akadályozhatja meg. Ennek következtében tiltakozom az ellen, hogy az emigrálni akarókat üzleti haszonért erre a célra alkalmazott ügynökök kihasználják és olyan helyekre való kivándorlásra buzditsák, hol életük és munkájuk veszélyeztetve van. Mi az ellen tiltakozunk, hogy ezen kérdésből meg nem engedett üzletet csináljanak és meg- nem engedett nyereséget azon rosszindulatú ügynököknek, kik idegen államok szolgálatában vannak s akik a belügyminíster protekciójával működnek, s az ellen tiltakozunk, hogy ez a i ministerek rokonainak és barátainak nyercségi forrást képezzen. Dúca: Vaitoianu tábornok ur azért van a szószékben, hogy intervenciójának második részére válaszoljon. Én csak annak megállapítására szorítkozom, hogy Mániu ur nem válaszolt az általam feltett kérdésre, ön kérdésem dacára sem tesz különbséget kivándorlási ügyben ezen ország lakóinak egy része és másik részének kivándorlási szüksége között. Antonescu (közbeszól): Mint külügyminister, nem beszélhet igy! Dúca: Ez a kérdés, mit precizen felteszek, annál is inkább, mivel az a benyomásom, hogy ezen vitában önök a kisebbségi elem ki nem vándorlásának védői lettek, kik nem akarják a román állam uralmát elismerni." — A szöveg után zárójelben: Hosszú taps! T. Nemzetgyűlés! Én Dúca külügyministertől nem irigylem ezt a hosszú tapsot, azt hiszem azonban, hogy azok a nagyhatalmak, amelyek a kis Romániából nagy Romániát csináltak, amelyeknek segitsége nélkül Románia mai területének és mai hatalmának harmadrészével sem rendelkeznék és amelyek itt fontos európai kulturérdekeket biztak az oláh parlamentre és az oláh népre, nem fogják — legalább is remélem — hosszú tapssal kisérni ezt a beszédet. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Ez a félhivatalos szöveg világosan és félreérthetetlenül azt mutatja, hogy itt nem egy oláh kormánytagnak véletlen elszólásáról van szó. (Felkiáltások jobbfelől: Persze, hogy nem!) Az oláh külügyminister háromszor is megismételte azt, amit már először mondott, hogy igenis, joguk van a nem román elemeket kitelepíteni az országból — mert magyarul és magyarán az, amit mondott, ezt jelenti —. (Patacsi Dénes: Kiüldözik a magyarokat!) Deliktumok egész sorával állunk itt szemben; az oláh kormány lábbal tiporja saját kivándorlási törvényét. Ez bennünket csak azért érdekel, mert a mi véreinken csattog az ostor. Egy egészen elképzelhetetlen méretű, nagy panamáról is van itt szó, amely bennünket szintén csak azért érdekel, mert azt a nemzeti gyűlöletet, amelyet velünk szemben és az ottani magyarsággal szemben éreztetnek, az anyagi érdek még fokozza. De már súlyos deliktumokkal is állunk itt szemben. Az oláh külügyminister vezetésével megszegték a kisebbségi egyezményt (Ugy van! Ugy van!) és megszegték a békeszerződés 47. $-át. (Ugy van! Ugy van!) Megszegték azt a kisebbségi egyezményt, amelyet nem mi kötöttünk az oláh állammal, hanem a nagyhatalmak, és^ amelynek betartásáról a nagyhatalmak saját érdekükben is kötelesek gondoskodni. (Ugy van! Ugy van! — Hegedűs György: Mit várjunk ilyen nációtól?) De van itt még egyéb deliktum is, amely azt hiszem, páratlan a világhistóriában. Páratlan a világhistóriában az, hogy egy állam a ^maga teljesjogu állampolgárait százezerszámra engedje, küldje ki külföldre és abban a pillanatban, amint a deportálás szinterére érnek, levegye róluk az állam segítő kezét. (Ivády Béla: Már előbb! Mielőtt a határt elhagyták!) De arról is van szó — és ez az, amit másodszor, mint a kisebbségi egyezmény sérelmét liangsiílyoznom kell —. hogy ez a kivándorlás egész biztos tudomásom szerint, amit nem fog* senki megcáfolhatni, ugy történt, hogy ezeknek a szegény, nyomorult magyaroknak olyan útleveleket szereztek be, amelyek meg voltak jelölve (Ugy van! Ugy van! jobb-