Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

29á -À nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február hó 26-án, csütörtökön. sem, mert előbb-utóbb ki kell, kerülni a káoszból is. Ha valakinek komoly indokai lesznek, amiért nem tudta kellő időre összeállítani az adóbevallást, fel fogom hatalmazni a pénzügyigazgatóságokat, hogy ránézve egyénileg bírálják el a helyzetet, és mindenkinek a szükséges terminus meghosszabbítást adják meg, de generálisan nem tudom megadni ezt az engedélyt. Ezzel kapcsolatban azt hiszem, Forgács t. képviselőtársam tette szóvá, hogy a vidéken adóbevallást követelnek egészen kisgazdáktól is. Egészen világos a rendelet, hogy 50 holdon aluli gazda nem köteles adóbevallást adni. Ha mégis követelnek, tényleg adminisztratív hiba, rajta leszek, hogy ez megszűnjék. (Helyeslés.) Ezzel kapcsolatban Gaal Gaston t. képviselőtársam szóvá tette a dohány-problémát. E tekintetben tényleg azon az állásponton vagyok, hogy amint azt Gaal Gaston igen t. képviselőtársam is mondja, legelső kötelességünk minél jövedelmezőbbé tenni az állam részére ezt a termelési ágat, másrészt pedig lehetőleg vissza kell térnünk ismét a normális állapotokhoz. Tény az, hogy ezem a téren nagy visszaesés mutatkozik, körülbelül fele a termés a békebelihez képest. Ez a rosszabbodás azonban nem ma következett be, hanem sajnos, ez is Összefüggésben van jórészt azzal a pénzügyi helyzettel, amelyben az ország van. Ez a pénzügyi helyzet még mindig nem tudta lehetővé tenni ennek a termelési ágnak jobb kihasználását. Teljesen egyetértek vele abban, hogy itt két külön kérdésről van. ^ szó, termeléspolitikai kérdésről és állampénzugyi politikai kérdésről. Ez a kettő nem tartozik szorosain egybe, de mégis azt hiszem, nem volna célszerű és lehetséges olyan szétválasztása a kérdésnek, hogy talán az egyiket vigyük a pénzügyi tárca keretébe, a másikat pedig a földművelésügyi tárca keretébe. (Gaal Gaston: Egy ministerium is sok!) Szerintem a kérdésnek helyes irányítására van szükség. A képviselő ur szóvá tette az üzemek kérdését és különösen a dohánymonopóliumot is. Nagyon szeretném, hogyha az igen t. képviselőtársam venné magának azt a fáradságot, hogy megnézné ezt. az üzemet. Figyelmeztetem arra is, hog-y volt idő, amikor a legtekintélyesebb része, majdnem bázisa a, dohányanonopóliumnak, a külföldi dohány bevásárlása és elárusitása, magánkézben volt. Ha én azokat az adatokat rendelkezésére bocsátom a t. képviselő úrnak és ezzel szembeállítom, hogy most a rezsit, tehát ezt az üzletkört átvéve milyen

1 bevételi pluszhoz jut az állam, akkor a képviselő ur, azt hiszem, nézetét sok tekintetben megváltoztatja. Én a magáim részéről bizonyos határig hive vagyok annak, sőt ezt elvileg is le kell szegeznem, hogy az állani lehetőleg ne foglalkozzék semmivel, ami üzleti természetű, de viszont vannak olyan dolgok, amelyeket az állam kiengedni a kezéből nem tud és nein is lesz képes. Én nem hiszem, hogyha megpróbáljuk, hogy tulajdonképen mennyit adnának bérösszegben, végeredményben tudnánk-e" a dohányjövedéket ugy gyümölcsöztetni, amint a t. képviselő ur gondolja. Én azt hiszem, nem ezen van a kérdés súlypontja, hanem azon, hogy megoldja a pénzügyminister, akinek rendfenha tósága alá tartozik a dohányjövedék, hogy nemcsak fináncpolitikát, hanem egy kis tenmelési politikát is csináljon. (Ugy van! jobb felől.) Én már az első esetben, az ősszel, negyven százalékkal növeltem a beváltási árat, de abban a biztos tudatban, majdnem kötelező ígérettel, hogy a jövőben ezt tovább fogoni emelni és tovább is segítségére akarunk jönni a gazdáknak, mert igenis én is osztozom Gaal Gaston t. képviselőtársam álláspontjában, hogy fokozni kell ennek a bevételeit, mert ez a legegyszerűbb módja az állami bevételek fokozásának, senkinek terhére nem esik, sőt alJ kalmas arra, hogy más terhektől az adózókat \ felszabadítsa és meg vagyok győződve, hogy ha talán nem is máról-holnapra fog* történni. de pár év alatt ismét oda tudjuk dohánymonopóliumunkat fejleszteni, ahol azelőtt volt. Méltóztatott megemlíteni a cukorrépateiv melés problémáját. Ez nagyon kényes kérdés azért, mert a helyzet az, hogy tulajdonképen szabadforgalom van. A különböző termelőérdekeltségeknek egymással kellett volna megegyezniük a cukorrépa-árak tekintetében. Én december utolsó hetében megindítottam ebben az irányban a tárgyalásokat és a gazdasági élet gyönyörű példáját adta annak, hogy mennyire nem tud gyorsan valamely kérdést elintézni, pedig az államnak szokták azt a szemrehányást tenni, hogy lassan dolgozik. Szó volt akkor a vámfelemelésről. Én a vámfelemelést csak egy feltételhez kötöttem és azt mondottam, hogy belátom mindazokat az indokokat, amelyek a mi ciikorrépatermelésünk érdekében szükségessé teszik a vámfelemelést, ha mi megakarjuk tartani a pozíciónkat ebből a szempontból. Én azonban tényleg azért óhajtottam ezt a vámfelemelést akkor, hogy a gazda kapja meg az őt megillető részesedését (Helyeslés jobb felől.) és tényleg azzal az indokolással emeltessék fel a vám, amellyel kérték, hogy ez által több jusson a gazdáknak, akik ezidőszerint jórészt veszteséggel dolgoznak. (Erdélyi Aladár: Csakhogy ez ürügy volt náluk!) A megállapodások nagyjában megtörténtek ugyan a gazda- és a cukorérdekeltség részéről, azonban a cukorérdekeltség keretén belül még mai napig sem jött létre a megállapodás. Én csak kérdem azt, vájjon lehet-e egy nagy termelési ágat ennyire odadobni ilyen esetleg elhúzódó tárgyalásoknak és bármennyire tartózkodni kívánok ettől — mert azt az elvet vallom, hogy az állam a lehető legutolsó esetben avatkozzék bele a gazdasági életbe —, én mégis azt vallom, hogyha itt nem fog megtörténni napokon belül a megegyezés, mi a cukorrépatermelést nem tehetjük függővé egyes emberek megegyzésótől. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől.) Ezzel kapcsolatban röviden fogok kitérni arra a kérdésre, amely a drágaság problémájával kapcsolatos. Nem akarok ezzel a problémával behatóbban foglalkozni, csak tisztán egy szempontra kívánnám a figyelmet felhívni. Gaal Gaston igen t. képviselő ur azt mondotta, hogy helyes volna, hogy ha a világparitáson túlmentünk, azonnal nyissuk meg a határokat. Itt az első probléma mindig az, hogy természetszerűleg mi a világparitás. Nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen van exportparitás, van importparitás stb., én psak a kérdés lényegére akarok röviden kitérni. Én nem hiszem, hogy helyes taktika volna akkor, amikor nekünk van egy vámtarifánk, ha mi csak ugy tetszés szerint folyton változtatnánk álláspontunkat és ezeket a vámtételeket felfüggesztenénk, leszállítanánk stb. A vámtarifa egy .megrögzített dolog. (Gaal Gaston: Felemeltek sok tételt!) Erre van felhatalmazás, annak megvolt az indoka: a versenyképesség. Azt tartom, hogy akkor, amikor a gazdasági élet olyan