Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-383
A nemzetgyűlés 383. ülése 1925. évi február hó 27-én, pénteken. 307 valódi jövedelmek, s ebben a tekintetben az eredmény is azt mutatja, bogy elég* „szigorúak is vagyunk. Vannak bizonyos anomáliák, különösen az adópótlékolást illetőleg. Ez az, ami tulaj donképen lehetetlen helyzetet teremt és ezt fogjuk megszüntetni. Azt hiszem, hogy ezáltal ezt a kérdést meg tudjuk oldani. De épen azért, mert ilyen kérdésekkel állunk szemben', indokolt alkalmazni a könyvszakértőket, akiket kifogás tárgyává méltóztatott tenni. Abban egyetértek, hogy nagyon tanácsos és kívánatos volna, ha az államszám vitelt an t az állami közigazgatás körében minden tisztviselő kötelezően megtanulná, mert ez mindenkinek csak javára válhatna. Csak pár szóval kívánok foglalkozni a bankokkal, amelyeket az igen t. képviselő ur megemlített. Kérem, tessék elhinni azt, hogy az a hibás és az infláció hatása alatt álló időszak nemcsak az államnál éreztette hatását, hanem a közgazdasági életben is.. Ott is nagyon sok megtévesztő momentum volt és én azt hiszem, hogy bankintézeteink is, ha visszagondolnak arra, hogy vájjon helyes politikát követtek-e akkor, amikor nagyon felduzzasztottak magukat, láthatják majd, vájjon célszerűen és jól jártak-e el? Ugyancsak ez érvényesül végig az egész vonalon az állami közigazgatásnál is mindenütt, ahol mindig több követeléssel állanak elő. Méltóztassék végignézni a gazdasági életen is. Ma már csak vezérigazgatót talál az ember és minden vállalatnál, ahol ezelőtt egy igazgató volt, ma öt igazgató van. Azonban meg vagyok győződve róla, hogy a normális élet felé haladással megváltoznak a viszonyok ebben a tekintetben is. Itt nincs szükség a kormány beavatkozására. (Ugy van! Ugy van!) A gazdasági élet meg fogja hozni a maga kérlelhetetlen szigorúságával ebben a tekintetben is a maga törvényeit. Az érdekelt szervezetek önmaguk fogják a szükséges leépítést keresztül vinni. Igen sokszor hallom azt, hogy a bankok túlzott nyereségekkel dolgoznak. Ha majd oda jutunk, hogy a^ mérlegvalódiság elvét fogjuk érvényesíteni és különösen ha aranyértékben átszámítva fogjuk látni a mérleget, meg méltóztatik arról is győződni, hogy azok a beállítások sem helytállók, amelyek mindig erősen eltitkolt, nagy nyereségekről szólanak. Sajnos az az érzésem, hogy még legerősebb pénzintézeteink is legyengültek tőkeerőben. De ne tessék elfelejteni, hogy ezen pénzintézeteink alapját végeredményében azok a tőkék képezték, amelyeket a kisemberek az ő takarékbetétjeikkel hoztak a pénzintézetekhez. Akkor, amikor a régi hárommilliárdos takarékbetéttel szemben — csak a szorosan vett takarékbetétet értem — ma mindössze 40—50 millió, a folyószámla betéteknél pedig 271 millió aranykorona a betét, látja az ember, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül- • tek ezek a pénzintezetek. Legnagyobb intézeteink egyike, amely békében 600 millió betéttel dolgozott, ina 6 millió betéttel dolgozik. Ezért hangsúlyozom, hogy nekünk bizonyos óvatossággal kell kezelnünk a kérdést. Én is azon az állásponton vagyok, hogy legyen meg a kormányban a legnagyobb szigor és eltökéltség ha visszaéléseket lát, de nem célszerű és nem helyes a tőke ellen indokolatlanul küzdeni. Inkább minden erővel azon kell dolgoznunk, hogy a tőkét erősítsük és a meggyengült tőke pozíciót ugy befelé, mint kifelé megszilárdítsuk. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilNAPLÓ xxx. vánitom; következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltó ztatik-e a 3. rovatot elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) A nemzetgyűlés a 3. rovatot elfogadja. Következik a 4. rovat. Láng János jegyző (olvassa): Jövedelemés vagyonadó 38,000.000. — Strausz István! Strausz Istvánt T. Nemzetgyűlés! Ismét felemelem szavamat azért,. mert nekem az a tapasztalásom a jövedelem- és vagyonadó kivetése körül, hogy az valójában csakis azon adóalanyoknál éri el a jövedelemnek és vagyonnak határát, amelyek a létminimum mesgyéjén mozognak. Ezen adóalanyok életmódja, azoknak külső ismérvei olyanok, amelyek alapján az adóalapot kinyomozni könnyű. Nagyon helyesen törekszik az igen t. pénzügyminister ur adóstatisztikára. Ha kimunkálják ezt az adóstatisztikát, akkor hézagosság, amely jelenleg fenforog a vagyonadó és jövedelmi adó kivetési alapjának megállapításánál, meg fog szűnni. De addig* is, amig ezt el méltóztatik érni, legyen szives a pénzügyminister ur intézkedni aziránt, hogy a pénzügy igazgatóságok a vagyonadó és jövedelmi adó kivetésénél vonják be a helyi érdekeltségeket, hallgassák meg a helyi felvilágosításokat, hogy azok szolgáltassanak adatokat, és ne alapítsa a pénzügyigazgatóság ennek a két adónak kivetését egyszerűen bemondásokra és a jegyzők megállapítására. Egy embernek vagy az érdekelt hatóságnak megállapításaira ilyen nagy anyagi jelentőségű adók kivetését bazirozni nem szabad. Nagvon helyes az az intézkedés, hogy a fellebbezéseket már most is jórészt a pénzügyigazgatóságok, az adófelügyelőségek intézik. Nagyon helyes és maradjon ez így, de a fellebbezéseknél is mindig a helyi hatóság véleményét kell a pénzügyi szerveknek kikérniök. Itt felemlítem, mert másutt nem is tehetem, az általános kereseti adót, amely szoros összefüggésben áll a vagyon- és jövedelemadóval. Ezt az adójövedelmet méltóztassék a községek és városok háztartásától — hogy ugy fejezzem ki magamat •— tüstént elvonni. Méltóztassék csak érdeklődni a t. pénzügyminister urnák a belügyministeriumban, amely ezzel az adóval most azért foglalkozik, mert ezt lefoglalták azon előlegeknek biztosítására, amelyeket személyi járandóságokra engedélyezett az autonóm testület részére. Kótyagos fővel járnak a belügyministerium illető osztályaiban levő tisztviselők s nem képesek kiismerni magukat, nem tudom, miért volt ilyen ; intézkedésre szükség! Hiszen ez a pénzügyministeriumon, egy állami szervezeten átment, az állam által a pénzügyi hatóságok utján beszedett adó. Ugy kellett volna tenni, hogy a pénzügyminister ur a beszedett adót egyszerűen utalja át a belügyministeriumhoz. De egyébként is teljesen mes: kell szüntetni, mert ezek a községeknek nem nyújtanak megfelelő javadalmakat és nagy igazságtalanságok történnek vele. Az adókivetésre van bazirozva a leszállítási kulcs stb., ami Lehetetlen állapot, és ha nincs meg az adókulcs alapja, a kivetés, akkor ideiglenes kulcsokat alakalmáznak, minek következtében igen sokszor rosszul jár a kincstár, de legtöbbször rosszul jár a község. Nem lehet egyik adónem a községé, a másik pedig az államé anélkül, hogy zür-zavarok ne legyenek. Ez az adórendszer nem vált be, meg- kell szüntetni, mint községi adót vissza kell adni az államnak. Ehelyett szélesebb alapon hozzuk be a fokozatos adópótlékolást, amely minden tekintetben megfelel, amelynél semmiféle mathematikai kulcsokat nem kell alkalmazni. A 45
